A bécsi múzeumnegyedben, a Museums Quartierben a Kunsthalle termeit William S. Burroughs alkotásai töltik meg októberig, és bár a Meztelen ebéd írója és Bécs között szorosabb kapcsolat is van, hiszen WSB az ottani orvosi egyetemen folytatott tanulmányokat a harmincas évek második felében, a Cut-ups, Cut-ins, Cut-outs című kiállításnak mégsem Bécs és Burroughs kapcsolata áll a középpontjában, hanem az író pályafutásának a Meztelen ebéd megjelenését követő korszaka, amelyben hatást gyakorolt a Radioheadre, festékes dobozokat lövöldözött shotgunnal, és kitalálta azt, amivel ma tele van az internet.

Burroughs, aki a negyvenes évek elején ismerkedett össze Jack Kerouackal és Allen Ginsberggel, az ötvenes években vált a beat generáció emblematikus alakjává. 1953-ban jelent meg önéletrajzi dzsankiregénye, A narkós, a Meztelen ebédet pedig 1959-ben adták ki Európában, amelyet obszcenitás vádja miatt csak három évvel követett az amerikai kiadás. Utóbbi nemcsak a legismertebb regénye (David Cronenberg rendezett belőle filmet), hanem első nemlineáris munkája. Az ötvenes években Mexikóban, Dél-Amerikában, Európában és Marokkóban élő író az észak-afrikai országban írta meg a Meztelen ebédet, amelyben William Lee nevű alteregója a rendőrök elől, a következő adagra vágyva menekül és közben Mexikótól kitalált világokon keresztül New Yorkig jut, meg vissza. A drogos látomásokat megörökítő könyv ide-oda ugrál az időben, és a szerző többször elmondta, bárhol el lehet kezdeni olvasni, és bárhol be is lehet fejezni.

A Meztelen ebédben (amelnyek szerkesztésében Kerouac és Ginsberg is segített a marokkói Tangerben) Burroughs még csak kalandozott a montázstechnikában, a következő évtizedben viszont egyértelműen ez vált művészete lényegéve. Cut-up, azaz mondjuk így: ki-, szét- és újravágni, mindent mindennel – Burroughst ez foglalkoztatta.

Az ötvenes évek végén WSB már Párizsban tartózkodott, a beat írók kedvenc párizsi szállodájában, a Beat Hotelben. Itt találkozott a brit Brion Gysin festővel és performerrel, akiről évtizedekkel később mint az egyetlen általa valaha is tisztelt emberről nyilatkozott. Gysin újságoldalakat hasított csíkokra és rendezte ezeket össze új sorrendben, új értelemmel. Burroughs-t magával ragadta a módszer, ő is kísérletezni kezdett, és végül megszülettek az első cutup-versek. Viszonylag hamar, 1960-ban publikálni tudtak, akkor jelent meg Párizsban a Minutes to Go (ebben a kötetben kettejük mellett egy másik ismert beat-figura, Gregory Corso is közreműködött). Egy sokat idézett 1965-ös Paris Review-interjúban WSB hosszabban is mesél erről, és az is kiderül, hogy az író tudta, nem egy forradalmi dolgot találtak ki, előképként T.S. Eliot A puszta ország című versét, Dos Passos USA-trilógiáját és persze a dadaista Tristan Tzarát jelöli meg.

A bécsi kiállítás azt mutatja be, hogy Burroughs és Gysin mire ment a technikával, hogy terjesztették ki a cut-upot szövegről fényképre, hangra, majd filmre is. WSB Nova című regénytrilógiáját is a mindent-mindennel radikális elve szerint írta, de a látogató leginkább folyóiratokkal és magazinokkal találkozik a vitrinekben, és közben persze akárhova néz, rámered Burroughs herointól meggyötört szenvtelen arca.

A meredek megoldásokban van rendszer

Egy cutup-szöveget nagyjából úgy lehet elképzelni, hogy egyszerre szerepel a lapon egy híradás, ami egy távoli ország természeti katasztrófájáról vagy egy háborúról tudósít, ott van rajta egy máshonnan kivágott cím, még egy idegen bekezdés kiszínezve és mondjuk egy fotó egy sportesemenyről vagy egy székről. A kiállítás legnagyobb termében rengeteg hasonló újságoldalon, kéziraton verekedhetjük át magunkat, a viszonylag egyszerűektől kezdve (három egymás melletti kolumnát megadott sorrendben kell olvasni, azaz kereszt-olvasni) a teljesen elszabadult montázsokig. A darabok megszerkesztéséhez Burroughsék gyakran a matematikát is segítségül hívták, de a meredek megoldásokban is van rendszer: az összevágott szövegeket, képeket nem találomra hasznosították újra, inkább új értelmet adtak a részleteknek.

