Kondor Vilmos feltalálta a jó magyar krimit, ezért örök tisztelettel nézünk rá. A Könyvhétre megjelenő Budapest romokban azonban csalódást okoz az előző három könyv után. Most ugyanis a történelem kap nagyobb súlyt, és nem a krimi-szál. A tempó lelassul: Gordon Zsigmond, az elpusztíthatatlan bűnügyi újságíró nem találja helyét a világháború utáni, lerombolt Budapesten, élelmiszerjeggyel kereskedik, cirkál, és keresi, mi után nyomozhatna.

Budapest romokban hever, hídjait a Dunába robbantották a németek, a házsorok foghíjasak, tojás helyett csak tojásport lehet venni a piacon, és azt is hamisítják. A rohamosan elértéktelenedő pengő mellett már beszélnek a forintról is, de senki sem utasítja vissza ha kenyér- vagy dohányjegyet ajánlanak neki. Kondor Vilmos negyedik krimije 1946 tavaszán játszódik, amikor az Abbázia kávézó ugyan kinyitott már, de nagyon korán kell ahhoz érkezni, hogy ne zaccból főzött kávét kapjon az ember.

A Budapest romokban-ban minden össze van zavarva, még annyira sincs rend a világban, mint a világválság vagy a háború alatt volt. Az ostrom utáni fővárosban majdnem mindenkinek van valami simlis ügye, takargatnivalója. Csempészek, feketézők szállítják a megszerezhetetlen termékeket Budapestre, gyerekbandák fosztogatnak a külsőbb kerületekben, az embereknek elegük volt a szerencsétlenségből, mindenki a saját szerencséjét keresi.

A háborút túlélő - csupán egy repesz van még mindig hősünk hátában - Gordon Zsigmond előtt tucatnyi út áll nyitva. Vajon az egykor tehetséges jazz-zongorista börtönbeli öngyilkossága, az alvilágot járó szovjet tiszt üzelmei, vagy a vöröskatonákra tüzet nyitó katolikus legényegyleti tag ügyét akarja tisztázni az újságíró? A rejtvényfejtésbe bevont olvasó kapkodja a fejét. A regénynek nem az a kérdése, hogy ki az elkövető, hol a gyilkos, mi lehetett az indíték. Gordonnak először meg kell találnia azt a bűnügyet, amelyik méltó képességeihez.

A keresés sokáig tart, a feszes noir sztorikhoz, hagyományos krimikhez szokott olvasóknak várniuk kell, hogy a történet igazán elinduljon. Az unalomtól csak a Kondor által festett társadalmi tabló óvja meg a könyvet. Míg Gordon Zsigmond források után jár, kenyér- vagy dohányjeggyel fizetve vásárol információkat, esetleg megvereti magát a politikai rendőrség pribékjeivel, az író bemutatja a társadalmat. A szedett-vetett rendőrségtől az erején túl teljesítő Vöröskereszten keresztül a későbbi ÁVO-ig mindenkinek jut két-három oldal. Ráadásul az írótól megszokott módon rengeteg történelmi személyiség teszi tiszteletét a regény lapjain. A tudásanyagra, a korabeli információkra nem lehet panasz.

A romok alól előkerülő régi ellenségek és a gépiesen működő népbíróság elé kerülő bukott nyilasok azonban csak ideig-óráig tudják fenntartani az olvasó figyelmét. És nem szolgálják a sztori érdekesebbé tételét az időnként bedobott akciójelenetek sem. Gordonnak és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál dolgozó jolly jokerként működő barátjának a rendőrségre való - a történet szempontjából egyébként indokolt - betörése a könyv leghihetetlenebb része. Az újságíró jellemétől idegen megoldás hangulata nem a törvényt szögre akasztó noir detektíveket idézi, inkább Bruce Willis vicces mestertolvajos filmjét, a Hudson Hawkot juttatja az ember eszébe. Az ötkötetesre tervezett regénysorozat végéhez közelítve sem kaptunk arra kérdést, hogy kicsoda Gordon Zsigmond. Az akár az újságfióknak is tényfeltáró cikkeket író figura nem elég lúzer ahhoz, hogy noir hős legyen.

Hibái ellenére a Budapest romokban nem olvashatatlan, de nem is jó. A rendkívül erősen, minden addigi Kondor-regénynél sötétebben záródó A budapesti kém után erőtlen, tempó nélküli regénynek tűnik. A világháborús hangulatot, a tűnőben levő régi világot kedvelők nem fognak csalódni, a Hammetten vagy Chandleren felnőtt olvasók viszont fenntartásokkal várhatják az ötödik, befejező részt.

Kondor Vilmos: Budapest romokban, Agave Könyvek, 272 oldal, 2980 Ft