Babiczky Tibor számtalan publikáció és versekötet után idén év elején megjelentette első regényét, jobban mondva - és a fülszöveggel ellentmondva - elbeszéléskötetét. Nem kétséges, hogy Babiczky krimi-kritikusi munkássága mély hatást gyakorol írói hangjára is: a Magas tenger egyszerre véres és álomszerű, fordulatos és monoton, bulvár és értelmiségi, cinikus és érzelmes.

Már a könyv legelején egy sorozatgyilkosság kellős közepén találjuk magunkat. A hatodik áldozat holtteste felett lamentáló nyomozó amolyan nyomozósan mormol maga elé látszólag összefüggéstelen mondatokat halványzöld fémtubusokról, levendulát és pézsmát emlegetve. Aztán hazamegy, elszív egy cigit az erkélyen, beteszi a Hot Water Music albumát, és olvas pár bekezdést.

Nagyon hamar világossá válik, hogy Babiczky Tibor krimijében sokadrangú kérdés az, hogy ki követte el az adott bűncselekményt. A történetek középpontjában ez a magányos férfi, a nyomozó áll, aki már megteheti, hogy szórakozik az életével, félvállról szolgáltatja az igazságot, Metallicát és Chopint hallgat felváltva, folyamatosan újraértelmezi a saját hitét és kétértelmű mondatokkal játszik a gyilkosságok helyszínén. Cinikus, kívülálló antihősként tökéletesen beleillik a magyar irodalomban legutóbb Kondor Vilmos Bűnös Budapest-ciklusa kapcsán emlegetett hardboiled krimi detektívképébe.

Bár a szövegek nem egyes szám első személyben íródtak, mégis minden egyes mondat a nyomozó karakterének és környezetének alakítását szolgálja. Az elbeszélő rövid, de annál érzékletesebb és költőibb mondatokkal festi meg azt a magas tengert, ami már minden oldalról nyaldossa a nyomozó testét, és kitölti gondolatainak minden apró szegletét. Ebben a szövegben semmi sincs túlcicomázva, letisztult és egyértelmű nyelvezetre törekszik. Ezt a törekvést igazolja az is, hogy a nyomozó időről időre elmereng egy-egy rögzült, és már-már közhelyes kifejezés valódi jelentésén, és néma derűvel szedi atomjaira a mindennapi beszélgetések csendkitöltő fordulatait.

A vékony kis kötetben tizenöt elbeszélést találunk, amik bár néha évekkel később követik az őket megelőző történetet, mégis szerves egységbe rendeződnek az egész szöveget átszövő utalások által. Ezek hol a cselekmény során már megismert elemekre utalnak, hol csak oldalak múlva értelmet nyerő félmondatokként bukkanak fel. A cigarettafüst, a 6 óra 6 perc, a whisky-kortyolgatás, a Skanzen Club és a hajnali felriadások fejezetről-fejezetre újra előjönnek, és nem csak a nyomozó monoton életének biztosítanak kiszámítható hátteret és ritmust, de egyúttal mindig egyre több jelentést halmoznak magukra.

A különböző utalások nem csak a történeten belül működnek, de a szövegen túlra is megnyitják az értelmezés lehetőségét. Érezhető, hogy a nyomozó önmagához intézett monológjai megtörik a szöveg egységét, és a szinte tőmondatokig leegyszerűsített, szikár szakaszokkal szemben terjengősen és elvontan terülnek szét gondolatfolyamában. Ezek a monológok ugyanis nagyon gyakran már létező szövegekre épülnek, idézetek, amiknek forrását konkrétan sosem jelöli meg a szerző, de a beazonosítás lehetőségét sem zárja ki, sokszor csak az olvasó megérzéseire hagyatkozva. Ilyen vendégszöveg lehet például egy Bors-cikk vagy egy Biblia-idézet, máskor viszont egy Jo Nesbo-könyvből emel ki egy teljes bekezdést. Céljuk ugyanakkor közös: a nyomozó áramló gondolatainak és a világról alkotott képének irányítása.

Ezeknek az idézeteknek köszönhetjük azt is, hogy időben könnyen el tudjuk helyezni a történéseket: az első novellák egyikében a miniszterelnököt hallhatjuk megszólalni, aki a nemzet szóval teletűzdelt beszédében köszöni meg értelemszerűen a nemzetnek, hogy legyőzték a nagy árvizet, pár történettel később pedig a nem is olyan régen botrányt kavaró, választási csalást "leleplező" videó lepleződik le, de még a Moszkva tér átnevezése is friss értetlenkedésként jelenik meg.

A történetek során felmerülő idézetek és utalások mind egy irányba vezetnek. Apróbb célzásokból és sokáig egyáltalán nem érthető, de látszólag fontos félmondatokból sejthető, hogy a sok álmatlanul töltött éjszakának, a szakadatlan bűntudatnak, a beidegződött cselekvéseknek és a főhős halál iránti vonzalmának komoly oka van. A családi emlékek, a valóságból eltűnt, de az őrület és az álom határán egyensúlyozó feleség és kisfiú nem véletlenül fojtogatják a magányos detektívet. És nem véletlenül tölti minden estéjét cigi, sör és/vagy whiskey társaságában. Minden egyes ügy, amit megold, a saját ügyéhez viszi közelebb, ami viszont csak szép lassan bontakozik ki az olvasó előtt, szó szerint félmondatról félmondatra.

A Magas tenger egyáltalán nem könnyű olvasmány. Nem azért, amiért elsőre gondolnánk: nem a véres gyilkosságok vagy a rémálomba illő sztorik jelentik a legnehezebb részt, hanem az a gondolatvilág, ami Babiczky Tibor tolmácsolásában ijesztően közel kerül az olvasóhoz. Az élettől való félelem hullámai, a pokol bugyrai közti közlekedés és a bűn alóli, soha el nem nyerhető feloldozás kézzelfoghatósága kelt olyan érzéseket az olvasóban, amivel nagyon nehéz megbirkóznia.

Babiczky Tibor: Magas tenger, 2014, Magvető, 180 oldal, 2490 Ft