Félix J. Palma most robbant be a nemzetközi terepre Az idő térképe című időutazós regényével. Művét számos nyelvre lefordították, a világ az új Carlos Ruiz Zafónként ünnepli. A magyar kiadás megjelenése alkalmából Budapestre látogató spanyol írótól megtudtuk, hogy H. G. Wells hatására fogott bele a könyv írásába, és őt magát is meglepte a világsiker, melynek köszönhetően életében először tud megélni az irodalomból. Kiderült, Az idő térképe egy trilógia első része, melynek már a második kötete is megszületett, spanyolul most fog megjelenni.

- Mit gondol, mi lehet Az idő térképe hatalmas sikerének oka (a könyvről itt írtunk bővebben)?

- Szerintem azért aratott ekkor sikert, mert az irodalom könnyedebb műfajába tartozik. Történelmi regény, de egyúttal kalandregény is. Ráadásul spanyol létemre nem Spanyolországban játszódó regényt írtam, A idő térképe a 19. század végi Londonban játszódik. A másik ok az lehet, hogy a humor segítségével állandóan összekacsintok az olvasóval. Amikor elkezdtem írni ezt a regényt, az járt a fejemben, hogy ez egy nagyon furcsa, szokatlan történet, amelyre kétféle reakció érkezhet. Lehet, hogy a spanyol közönség, amely nincsen ehhez a műfajhoz hozzászokva, kapásból elutasítja, vagy történhet éppen az ellenkezője, az olvasók magukénak érzik, és azonosulnak vele. Hiszen a viktoriánus kor nagyon érdekes időszak, az időutazás szintén különlegessé teszi a regényt. Írás közben nem merült fel bennem, hogy díjat is nyerek vele, és hogy ennyire sikeres mű lesz szerte a világon.

- Miért választotta ezt a műfajt?

- Spanyolországban a sci-fi nem érdekli az embereket, én viszont nagyon szeretem. Épp ezért, amikor nekiláttam a regénynek, az volt a szándékom, hogy első látásra ne tűnjön sci-finek. Amikor az olvasó már belelendült a történetbe, akkor szűrődjön bele észrevétlen a sci-fi elem. Így ha az olvasó felfedezi, hogy ez nem az a fajta regény, amire először gondolt, akkor már annyira belemerült, hogy nem teszi le.

- Az időutazós könyveknek nagy hagyománya van az irodalomban, számtalan iránnyal. Ki hatott leginkább a könyvére: Borges, Douglas Adams, Asimov, Wells, a Vissza a jövőbe-filmek vagy valami más?

- Az összes felsorolt mű hatással volt rám. Amikor felötlött bennem, hogy időutazásról írok, mindent elolvastam és megnéztem, amit csak lehetett. A regényem egyfajta összegzése ezeknek a gondolatoknak. Akinek kedve van hozzá, még ki is keresgetheti a szövegben, hol vannak ezek a bizonyos áthallások, utalások más időutazásos történetekre. A legnagyobb hatással Wells Az időgép című könyve és a belőle készült film volt rám. Gyerekkoromban olvastam utoljára, akkor nagyon tetszett. Az a szokásom, hogy nyaranta újraolvasom a klasszikusokat, amelyek valaha megfogtak. Két évvel a regényírás előtt került a kezembe Wells műve. Az újraolvasáskor is nagyon tetszett, és megfogant bennem az ötlet, hogy a viktoriánus kort választom a regény idejéül, hiszen ez egy olyan időszak, amikor rengeteg technikai újítás robbant be az emberek életébe, ami elhitette velük, hogy a tudósok bármire képesek. Akár arra is, hogy időgépet konstruáljanak. És akkoriban nyilvánvalóan az lett volna érdekes, ha száz évet előreutaznak egy társasutazáson.

- Melyek a kedvenc időutazós regényei?

- Richard Matheson Bid Time Retour című regénye és a belőle készült film, a Somewhere in Time, Audrey Niffenegger Az időutazó felesége című könyve és Michael Crichton Idővonal-a.

- Lát valamilyen új trendet az időutazós regényeknél? Például, hogy Niffeneger Az időutazó feleségé-vel kicsit kihozta a témát a sci-fik gettójából?

