Jonas Jonasson az ötvenes éveiben járó svéd elsőkönyves. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regényéről a magyar borító szinte olvashatatlan kiemelésekkel üvölti, hogy a könyv már nyolc országban bestseller. Meg azt is, hogy ez az év legviccesebb könyve. A harsány borító viszont megvezeti az olvasót.

Allan Karlsson megszökik a századik születésnapján egy álmos svéd kisváros idősek otthonából. Nem tudja még, hová tart, de abban biztos, hogy minél messzebbre Alice nővértől. A véletlenek és a szenilitás koktéljából egy furcsa, bűncselekményekkel gazdagon kísért kalandtúra veszi kezdetét Svédországon át, majd azon túl is. A szökéssel, a rendőrség és a média előli meneküléssel párhuzamos fejezetekben pedig Allan életén keresztül a 20. század elmúlt száz évét bontja ki a regény. Az olvasó – a borító hatása alatt – azonban hiába várja, hogy a regény a ponyváktól megszokott módon szórakoztassa. A százéves ember ugyanis annyira nevezhető az év legviccesebb könyvének, amennyire például a Forrest Gump az év legviccesebb filmjének közel húsz éve.

Allan Karlsson szökése során az olvasó megismeri az elmúlt száz év elnagyolt világpolitikai történetét. A már fiatalon is bogaras Allan naivan kerül az egyik sorsfordító pillanatból a másikba, és valahogyan mindig ő az, aki az eseményeket irányítja. Pedig Allan egyáltalán nem látja át a világ működését: a nyugdíjából el nem költött részt például rendre visszaküldi a svéd államnak, míg egy napon egy hivatalnok végre közli vele, hogy „ilyet nem lehet csinálni”. Irtózik a politikától, az ideológiáktól, ezeket nem érti és nem is akarja megérteni, ha valaki mégis megpróbálná felvilágosítani, a figyelme automatikusan kikapcsol. Emiatt olyan végtelenül naiv következtéseket von le, mint például a fajgyűlölő professzor esetében, akiről Allan azt gondolja, „gyerekkorában valószínűleg megrémíthette egy néger”, különben miért is gyűlölné a feketéket?

A sors vagy a véletlenek sorozata mégis a világpolitika alakítóival – amerikai elnökökkel, forradalmárokkal, összeesküvőkkel, diktátorokkal, nagy tudósokkal – hozza össze a tanulatlan, jó szándékú Allant, aki pusztán barátságos természete és segítőkészsége miatt hatalmas szívességeket tesz nekik. Egyszerűsége miatt fel sem tudja mérni, mekkorákat. Segít például kifejleszteni az atombombát, politikai ellenségeket eltenni láb alól, ostoba embereket hatalomhoz juttatni – mindezt derűsen és jóhiszeműen. A 20. századot alakító történelmi események így burleszkjeleneteken és a közös nyelv nélküli szereplők félreértésein keresztül történnek meg.

A százéves ember több zsánert és eszközt gyúr össze: a krimit, a történelmi regényt, a pikareszket és a burleszket, és végig tele van gazdag kulturális utalásokkal. Ezzel párhuzamosan megidézi a szórakoztató irodalom hagyományait Jaroslav Hašektől Rejtő Jenőn át Bohumil Hrabalig. A stílusok kakofóniája helyett azonban egy egzotikus, élvezetes szöveg áll össze, mely meglehetősen szokatlan humorral dolgozik. A sztereotípiákból, jellemgyengeségből építkező, néha kimondottan olcsó poénok, a helyzetkomikumok, az irrealitások, a különböző nézőpontok egy időben történő ütköztetése kétségkívül nevettetnek, de ismerve a tragikus következményeket, olvasva az egyes szereplők szánalmas sorsát, a vicces részek után kellemetlen utóíze marad a nevetésnek. Jonas Jonasson regénye úgy szórakoztat, hogy a nevetés elmúltával az olvasóba belehasít a felismerés, hogy voltaképpen min is mulatott olyan jól.

Jonas Jonasson első könyvében tehát kényes témát választott a paródia tárgyának, de hősei olyan természetességgel és bájos módon szegik meg akár a Tízparancsolat, akár az állam törvényeinek minden pontját, hogy képtelenség neheztelni rájuk. Ebből a furcsa szituációból adódik, hogy azonosulni sem igazán lehet egyikükkel sem – de Allan Karlsson félelmetes egyszerűségén éppen azért lehet nevetni, mert annyira valószínűtlen karakter. És bár tényleg rémisztő belegondolni abba is, hogy mi mindenen lehet nevetni a sterilizációtól a merényletekig, a könyv hangulata alapvetően mégis könnyed, reményteljes.  Ezt a könnyedséget adja vissza Kúnos László gördülékeny fordítása is.

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt, fordította Kúnos László, Athenaeum 2000, Budapest, 2011, 416 oldal, 3990 Ft.