Az elektromos Lincoln ígéretesen kezdődik: a fél világ pszichés betegségben szenved, főhősünk emberi másolatokat gyárt. De aztán a sci-fi váratlanul szerelmes regénybe csap át.
Aki akár csak egy-két novelláját, regényét olvasta, tudhatja, hogy Philip K. Dick nem csupán szereplői önazonosságát szokta megkérdőjelezni, hanem magát a valóságot is rendre fejtetőre állítja. Annyira jellegzetes problémákat feszeget (pl. a különbség ember és gép között, paranoid jövőkép stb.), hogy ha ezekből nem kapunk, megeshet, hogy csalódottan csukjuk be a könyvet. Az elektromos Lincoln-nal is ez a helyzet. Jól indul, de aztán a sci-fiből kizökkenve elfuserált szerelmes történetté - ezzel együtt pedig kínossá - válik.
Egy kicsi cég, ami elektromos orgonák gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, egy hirtelen ötlettől vezérelve az amerikai polgárháború jelentős alakjairól mintázott szimulákrumokkal áll elő. Ezek a műanyagból és huzalokból álló gépezetek tökéletes másolatai, sőt gyakorlatilag folytatásai a mintául szolgáló történelmi személyeknek - egyikük nevezetesen Abraham Lincoln. Nevetségesnek tűnő, hagyományőrző ötletükkel - újra akarják játszatni a szimulákrumokkal a polgárháború jelentős eseményeit - egy fiatal milliárdost keresnek meg, aki persze egészen másra használná a szerkezeteket.
Azután egy hirtelen váltással egy csúf szerelmi dráma kellős közepén találjuk magunkat, ami annyira kurtán-furcsán lett felvezetve, hogy a fene sem érti, hogyan kerültünk ide. Talán a megtévesztő cím is tehet róla, hogy a váltás felkészületlenül éri az embert: az eredeti cím (We Can Build You) sokkal jobban kifejezi, hogy Philip K. Dick démoni víziója messze nem csak az emberutánzatokról szól.
Dick egy olyan Amerikát mutat be, ahol a pszichés betegségek szűrését törvények irányítják, és a skizofrénia vagy a mániás depresszió olyan gyakori, mint a megfázás. Az Alfa hold klánjai-ban egy egész hold volt elmegyógyintézet, itt pedig maga a Föld az. A betegeket állami klinikákon kezelik, majd miután úgy vélik, helyre rakták őket, visszaengedik őket a társadalomba. A történet női főszereplője, a skizofréniában szenvedő, jéghideg lány ennek a módszernek a kudarca. Betegsége miatt addig egészségesnek tűnő embereket - többek között hősünket - is a szétesésbe hajszolja. Sajnos a regénnyel együtt. A szimulákrumokról szóló sci-fi torzóban marad, és egy indulatos vádirat válik belőle az érzéketlen, hollófekete hajú nő iránt, aki senki mással sem foglalkozik, csak saját magával és akinek útját tönkretett férfiak roncsai szegélyezik.
Bár Dick gyakran megteszi, hogy kényére-kedvére fordít a történeten, most olyan, mintha egy nő iránt érzett vad, dühös indulatnak engedte volna át magát. A férfi főszereplő néhány oldal alatt szánalmas szerelmessé vedlik, aki görcsösen igyekszik megszerezni magának a nőt, pedig az magasan tesz rá, sőt undorodik tőle.
Az elektromos Lincoln nem azért rossz, mert nem azt kapjuk, amit vártunk. Egyszerűen azért, mert egész történetszálak tűnnek el nyomtalanul, a szimulákrumok feleslegessé válnak, helyettük marad a téboly és az ellenszenves, kétségbeesett vergődés.
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln, Agave Könyvek, 2011, 288 oldal, 2880 Ft (ford. Pék Zoltán)
