2010 egyik legjobban várt könyve volt a Futótűz - korosodó háziasszonyoknak és kamaszoknak ugyanolyan sebességgel villant fel a szemük a folytatás láttán. Nem csoda, mert a kiszámíthatatlan cselekménynek köszönhetően az olvasók nehezen adták ki kezükből az első kötetet és világszerte tűkön ülve várták a folytatást. A trilógia második részében Suzanne Collins megpróbálta a lehetetlent: túlszárnyalni az Éhezők viadalának izgalmait, és továbbszőni az alternatív világ és a benne élő Katniss sorsát. Ez csak félig-meddig sikerült.

Minden folytatásnál ott a kérdés: sikerül-e felülmúlni az előző részt, tovább csigázni az olvasót? Főleg igaz ez azokra a folytatásokra, ahol az első rész egy alternatív világot mutat be. Az idegen szokások leírása elviszi a hátán az első könyvet, de a másodikra már nem mindig tartanak ki az ötletek. Az éhezők viadalá-nak az volt a titka, hogy ez az alternatív világ nagyon izgalmasra sikerült. Az Amerika romjaira épült Panemben a divathóbortjaikról ismert fővárosiak szórakozása érdekében minden évben megrendezik az Éhezők viadalát, amelyben az ország tizenkét körzetéből kisorsolt kiskorúaknak kell megküzdeniük egymással. Egy ilyen viadalba csöppent bele a főhős, Katniss, aki húga helyett vállalta a megmérettetést - de ahhoz, hogy megmentse a hozzá közel állókat, nemcsak a többiekkel kellett szembe szállnia, hanem magával a Kapitóliummal is.

Collins az elején túl magasra tette a lécet. Amikor azt hittük az első résznél, hogy az izgalmak már elérték a tetőpontot, és tovább nem lehet fokozni, akkor az írónő titokzatos mosollyal az ajkán olyan fordulatot szőtt a regénybe, amitől mindenki dobott egy hátast. De ezt a patront már ellőtte, így a Futótűz-ben inkább a fiktív ország, Panem sorsa és a főszereplő, Katniss szerelmi élete és lelki vívódásai kerültek az előtérbe. És ez nem tud olyan izgalmas lenni, mint az első rész élet-halál küzdelmei.

Katniss sokat változott az előző rész óta: a harcos amazonból tépelődő és kevésbé vakmerő rongybabává változott, akinek nemcsak a saját életének irányítása csúszott ki a kezei közül, hanem a környezetével való viszonya is megromlott. Mintha dróton rángatnák - azt teszi, amit mondanak neki, és muszáj fejét besunyva behódolni a Kapitóliumnak, ha meg akarja menteni a családját, barátait és a világot, amely a forradalom küszöbén áll. De Snow elnök nem tűri az emberek engedetlenségét, és olyan büntetést eszelt ki, amire - az olvasón kívül - senki sem számított.

Bár sokan csak az amerikai Battle Royale-ként emlegetik a trilógiát, az írónő olyannyira kidolgozta és megszerettette velünk a szereplőket, hogy nehéz nem érdeklődni a folytatás iránt. Csakhogy a Futótűz-ben szinte semmi új nem történik - Katnisst és az alternatív világot már kiismertük, az új szereplők pedig amilyen hamar felbukkantak, olyan hamar el is tűntek. A szerelmi szál... nos, az pedig már az előző rész végén lelepleződött.

Tipikus, sok szereplőt mozgató ifjúsági mese ez, amelyben a horrorosított elemek már nem okoznak jóféle gyomorgörcsöt, és amelynek utolsó része csak az "ezt is letudtuk" érzést fogja erősíteni. Sokkal kíváncsibb vagyok inkább arra, hogy Gary Ross hogyan fogja megvalósítani az első részből készített mozifilmet, amelyet valószínűleg 2012-ben fognak bemutatni - amivel nem csak én vagyok így, hiszen már azt találgatják, vajon le fogja-e nyomni az Alkonyat sikerét. Addig pedig reméljük, letudjuk a harmadik kötetet is.