Több részletet is láthatunk a My Own Magből, az angol költő és kiadó Jeff Nuttal magazinjából, ahol sorozatban jelentek meg Burruoghs munkái. Később együttműködtek az International Times című lapban is – ebből is láthatunk részleteket, ahogy számos egyéb rövidebb-hosszabb időt megélt underground irodalmi kiadványból is, és persze egy csomó Burroughs arcával ellátott magazincímlapot.

A kiállítás több bemutatott fényképén Burroughs kezében az elmaradhatatlan cigaretta mellett fényképezőgépet látunk, és a termekben haladva az is kiderül, hogy milyen volt az író a kamera mögött. Burroughs megörökítette londoni lakókörnyezetét, de olyan sorozat is van, amelyben több kis kép szerepel egy fotón, mindig más sorrendben. A kiállítás persze nem nélkülözi Cynthia McAdams híres fényképeit vagy Brion Gysin Danger Series-ét, és nem maradnak ki azok a Lee Ranaldo által készített képek sem, amelyeken Burroughs az R.E.M. vagy a Sonic Youth tagjaival látható, illetve a coloradói buddhista központban, a Naropában.

Burroughs és a kiállítás esetében London nemcsak a fényképek miatt érdekes helyszín, és még csak nem is amiatt, mert a heroinfüggősége ellen harcoló író többször is ide tért vissza apomorfinkúrára, hanem amiatt, mert WSB és barátai Londonban rengeteg hang- és filmfelvételt készítettek. A Kunsthalléban majd’ az összes fellelhető Burroughs-hanganyagot meg lehet hallgatni, azokat is, amelyeket Paul McCartney stúdiójában vett fel (az író ugye szerepel is a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band borítóján), és azokat is, amelyek épp a kiállítás apropóján jelentek meg Angliában.

A cut-uptól a Radioheadig

A cut-up a hangfelvételben pedig nagyjából azt jelentette, hogy a felolvasott szövegek közé eltorzított rádióhíradásokat (legyen akár az időjárásról, akár háborúról szó) és különböző zörejeket vágtak, de az is előfordult, hogy csak az Brion Gysin Álomgépével folytatott kísérletek hangjait rögzítették. A hangsávok manipulálása a kor zenészeire is nagy hatással volt, a Beatlestől a Tomorrow Never Knows tükrözi a legjobban, de bevallottan Burroughs nyomában vagdosott David Bowie, Brian Eno, a Sonic Youth vagy Frank Zappa is, a szakértők pedig egészen a Radioheadig mérik WSB hatását.

A szöveggel, fényképpel és hanggal való kísérletezés után nem maradhatott ki a film sem. Ezekben a fekete-fehér filmekben ugyanazokat a szavakat ismétlik a szereplők, alatta pedig őket és a városi életet látjuk vagy például egy cutup-szöveg elkészítését. Természetesen olyan film is van, amiben Burroughs mondja saját szövegeit, miközben azt látjuk, ahogy a lakásában tesz-vesz, a városban járkál, vagy játszik az Álomgéppel. A részletében alant beágyazott, tangeri és párizsi felvételeket, illetve a Meztelen ebéd megvalósulatlan filmváltozatából kockákat tartalmazó The Cut Ups történetéről itt lehet bővebben olvasni.

Lehet játszani

A látogatónak szerencsére nem ezek a leterhelő alkotások az utolsó emlékei, mielőtt elhagyja a kiállítást. Egyrészt cut-upot is lehet játszani a tablókhoz helyezett elvihető leírások hátoldalán található különböző szavakkal, másrészt olyan vidám alkotásokat is megtekinthet még, mint például az ajtó, amelyre Burroughs fényképeket ragasztott, majd az eléje helyezett festékeskannákat szétlőtte shotgunnal, de láthatjuk azokat a ritka figuratív rajzokat is, amelyeket az író céltáblának használt a coltjához. A festékeskannák szétrobbantását 1982-ben, a célbalövést pedig egy évtizeddel később gyakorolta önkifejezésként Burruoghs, szándékai szerint a hatalmi szervek iránti ellenérzését is kifejezve.

A nem lineáris történetmesélés, az időben és térben való ugrálás, a vendégszövegek mindent mindennel vegyítése ma nem újdonság, hanem a művészet fő sodra, az internet korában pedig véletlenül sem szokatlan. A hatvanas években azonban a kultúrára és a társadalomra is nagy hatással volt az egységes narratíva elutasítása, a határok nélküli játék az asszociációkkal. Történetesen a mozgalom egyik legnagyobb alakja kemény drogos volt, aki mindent kiadott magából, amit csak tudott. Írt, vágott, ragasztott, fényképezett és lövöldözött. Az embereket pedig érdekelte, bármit is csinált.

A kiállítás a bécsi Kunsthalléban tekinthető meg október 21-ig.
Belépő: 8 euro

A cikkben szereplő fotókat a Kunsthallétól kaptuk.