Múlt héten jelent meg magyarul a pincében fogva tartott osztrák lány, Natascha Kampusch 3096 nap című könyve, amiben nyolc és fél évig tartó fogságáról számol be meglepően hideg fejjel és elemzően. Natascha Kampusch története nemcsak azért egyedülálló, mert egy ember majdnem egy évtizeden keresztül a külvilág sejtése nélkül tarthatott fogva a pincében egy másik emberi lényt, hanem azért is, mert ennél az esetnél is bebizonyosodott, hogy a médiagépezet nem rest bárkiből rövid úton celebet csinálni. Kár, hogy ez a történet már hiányzik a könyvből.

A tízéves Natascha Kampusch-t 1998-ban, Bécs külvárosában rabolta el Wolfgang Priklopil 36 éves híradástechnikus, amikor a kislány reggel iskolába tartott. Nyolc és fél éven át tartotta fogva, előbb egy alaposan elrejtett, hangszigetelt pincében, később fent, a házában. A lány 18 évesen, 2006 augusztusában szökött el, mikor a férfi egy pillanatra őrizetlenül hagyta őt a kertben. Natascha Kampusch azóta magánúton befejezte a középiskolát, jelenleg egy osztrák televíziós csatornán vezet beszélgetős műsort. Szabadulása óta több nagyobb interjút adott, könyvet is írtak róla kettőt (egyiket az édesanyja), készült történetéről dokumentumfilm, és állítólag amerikai játékfilm is fog, Kate Winslettel a főszerepben.

A furcsa szinte az, hogy maga Natascha Kampusch csak most jelentkezett a saját könyvével. A magyar kiadás borítójára is kiemelt szöveg szerint most érkezett el a gyógyulási folyamatban oda, hogy (újra) beszélni akar a történtekről. A 3096 nap furcsa olvasmány: dokumentumregénynek személyes, hátborzongató thrillernek elemző és szikár. Jellemző, hogy a történet felfoghatatlan borzalma ellenére csak egyetlenegyszer szorul össze a gyomrunk: mikor Natascha Kampusch fél éves fogság után először mehet fel pincebörtönéből a házba fürdőt venni, és először szembesül azzal, milyen biztonsági óvintézkedések zárják el a külvilágtól.

Folyosók, ajtók labirintusa, egy szűk alagút, amin csak négykézláb lehet közlekedni, egy páncélszekrény, amely a lyukat takarja el, egy lépcsőfeljáró, egy csapóajtó, takarólécek - és végül a garázs. Mint írja, a zárakkal együtt egyórás út vezetett az odújához.

A könyv megírásában két szellemíró, Heike Gronemeier és Corinna Milborn segédkezett, mégsem az ő munkájuk szúr szemet azonnal - hanem a háttérben dolgozó pszichológusoké. A 22 éves Natascha Kampusch olyan elemzéseket vezet le, és olyan érett (társadalomkritikai, pszichológiai, orvosi stb.) meglátásai vannak, amelyeket nem néznél ki egy sérült lelkű, alig felnőtt lányból.

Történetét külső nézőpontból is értelmezi, és ezekből a magyarázatokból elég erősen kihallani a pszichológusok tudományos elemzését. Például amikor magától értetődően mondja, hogy édesanyja azért volt olyan vékony (ellentétben a duciságával egész gyermekkorában küzdő Natascha Kampusch-sal), mert pajzsmirigy-túlműködése volt, vagy amikor elmeséli, hogy a fogság első időszakában "belsőleg regrediált", vagyis védekezésképpen egy korábbi gyermeki szellemi szintre menekült. Logikus, hogy egy fiatal lánynak, aki egész kamaszkorát egy pszichésen beteg ember fogságában töltötte, szakemberek hada segít feldolgozni a traumát. De fura, amikor terápiájuk ennyire rátelepszik az önéletrajzi történetre: szinte hallod az okos, szemüveges orvost Natascha Kampusch háta mögül magyarázni.

Tényszerűen a most megjelent könyv a szabadulás évében tett nyilatkozatokhoz képest nem sok új szenzációt tartalmaz. A lány beszél arról, hogy elrablása előtt éjszakánként bepisilt, arról, hogy többször próbált öngyilkosságot elkövetni, és kiderül az is, hogy elrablója mellett kész lakásfelújító szakember lett belőle.

