- Picúr, hová sietsz?
- Iskolába! De egyáltalán nem sietek.
- Ráérsz?
- Majd szép lassan megyek, az iskola megvár.
Bár nem szigorúan az iskolásokról szólnak, a nyolcvanas években született Pom Pom-mesék nem hiányozhatnak a tanévkezdéshez kedvet hozó könyvek közül. Pom Pom minden reggel elkíséri barátnőjét a pontosan egy mese távolságra lévő iskolába, hogy az úton Gombóc Artúr, a Radírpók vagy az Óriástüdejű Üvegfújó történeteivel szórakoztassa. Csukás István hősei önzetlenek, segítőkészek, és lehetnek bármilyen furcsák, fontos, pótolhatatlan helyük van egymás életében. A Sajdik Ferenc rajzain megelevenedő, vissza-visszatérő, csetlő-botló szereplők otthonos világában a gyerekek majd’ minden kérdéséről van valami mesélnivaló: az új cipőről, a lapos kerekű bicikliről, a sárkányokat és a lovagokat érintő illemszabályokról. 
Míg Pom Pom és Picúr számára az iskola csak keretet ad a beszélgetésekhez, addig az ötvenes-hatvanas évek népszerű gyerekkönyvsorozataiban az iskolai életről is olvashatunk. Kormos István és Reich Károly piszén pisze kölyökmackójának iskolájában (a mesék szerint) büntetlenül nagyjából semmit nem lehetett csinálni az órákon való csendben figyelésen és a tanító néni katonás utasításainak teljesítésén kívül. Bár az ötvenes-hatvanas évek megszégyenítő iskolája szerencsére már csak a mesékben létezik, az elsős Vackor tapasztalatai ismerősek lehetnék még ma is: kicsengetés után végre lehet ebédelni, csavarogni, fára mászni és új barátokat szerezni a zsibongó gyerekek közül (Vackor az első bében). Vackor mellett a hatvanas évek egy másik naiv mackót is kitermelt: Bodó Béla Brumiját. A gügyögős, cukormázas, nyíltan didaktikus Brumi-mesékben talán az a legszerethetőbb, hogy vannak dolgok, amiket mindenféle ok nélkül jó megtenni, például belebrummogni a tanórába, mert az csak úgy eszünkbe jutott - és persze mindezt a lehető legtisztelettudóbban (Brumi az iskolában). Szepes Mária mindig kifogástalanul viselkedő Pöttyös Pannija is elballagott az óvodából (Pöttyös Panni naplója, 1959). Első - és akárcsak Vackor: bés - osztályosként még nem tudja megírni élményeit a barátjának, ezért a mindig bölcs nagymama javaslatára naplót rajzol, amiben a mindig rosszalkodó Kockás Peti is megjelenik.
Az ötvenes-hatvanas évek pedáns iskolásaihoz hasonlít Janikovszky Éva Danija is. “Érdekes, de amióta iskolába járok, a felnőtteket egyetlen dolog érdekli. Mindenki megkérdezi tőlem: - Aztán szeretsz-e iskolába járni?” - olvashatjuk a Már iskolás vagyok! (1983) nem kimondottan hiteles elsős hősétől, Danitól. Dani nyilván sokkal okosabb annál, minthogy erre válaszolni tudjon, hiszen az iskola nem csak a kislabdadobásról vagy a belsős poénokról szól. Janikovszky gyerekszereplői arra keresik a választ, hogy mire jó az iskola, mire jó megtanulni olvasni, és mint kiderül, sokkal árnyaltabban, pontosabban látják a felnőttek által szervezett világot, mint a pedagógusaik vagy a szüleik.
Janikovszky Éva és Szepes Mária gyerekszereplői édesen naivak ugyan, de decens világukban nem sok hely jut az iróniának vagy a humornak. Ha valaki karakánabb, elevenebb hősre vágyik, mint a megbízható, jól nevelt Pöttyös Panni, vagy nem hiszi el, hogy a gyerekek mindig olyan okosak, mint Dani, zavarja, hogy Vackor passzívan elszenvedi, ha kinevetik, olvasson Nicolas-ról vagy Manolitóról. A Jean-Jacques Sempé - René Goscinny szerzőpáros 1959-1965 között írt A kis Nicolas-sorozata rövid, vicces történetekben, karikaturisztikus rajzokon meséli el a francia kisiskolások mindennapjait rengeteg verekedéssel, a tanító néni közutálatnak kitett kedvencével, diákcsínyekkel, szomszédháborúval, rossz jegyekkel, első szerelemmel, barátságokkal - és egyformán hülye, egyformán okos felnőttekkel, gyerekekkel.
A retró mesék közül kicsit kilóg a kilencvenes években született Manolito-sorozat, de utánozhatatlan humora és az elbeszélő hitelessége, őszintesége miatt igazi felüdülést jelenthet a nap végén. Elvira Lindo spanyol írónő elbeszélője egy nyolcéves szemüveges fiú, Manolito, akinek az anyja bizony hisztizik, a kistestvére bizony útban van, a matematika pedig igenis nehéz. Manolito minden helyzetben tele van optimizmussal: nem zavarja a gúnyneve, hogy a szüleinek nincs pénze tengerparti nyaralásra, hogy ő maga nem tökéletes, nem parázik a nem túl jó jegyei miatt vagy azon, hogy talán fogynia kellene. Csukás István furcsa lényeihez hasonlóan neki is saját, egészen elfogadható helye van a világban, amelyet magabiztosan, nagy adag iróniával szemlél.