- Sokféleképpen megközelítették már az időutazás kérdését, és a műfaj határai valóban nagyon kitágultak. Elég, ha csak a Vissza jövőben-re gondolunk, amelyben szerepel az a paradoxon is, hogy az ember visszajön a múltból a jelenbe, miután a múltban járt. Mivel az időutazásról szóló regények ma ilyen szinten elszaporodtak, nem akartam a hagyományos sci-fi követelményeknek megfelelő regényt írni. Nálam az időutazás csak egy elem, ami mellett ugyanolyan fontos még a történelmi kor és a szerelmi szál.

- Többször hasonlították önt Carlos Ruiz Zafónhoz, a honfitársához. Mi lehet a hasonlóság alapja? Talán pont az, hogy nála sem lehet eldönteni, hogy szépirodalmat vagy szórakoztató regényt ír?

- Egyetértek önnel, valóban ezért hasonlítanak hozzá. Ő is szórakoztató irodalmat ír, de nagyon magas szinten megírva, szépirodalomi igénnyel. A másik közös bennünk a hangulatkeltés, ami az én regényeimben és Zafónéiban is megvan. Mindketten történelmi közegbe helyezzük a szórakoztató jellegű történetünket.

- Járt könyvtárakba tanulmányozni a korszakot?

- Nem, nem jártam könyvtárba. Ha könyvárba kellett volna járnom, hogy összegyűjtsem a szükséges háttérinformációkat, lehet, hogy nem született volna meg ez a mű. Szerencsére, manapság az ember minden szükséges információt megtalál az interneten. Sokszor, amikor a regényemről beszélnek, azt gondolják, hogy azért helyeztem a viktoriánus korba, mert érdekelt ez a kor. De ez pont fordítva volt, amikor kitaláltam a történetet, azt gondoltam, ebben a korban tudna a legjobban működni.

- Nem azért választotta ezt a kort, mert Wells ebben a korban élt?

- Nemcsak Wells miatt. Sok olyan izgalmas jelenség vagy ember volt abban a korban, ami miatt azt gondoltam, ebben a korban fog működni a történet. Mint például Hasfelmetsző Jack. 

- Miért tette meg Wellst kulcsfigurának?

- Főszereplőnek nem akartam megtenni, mert túl egyszerű írói fogás lenne egy másik írót megtenni főszereplőnek. Nem akartam ennyire megkönnyíteni a saját dolgom. Ezért lett másodrangú, de fontos szereplő, akihez a főszereplők bármikor folyamodhatnak, sok esetben ő mozdítja előre a cselekményt. Wellset mindenképpen szerepeltetni akartam, hiszen a regényével ő hívta életre ezt a történetet. Megbocsáthatatlannak éreztem volna, ha kihagyom. Wellsszel mint íróval sok szempontból azonosulni tudok, főként abban az időszakban, amelyről a regényben szó esik. Az ebben az időszakban született művei az elvágyódás művei. Később sokkal realistább műveket írt, belefolyt a politikába, ehhez a Wellshez én már nem érzem hasonlónak magam.

- Ön is az elvágyódás írója?

- Én is az elvágyódás írójának érzem magam, igen. Az írók jó része el akarja gondolkodtatni az embereket, de az én célom az, hogy kiszakítsam az embereket a valóságból, álmodozásra késztessem őket. Olyan történeteket akarok írni, hogy valaki fáradtan hazatér este a munkából, elővehesse valamelyik könyvemet, és elkalandozhasson egy olyan világba, amely segítségével kiszabadulhat a hétköznapok realitásából.

- A világsiker hogyan változtatta meg az életét?

- Nagyon megváltozott a életem. Amíg nem ért el az a kirobbanó siker, éltem, mint bármely kevéssé ismert író. Írtam, de mellette újságokban publikáltam, irodalmi műhelyeket vezettem, mindenféle munkát elvállaltam, hogy meg tudjak élni. Ezzel a regénnyel vált lehetővé, hogy csak az írásból éljek.

- Ha beülhetne egy időgépbe, hova utazna?

- A jövőbe mindenképpen, hiszen azt nem ismerjük. Azt nézném meg szívesen, hogy változna meg a világ ötven év múlva.

- Min dolgozik most?

- Most fejeztem be Az idő térképe második részét. Ez a trilógia második része lesz, a címe Az ég térképe. Ahogy az első részben, ebben is szerepel Wells, de megjelenik még Edgar Allan Poe is, és a Csillagok háborúja szolgál majd hátterül. Most végzem rajta az utolsó simításokat.

Olvasnivaló: Társasutazás a jövőbe - kritikánk a könyvről

Köszönjük Lantos Adriánának az interjú elkészítéshez nyújtott segítségét.