Annyira a jövőben élünk, hogy már szinte illetlenség is bármin meglepődnünk. Greg Bear Eon című regénye szerint a Földet 2005-ben pusztította el egy atomháború, a Terminátor-filmek Skynetje tavaly ébredt öntudatra, és már csak három év van hátra, hogy a Vissza a jövőbe Marty McFly-a megérkezzen közénk 1985-ből az időgépével. A több mint száz éves science fiction szinte minden napra írt már nekünk egy világot romba döntő katasztrófát vagy egy mindent megváltoztató tudományos áttörést.

Szerencsére a száz év is kevés arra, hogy minden jó ötletet megírjanak. A frissen alakult Ad Astra kiadó által megjelentetett Kvantumtolvaj bőven épít az SF előképekre, bátran felhasználja az úriember betörő krimitoposzát, ráadásul olyan kriptográfiai hátterű elméletekkel dolgozik, amelyeknek láttán az olvasó önkéntelenül is kockás papírért és számológépért nyúl. Az SF irodalom csodagyerekként – de legalábbis fiatalemberként – berobbanó Hannu Rajaniemi regénye mégis olyan ötletparádé, ami eszünkbe juttatja, hogy miért iszonyatosan jó sci-fit olvasni.

Végtelen fogolynapló

Bár a Kvantumtolvaj egy nagyszabású szöktetési jelenettel, a mestertolvajokról és szélhámosokról szóló regények kötelező kellékével kezdődik, a hős és az olvasó sosem hagyja el teljesen a börtönt. Le Flambeur be van zárva az ajándékba kapott csúcstechnológiás testbe – fülünkben felcsendül a Making Of A Cyborg – ami fölött csak néha kapja meg az uralmat, ezek a regény elborult kriptográfiát és transzhumanizmust sem nélkülöző akciójelenetei.

A dilemmabörtön, ahol a raboknak a fogolydilemmát kell végtelen verzióban megoldaniuk, és jutalmul újabb cellákba költözhetnek be a raboskodó elmék másolatai, csak az első lépcső. A hőst hozzákötik kiszabadítójához, a hagyomány pedig úgy diktálja, hogy tolvajt csak egy újabb munkára szöktessenek meg. Végül pedig a Mars labirintusának soklábú, vándorló városának sem a szabadság a lényege: lakói egy életet emberként, a következőt pedig a várost kiszolgáló Hallgatagnak nevezett emberi gépként – ki humanoidként, ki toronydaruként – töltik.

Nem jobb nálunk a 2.0-s ember

Rajaniemi legnagyobb ötlete, hogy számítógépekbe vagy űrszondákba zárt testetlen elmék helyett olyan transzhumánokat teremtett, akikkel az olvasó képes azonosulni. Hiába van a testükbe építve egy mai magfizikai kutatóintézet teljes gépparkja, még azt is meg lehet nekik bocsátani, hogy a bőrük alatt lapul egy Specnaz különítvény teljes fegyverzete, mert így is emberiek. Nem robotba szerelt agyak, hanem mi vagyunk - csak pár évszázaddal, egy űrbeli kirajzással és brutális hibákkal később. A sokszínűséget fokozza, hogy a könyv váltogat a nézőpontok között. Le Flambeur története van a központban, de néha a szabadítója, néha pedig az utána kutató úriember-nyomozó szemével látjuk a történetet.

A Kvantumtolvaj alapján még csak sejteni lehet, hogy milyen csoportok népesítik be az univerzumot, és milyen filozófiák mentén működnek. A marsiak mindennapjai például a Facebook adatvédelmi beállításait idéző, az élet minden területén jelenlévő szűrőkön keresztül zajlik: a gevulot nevű rendszerrel akár teljesen el lehet rejtőzni a kíváncsi tekintetek elől. A különböző internetes játékos klánokból kinőtt, a mindennapi játék eseményeit szertartásként magukkal vivő zokuk is visszavezethetők a mára, ám ők is idegennek hatnak. Végül pedig a jelenünkben gyökerezik a  kaliforniai transzhumán álmot és a Nyikolaj Fjodorovics Fjodorov fémjelezte orosz kozmikus továbbvivő szobornoszt nevű csoport is.

Rajaniemi minden fontos csapdát elkerül a regényben: a különböző frakciók élesen elkülönülnek, a Kvantumtolvaj nem befőttesüvegben lebegő agyak elvont vitáiról szól. A háttérben azonban jelen vannak ezek a viták és szétfeszítik az univerzumot.

Felkészül: még nagyobb gonosz

Remek trükk Rajaniemitől, hogy – talán ide érdemes kirakni egy kis spoiler címkét – végigviszi a regényen a szökésmotívumot. A dilemmabörtönből való szökés után még bőven van alkalma azon gondolkodnia Jean Le Flambeurnek, hogy szabad-e vagy rab. A Flambeur mellett feltűnő egyéb nézőponti karakterek élete sem egyszerűbb: ugyanabban a Labirintus nevű marsi világban mozognak, és ugyanúgy nem értik teljesen a világ szabályait. A cselszövést egyedül csak a tolvaj korábbi, teljesebb énje értené, aki csak a közjátékokban villan fel.

A könyv nem teljesen ér véget a Flambeur-történet végével. A sztori megnyugtatóan lezárul, nem kell szentségelve várni a következő kötetre, hogy megtudjuk, életben maradtak-e jók és meghaltak-e a gonoszok. Érezni azonban, hogy a világ mozgásban marad, Rajaniemi világának kalandjai épp csak elkezdődtek. A következő kötet, a Fraktálherceg már készül, ősszel fog megjelenni a brit Gollancz kiadónál – pár napja Twitteren hírül is adták, hogy megjött az utolsó kézirat, kezdődhet a szerkeztés. Magyarul még nem tudni, hogy mikor érkezik, pedig mégiscsak jó lenne tudni, mi lesz a szegény, majdnem kiszabadult úri betörővel.

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj, fordította Juhász Viktor, illusztrálta Sánta Kira, Ad Astra, 2012, 392 oldal, 2990 Ft