A történelmi krimi virágkorát éli, mi most megnéztük, milyen a 11. századi Japán, ahol még nincsenek se gésák, se szamurájok, a közigazgatás és korrupció viszont meglepően fejlett. Fura, mikor egy amerikai nő ír a japán középkorról. I. J. Parker Sárkánytekercse nem rosszabb, mint más detektívsztorik a műfajból, de annyira lecsupaszított, hogy inkább csak kedvet csinál más, Távol-Keleten játszódó bűnregényekhez.

Burjánzik a történelmi krimi műfaja, mi sem gondoltuk volna, hogy ennyire, míg bele nem ütköztünk a neten a műfaj szerzőinek egy kimerítő és aprólékos névsorába, ahol aztán nem volt nehéz észrevenni, hogy mostanában eszméletlenül sok angol és amerikai egyetemi professzor tölti azzal bőséges szabadidejét, hogy mindenféle furcsa korba képzelt detektívsztorikat ír, lehetőleg jól jövedelmező sorozatokban. Anglia történelme nagyjából a normannoktól az első világháborúig le van fedve, de olyan egzotikus és távoli helyszínekre és korokba is eljuthatunk, mint az ókori Egyiptom, Róma, Hellász, Bizánc, a keresztes háborúk kora, a reneszánsz vagy épp a barokk Itália, a cári Oroszország és még hosszan sorolhatnánk. A trend népszerűbb szerzői az orosz Borisz Akunyin (Európa), Steven Saylor (Agave), Paul Doherty (Gold Book), Lindsay Davis, C.J. Sansom (Agave) - közülük többet már magyar kiadók is felfedeztek (ld. zárójelek). Nagy kedvencünk ezek közül Akunyin, de mikor láttuk, hogy a 11. századi Japán is felbukkant a térképen, nem bírtunk ellenállni.

A Sárkánytekercs-et egy nyugdíjas hölgy írta, Ingrid J. Parker, akinek egy egyetemi kurzusára készülve (irodalmat tanított a Virginia állambeli Norfolk Egyetemen) jutott eszébe, hogy régi japán időkben játszódó krimit fog írni. Az első 1999-ben jelent meg, az írónő most a hetediknél tart éppen.

A műfaj jellegzetessége, hogy olvastatja magát,a Sárkánytekercs-et is faltuk, de azért jólesett volna, hogyha kicsit többet tudunk meg a japán hétköznapokról, tárgyakról, szokásokról. Persze a történelmi krimik maguk is különböznek egymástól abban, hogy a krimiszál vagy a történelmi háttér hangsúlyosabb - itt egyértelműen az előbbi kap nagyobb figyelmet.

A főhős egy fiatal és eszes kormányhivatalnok, Szugatava Akitada - sokban emlékeztet egyébként a karrierje elején álló Eraszt Fandorinra -, aki azzal a megbízatással indul egy távoli tartományba, hogy megvizsgálja a leköszönő kormányzó könyvelését, és hogy szimatoljon az eltűnt adók után. És tényleg bűzlik valami az adók körül, mint ahogy az amúgy takaros és gazdag város is gyanús.

A regény nagy erénye, hogy olyan gyorsan pereg a cselekmény, hogy alig lehet letenni. Furcsa, pedig a nyomozás nem annyira izgalmas, mint egy modern kori párjában lenne, sőt a végkifejlet sem túl meglepő - pozitívum, hogy így viszont tényleg hihető a bűneset. Viszont sokkal-sokkal több történet is elfért volna a régi Japánról. A történelmi-kulturális háttér nagyon soványka, beszédes furcsaság például, hogy csak egyetlenegy japán kifejezés van az egész regényben, a naginata (kard). Na jó, most hogy lapogatjuk, találtunk egy másikat is, a gó. De akárhány japán szó is szerepel a szövegben, a regénynek mégsem sikerül elhitetnie velünk, hogy egy régi világba csöppentünk. Inkább olyan, mintha egy Japánban játszódó film hollywoodi díszletébe csöppentünk volna inkább. Ahogy egy amerikai asszonyság a japán múltat elképzeli...

A szereplők sem túl hitelesek. El is mondja a szerző egy interjúban, hogy főhőse személyisége azért modern, mert a mai olvasók nem tudtak volna azonosulni azokkal a szokásokkal és világnézettel, amelyek az akkori emberek életét meghatározták. (Például Akitada úgy bánik szolgájával, mintha azonos rangúak lennének, pedig ez elég valószínűtlen abban a társadalomban, ahol olyan sok figyelmet szenteltek a társadalmi hierarchia jelzésének.) Valószínűleg ugyanezért lehet, hogy a női főszereplő, Ajakó sem túl hihető figura. Kiválóan vív, szexuálisan felvilágosult, erős, okos, önfejű, határozott, önálló, sebezhetetlen stb. - vagyis mindenben a mai nőideált képezi le, aki ugye mindenben felveszi a versenyt a férfiakkal. Viszont ha a szereplők ennyire hiteltelenek, hogy higgyünk a történelmi tényeknek? (Például elhihetjük-e, hogy a 11. században már az alsóbb társadalmi osztályokban is játszottak gót? Apró példa, de sorolhatnánk a többit is: közfürdőkben együtt fürödhettek-e a két nem tagjai?)

Szóval ha már történelmi krimi, akkor nem a Sárkánytekercs a műfaj csúcsa. Azoknak, akiket valamiért vonz a régi Japán, azért így is tetszeni fog a könyv, nekünk is tetszett, egy laza hétvége alatt bezúztuk. (A térképért nagy pirospont, az ilyesmit imádjuk!) De amikor letettük, rögtön elkezdtünk Távol-Keleten játszódó régi regények után kutatni, hogy csillapítsuk hiányérzetünket. Meg is találtuk a neten A sógun-t, fent van az egész, rögtön elkezdtük. A következő lesz Robert van Gulik, a holland diplomata, akinek Kínában játszódó krimijei állítólag I. J. Parkert is írásra ösztönözték.

I. J. Parker: Sárkánytekercs, Athenaeum, 2010, 346 oldal, 2990 Ft, ford. Nagy Gergely