De ha valaki arra kíváncsi, a férfi végül megrontotta-e a kislányt, és főleg: hogyan, az hoppon marad. Natascha Kampusch továbbra sem beszél szexuális kapcsolatukról. Csak találgathatunk, hogy mi rejlik a sorok mögött: "[a] tettessok tekintetben valóban vadállat volt (...), de e téren nem bizonyult annak. Természetesen itt is olykor túlkapásokra ragadtatta magát, amelyek éppúgy részévé lettek a mindennapos zaklatásoknak, mint a rúgások a sípcsontomban." (171. oldal)

Natascha Kampusch elbeszélésében a magát egyiptomi istenségnek képzelő férfi vágya nélkülöz minden szexuális jelleget: a lány úgy mutatja be elrablóját, mint egy embert, aki csak feltétlen szeretetet akart magának. Elmeséli, hogy éjszakánként műanyag kábellel kötötte magához, de ez sem szexuális célzatú volt: "ilyenkor odabújást, fészekmeleget akart". Kettejük kapcsolatáról nem sokat beszél: sok verés, parancsolgatás, állandó őrizet, átnevezés, éheztetés.  De vajon miről beszélgettek karácsonykor? Natascha Kampusch nem mesél el mindent.

Például egyértelműnek tűnik, hogy Natascha Kampusch 18-dik születésnapja környékén történt valami kettejük kapcsolatában. A gyerekrabló elkezd sokkal jobban bízni a lányban. Elmennek együtt ruhát vásárolni, Hochkarra síelni, közösen dolgoznak a kertben, együtt újítanak fel egy lakást egy másik kerületben. Hogy ennek a bizalomnak mi az oka, arról nem esik szó. Vagy hogy miért éppen akkor volt képes Natascha Kampusch kitörni a "belső korlátai" közül, amikor végül letette a porszívót, és elrohant, miért nem korábban, például akkor, amikor rendőrrel találkoztak, vagy amikor együtt mentek a Baumarkt áruházba?

"Mi lesz a következő állomás? A mindennapok tökéletesen normális tébolya? Nyári üdülés a Wolfgangsee partján, bevezetésként egy kis verés, a középrészben súlyos megaláztatások, végül pedig kiengesztelésül egy cuki kis nyári ruha? Nem, nem akartam továbbra is ezt az életet élni." (237. o.) Mintha egy feleség mondatait olvasnánk, akinek hirtelen elege lesz a monoton bezártságból és a boldogtalan párkapcsolatból basáskodó, agresszív férje mellett. Furcsa, beteg élettársi viszony ez, de erről Natascha Kampusch nem sokat mesél. Pedig úgy lehet, megértenénk, miért sajnálta a férfit annak öngyilkosságakor. (Natascha Kampusch többször hevesen elutasítja, hogy Stockholm-szindrómája lenne.)

Különös, de ez az érzés, hogy elhallgatnak előlünk valamit, hihetetlenül izgalmassá teszi a 3096 nap-ot mint könyvet. Mivel az elbeszélés nem logikus, automatikusan spekulálni kezdesz, a történet megsejtett hiátusai egyre vadabb és vadabb teóriák gyártására késztetnek. Az már egy másik dolog, hogy Natascha Kampusch könyvének sejthetően nem ez volt a szándéka.

A későbbi nyomozás során számos ellentmondásos kérdés merült fel - például az édesanya bűnrészessége, az otthoni szexuális jellegű kizsákmányolás (fényképek) -, ezeket Natascha Kampusch nem kommentálja, viszont az első fejezetet teljes egészében a családjával való kapcsolatának szenteli. Ez alapján egy problémákkal terhes, de alapvetően szeretetteli család volt az övé: szigorú anya, kocsmatöltelék apa, megromlott kapcsolat és egy duci, kudarcokat gyűjtő kislány.

Natascha Kampusch történetében a szabadulása utáni események legalább olyan érdekesek, mint a fogság alatti évek. Miért vette meg elrablójának házát? Végül lakott-e benne? Milyen érzések töltik el, mikor visszatér oda? Milyen problémákkal szembesült új élete kezdetén (anyagi problémák, szokatlan szabadság, médiahecc  stb.)? Nehéz-e számára randizni? Azt az életet kapta-e celebként, amit remélt? Hogy lehetséges, hogy annyi év szenvedés után képes vállalni a píár-interjúk sokaságát, a könyvbemutatókat? Ezekre mind nem kapunk választ. Natascha Kampusch a történetet záró epilógusban nyolc és fél oldalba rántja össze a szabadulása óta eltelt négy év eseményeit. Kár. A 3096 nap  megdöbbentő és elgondolkodtató lélektani regény, de Natascha Kampusch története ugyanolyan enigmatikus marad, mint előtte volt.

Natascha Kampusch: 3096 nap, Scolar Kiadó, 2010, 262 oldal, 3250 Ft (ford.: Bán Zoltán András)

Korábban: Gonosz istennek képzelte magát Natascha Kampusch elrablója

Olvasnivaló: A Daily Mail idén készült interjúja Natascha Kampusch-sal

Néznivaló: A könyvpremierre elkészült osztrák dokumentumfilm (ORF) első, második és harmadik része (magyar felirattal)