César Aira 1987-es, magyarra először csak most lefordított műve, a Kísértetek egyetlen nap eseményeit fogja közre, miközben a nagyon is időhöz, sőt percekhez kötött történések megkérdőjelezhetetlenül az örökkévalóság felé tartanak. Az esszéisztikus hangvételű részletekkel bőven megspékelt kisregény középpontjába Patri, a Viñas-család álmodozó nagylánya kerül. Álmai a mindennapok elviselésének, majd az azokból való kilépésnek a lehetőségét hordozzák. A Kísértetek, hasonlóan az Epizód egy vándorfestő életéből című könyvhöz (itt írtunk róla), a borgesi töménységre emlékeztet a szépirodalmi, irodalomtudományi, filozófiai részek vegyítésével.

Szilveszter napján a hőségtől és kánikulától fuldokló Buenos Airesben, egy félig kész luxus apartmanház udvarán és emeletein vagyunk, ahol a gondnoki feladatokat ellátó Viñas-család tanyázik. A saját nyomorúságokra is büszke, az életüket sikeresnek tartó chilei bevándorlók között egyetlen családtag van, aki másképp szemléli a dolgokat, a körülötte lévő körülményeket: Patri, a legidősebb lány, aki félig gyerek-, félig anyafiguraként egyensúlyoz az életét és a Kísérteteket is behálózó határhelyzetekben. Ilyen határmezsgyén mozog például a félig elkészült ház is: az időhöz kötött építkezés után a ház körüli események az időtlenségbe tartanak. A hatszintes, úszómedencés épület a hófehér falak útvesztőjével azonban nemcsak Viñaséknak és a jövendő lakóknak, hanem kísérteteknek is otthont ad. Ők azok, akik a legnagyobb természetességgel mozognak élő társaik között, s akiket egytől egyig minden szereplő természetesnek gondol. Aira alkotása ugyanis lépten-nyomon fölteszi a kérdést: létezhet-e előzetes feltevések és előzetes tudás nélküli természetesség, vagy – derridai értelemben – az csakis konstrukcióként képzelhető el.

Az argentin szerző műfajilag szintén határokon mozgó (kisregény, esszéregény, elbeszélés, esetleg valami más, mindegyik vagy egyik sem) alkotásában a fragmentumok, az egyes struktúrák elemei rejtik magukban az örökkévalóság és a teljesség lehetőséget: minden elkészült alkotás csakis rontott megtestesülése lehet annak, amit valaha elképzeltünk. Ezen a síkon mozog Aira műve is. A határátlépések és határhelyzetek sokasága egy olyan álom és ébrenlét között elképzelhető világ megtestesülései, melyet sohasem szabad a földre, a valóság talajára rántani, hiszen a varázsa és tökéletessége azonnal elvész. Ilyen a chilei nők életében az igazi férfi utáni folyamatos sóvárgás, a dél-amerikai sorozatok világának kivetülései, amelyekre úgy gondolnak a szövegvilág női karakterei, mint ami sohasem válhat a sajátjukká. A kísértetek szemérmetlenül lógó és meghosszabbodó hímtagjaikkal válnak minden álom beteljesülésévé, annak az igazi férfinek a képében tűnnek fel, akiben Patri anyja szerint minden vágy összpontosul és beteljesedik. Ezek a fantomok megfoghatatlan, hártyaként lebegő, falakon átsuhanó lények, akik mint egy haláltánc szereplői, saját éjféli mulatságukra, egy másik, párhuzamos világba invitálnak.

Ugyanez a párhuzamos valóság tűnik fel azokban a sorozatokban is, melyet Patri és anyja előszeretettel fogyasztanak. A sorozatok befogadásának pszichológiája szerint egy ilyen párhuzamos valóság létrehozása ugyanis saját létünk újra megéléshez vezet, melyben olyanokká válunk, mint a sorozatokban látható példaképek. Patri és anyja azonban tisztában vannak ezzel, ahogyan a sorozat lehetetlenségével és alacsony színvonalával is. Mégis hagyják magukat elsodorni egy másfajta valóság által és egy másfajta valóság felé. Ez a megkétszereződés segít a kísértetek és a földhözragadt, hús-vér figurák egymás mellett élésében is. A kölcsönös elfogadás jegyében azonban újra és újra felmerül a kérdés, ki is a fantom valójában. Az anyagtalan, testetlen, áthatolható lebegő alakok, vagy a chilei bevándorlók, akik csak árnyképei a saját képzeletük által létrehozott, konstruált önmaguknak?

A kísértetek együtt-létezésükben egy óra mutatóinak megformálói, az idő nagy machinátorai, miközben jelenlétükkel ugyanúgy a halál közeledtének hírhozói, mint a kisregény számos más utalása. A csontvázakra emlékeztető acélszerkezetek, a kietlenség és elhagyatottság által jellemezhető ház és városkép, a kapcsolatok kiüresedettségét és felszínességét mindig felszínen tartó narráció hiába válik egyre dinamikusabbá és intenzívebbé, akkor is egyetlen szereplő, Patri világába férkőzik be, amelyből aztán nincs kilépés. Úgy húz el a többi karakter és élethelyzet mellett, hogy gyorsasága szinte észrevétlen marad, csak fokozatosságának köszönhetően kapunk észbe, máris a kamaszlány történetében vagyunk. A határ Patri álma, melyben a narrátor a szépirodalom nyelvéből csúszik át a tudományosabb hangvételű esszébe: ebben a világban a kultúrantropológia és a strukturalizmus mentén válnak központi témákká a nomád és a civilizált kultúrák építkezési szokásai, a közösségi emlékezés, a múltképzés identitást megkonstruáló szerepe, a háttérben meghúzódó szerző léte, a társadalmi konszenzus színében tetszelgő elbeszélő. Ez utóbbiak újabb reflexiók, önironikus kiszólások, összességében összekacsintások velünk, olvasókkal.

A mágikus realizmus elemeit szépszerével felhasználó regény a tudományos kiszólásokkal egy skála két végének pontjait képes erőszak nélkül egymás mellé helyezni. A latin-amerikai irodalomhoz (a nagy klasszikusokat leszámítva) kevéssé szokott európai olvasó egy végtelenül bizarr történet kellős közepébe kerül, amely azonban feloldja a könyv egésze alatt ránehezedő nyomasztást. Merthogy végül azok kerekednek felül, akik sokkal inkább élnek, mint gondolnánk. Aira műve olyan hibrid műfajú, izgalmas alkotás, mely ügyesen kapcsolja össze a szépirodalmat az esszével és a tudományos stílussal. Éppen ennek köszönhető legfőbb erénye: olyan több lábon álló, szerteágazó nyelvű alkotás jön ugyanis létre, mely a befogadók széles közegét képes megszólítani.

Korábban:
Tájkép sok réteggel: César Aira könyve először magyarul (Kritika az Epizód egy vándorfestő életéből c. könyvről)

César Aira, Kísértetek, ford.: Tolvaj Zoltán, Magvető Kiadó, 2012, 250 oldal, 2999 Ft