Árpa Attila műsorvezető, színész, rendező első regénye a kilencvenes évek maffiavilágába viszi az olvasóját, amikor az olajszőkítésből hatalmas vagyonokat halmozhattak fel a törvényt kijátszó bűnözők. „Nem az volt a célom, hogy dokumentumregényt írjak, hanem hogy feltárjam ennek a kornak a hangulatát” – írja könyve utószavában. A Holtomiglan valóban messze van a tényirodalomtól: a fikció idejében szándékoltan összekeveredve követik egymást az egykori események; az olajszőkítésben szerepet játszó ismert üzletemberekről, politikusokról, rendőrökről mintázott szereplők pedig nyomokban emlékeztetnek az eredeti kulcsfigurákra.
Kérdés, hogy lehetne-e egyáltalán dokumentumregényt írni a kilencvenes évek olajügyeiről, melyek miatt 600 milliárd forint kár érte a magyar államot. A részletek ugyanis még mindig homályosak, több mint nyolcvanezer oldalnyi iratot titkosítottak, peres eljárások folynak. Árpa Attila szabadkozása így érthető, és igazából egy szórakoztató regényt nem is a hitelességéért szeretünk. A Holtomiglan a kilencvenes évek hangulatát azonban a legközhelyesebb módon eleveníti fel: Zámbó Jimmy szól az autórádióban, egy Rocky-VHS hever az asztalon, a híradóban Diana hercegnő balesetéről beszélnek.
A Holtomiglan magyar maffiózói a ripacskodó, érzelmes olaszok és a szívós, Ivan Dragóra emlékeztető oroszok keverékei. Katonái „féléletnyi fegyházon” edződtek, imádják a Rocky 4-et, de munka közben Republicot dúdolnak és Seal Kiss from a Rose című számára festik át a keresett luxusautót, Diana hercegnő halála pedig úgy megindítja őket, hogy ott helyben elszavalják József Attila Kései siratóját. De a történet elbeszélője is érzékeny – őt leginkább a festői környezet ihleti meg. Maffiózói például éppen a végső takarítást végezték a „hullák meg néhány hangosan szenvedő félholt” körül, miközben „a pirkadatban, mint egy expresszionista festményen, csillogtak a vércseppek és a szilánkok, a töltényhüvelyek és a benzintócsák”. Vagy, ha a szereplők éppen nem másra figyeltek volna, láthatták volna, ahogyan „a szmogfelhő Budapest felett lebegett, mint rózsaszín kupola egy reneszánsz festményen”.
A művészetkedvelő, keménykötésű magyar maffiából Árpa Attila egy Levi nevű fiút emel ki, aki – a maffiaregényekből jól ismert fordulattal – már a húszas évei elején kénytelen végignézni, ahogyan legjobb barátaival leszámolnak. Bosszút esküszik, de nem számol az egyik maffiavezér gyönyörű lányával, az ártatlan Jankával. A maffiaregény történetében számtalanszor kipróbált, csalódást ritkán okozó klisék során fejlődik Levi bűnözői tehetsége és öntudata. A véres leszámolástól még véresebb leszámolásig tartó, szerelmi vívódással spékelt történet önmagában kevés volna, hogy fenntartsa az érdeklődést a regény négyszáz oldalán keresztül. Az izgalomért felelő rejtélyt egy törökbálinti olajszállítmány elrablása jelenti, emiatt tör ki a maffiaháború a magyarok és az oroszok között. Az ügy annyira szövevényes, hogy a keresztapák sem értik teljesen, pontosan ki is lopott meg kit, ki árult el kit. Az olvasó számos csavar után jut el a megoldáshoz, hogy aztán végignézze, ahogyan Levi szerelmével együtt felpattan egy motorra, és a sztrádán száguld egy szebb, tisztább világ felé.
Árpa Attila televíziós és filmes múltja erősen érződik a Holtomiglanon. Forgatókönyves megoldások nyomán épül fel a sztori, az epizódok, flashbackek közti váltás átmenetes, hol egymásba mosódó jelenetekkel, hol hirtelen vágásokkal történik, a párbeszédek könnyen követhetőek, pergők. A hangulatot és a környezetet szűkszavú, pár soros leírások érzékeltetik. A regénynek ez kétségtelenül jobban áll, mint a piaci giccsbe forduló, komolyan vett lirizálás vagy a nagyvállalkozó coming outja, hiteltelen nagymonológja a balatoni teraszon.
A Holtomiglan kínossága ellenére is szórakoztató, adott benne minden, ami egy működő maffiaregényhez kell: profi bérgyilkosok, plasztikusan leírt kínzások, kivégzések, balatoni és budapesti bűnszervezetek, gyönyörű nők, sebhelyes, izmos férfiak, készpénzzel tömött luxusautó-csomagtartók, sportkocsis üldözések, bűnözőromantika. Az élő lelkiismeretet pedig egy megvesztegethetetlen nyomozó és egy, a szerelméért elégtételt vevő, rendes adófizető nagyvállalkozó szövetsége képviseli. Szendrő nyomozó becsületes, dolgozik, adót fizet, előléptetik, a kollégái utálják, mert szakmailag és emberileg is jobb náluk – ő az, aki hagyja feláldozni a családját, saját boldogságát, kényelmét azért, „hogy élhető legyen valamennyire ez a kibaszott ország”. A figura szerencséjére mellékesebb szerep jut csak neki, ezért megússza, hogy a festői pirkadatban állva kedvenc amerikai akcióhőséről elmélkedjen.
Bár Szendrő nyomozó alakján keresztül a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szintje is megjelenik a regényben, a Holtomiglan nem szoros értelemben vett krimi. A központi problémát a maffiacsoportok közti ellentétek, az ügyetlen szabályozás hagyta kiskapuk jelentik, Szendrő minden tudása és zsaruösztöne ellenére is csak lohol az események után, egyetlen szálat tud csak elvarrni, azt is inkább a személyes indíttatás miatt. A könyv vázát a magyar viszonyokra applikált maffiaregény adja. Árpa Attila karakterei kidolgozottak, az olvasó megismeri őket, tudja, milyen érzések, vágyak mentén cselekszenek, szépen kirajzolódnak a bűnszervezeten belüli bensőséges, családias és ellenséges viszonyok. A Holtomiglan szereplői így minden mesterkéltségük ellenére is jól működnek, több eredetiséggel, kevesebb ripacskodással, egy adag öniróniával akár méltóak lehetnének nagy hősükhöz, Rockyhoz is.
Árpa Attila: Holtomiglan, Ulpius-ház, 2012, 394 oldal, 3499 Ft
