Mi idézte elő az ország csődközeli helyzetét? Kik a felelősök? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Álomcsőd című interjúkötet, amely ugyan részletes beszámoló helyett csak bepillantást nyújt a színfalak mögötti történésekbe, de ajánlott elolvasásra mindenkinek, akit kicsit is érdekel, hogy miért is került akkora bajba Magyarország.

Javában tombolt a pénzügyi válság, amikor 2008 októberében a CNN amerikai adásának egyik ismert riportere, Anderson Cooper sorozatot indított a Tíz leginkább körözött ember: az összeomlás felelősei  címmel. Az volt a cél, hogy bemutassák azokat az embereket, akik előidézték az amerikai pénzügyi rendszer krízisét. A vadnyugati körözési plakátokat idéző, nem túl hízelgő vizuális környezetben egymás mellett sorakozott például a csődbe ment Lehman Brothers vezére, Dick Fuld és az erőtlennek tartott pénzügyi felügyelet egykori vezetője, Christopher Cox, de helyet kapott a szégyenfalon a korábban szinte istenített Alan Greenspan, az amerikai jegybank korábbi elnöke is.

Ehhez hasonló lista itthon nem készült, de részben a felelősöket keresi az Álomcsőd című, júliusban megjelent könyv is, amely tíz interjút tartalmaz olyan emberekkel, akik magas szintű döntéshozóként vagy befolyásos gazdasági szereplőként közelről látták azt, ahogy a globális gazdasági válság majdnem elsodorta Magyarországot. Az interjúk csak megerősítik azt az újságolvasó emberekben már minden bizonnyal eddig is meglévő alapos gyanút, hogy a bűnösök listája itthon sem csak egy-két névből áll. Nem túl meglepő módon ott van a Gyurcsány-kormány (ezt gyakorlatilag minden interjúalany elmondja), a Simor András vezette jegybank (különösen kritikus Surányi György egykori jegybankelnök), a pénzügyi felügyelet (ez szintén több interjúban is előkerül), a devizahitelezésben élen járó bankok, de a Demján Sándorral készült interjú alapján még a szerinte léhűtő és haszontalan értelmiségiek is bűntudatot kell, hogy érezzenek.

A könyv tehát rámutat felelősökre, de valami más is kiderül belőle. Az interjúkat egymás után olvasva egyre erősödik a felismerés, hogy miközben Magyarország újkori történetének egyik leggyászosabb időszakát éli, addig a vezető beosztásban lévő emberek közül szinte mindenki úgy érzi, hogy ő maga kiválóan vagy esetleg csak apróbb hibákkal végezte a munkáját. Simor András egyetlen önkritikus megjegyzése például egy saját maga által is elbagatellizált epizódhoz (a bankok és a jegybank közti devizacsere-ügylet feltételeinek kialakításához) kapcsolódik, Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi vezetője azt hangoztatja, hogy "utólag könnyű okosnak lenni", Bajnai Gordon pedig részben azzal védekezik, hogy ő már egy 2008 nyári újságcikkben megírta, mit is kellene tenni a gazdasággal. Az Állami Számvevőszék korábbi vezetője, Kovács Árpád önkritikaként csak annyit jegyzett meg, hogy talán nem volt elég hangos a gazdasági vészjelzések megfogalmazásánál, míg a korábban a Bankszövetséget is vezető Felcsuti Péter kifejezetten védi a pénzintézeteket, amelyek első emberei szerinte kifejezetten felelősen jártak el, és állítja, hogy közülük sem láthatta előre senki, hogy baj lesz.

Bajnai Gordon, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Veres János az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén

Nincs az interjúalanyok között az elmúlt hat év gazdaságpolitikájában főszerepet játszó Gyurcsány Ferenc és pénzügyminisztere, Veres János, de a korábbi nyilatkozataik alapján feltételezhető, hogy ők sem szórnának hamut a fejükre, és nem vállalnák a felelősséget azért, hogy az ország csődközeli helyzetbe került. Minden bizonnyal tudnának logikus érveket felhozni saját maguk igazának bizonyítására, ahogy a könyvben szereplők is sorolják az álláspontjukat alátámasztó tényeket és történéseket, amelyek külön-külön még meggyőzően hangzanak, de összességében nézve már szinte az egymásra mutogatás paródiájának tűnnek.

Nem mintha a könyv egységes képet adna a magyarországi válságról. Két tapasztalt gazdasági újságíró, Martin József Péter (a Figyelő egykori főszerkesztője és a Komment.hu szerzője) és Várkonyi Iván (a Népszabadság gazdasági rovatának korábbi vezetője) a szerzői a kötetnek, akik már a bevezetőben jelzik, "tisztában vagyunk azzal, hogy interjúalanyaink gondolatai és értelmezései csak részigazságok halmazát alkotják." Nem végzik el tehát az olvasók helyett a történések árnyalt, de egységes narratívába helyezésének valóban nem túl egyszerű feladatát, de a szakmázást kerülő, lényegre törő kérdéseiknek köszönhetően olvasmányos, közérthető interjúk születtek, amelyekben időnként még a sajtóban amúgy gyakran szereplő figurák is kicsit más arcukat mutatják.

Érdekes olvasni például Kovács Árpád már-már szenvedélyes és minden korábbinál nyíltabb Gyurcsány-kritikáját, a végítéletet nem először megjövendölő Demján Sándor elméletét a kétkezi melósok és az új világrend kapcsolatáról, és biztosan minden olvasóban megragad az a kép is, ahogy Bajnai Gordon elmeséli, hogyan kezdték el hívogatni a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság tisztviselőit egy 2008 októberi válságtanácskozás után. Épp ez a jelenet mutat rá, hogy az összeomlás mennyire nemcsak számokról, államkötvényekről és befektetői környezetről szólt, hanem nagyon is emberi feszültségről, drámai pillanatokról.

Erről ma még nagyon keveset tudunk, egyelőre nem készült ugyanis valós és átfogó beszámoló a színfalak mögötti történésekről. Az Egyesült Államokban tavaly ősszel jelent meg a New York Times fiatal újságírója, Andrew Ross Sorkin tollából a Too Big to Fail című könyv, amely közel hatszáz oldalon keresztül meséli el az amerikai pénzügyi válság elmélyülését. Lebilincselő könyv, amely izgalomban a legjobb krimikkel is felveszi a versenyt, de egyúttal érthetően mutatja be annak a rendszernek a működését, amelynek vesztét részben épp a saját bonyolultsága okozta.

Az Álomcsőd messze nem ennek a magyar megfelelője, de hasznos és fontos könyv, amely ajánlott elolvasásra mindenkinek, akit kicsit is érdekel, hogy miért is került akkora bajba Magyarország. És ha jó alaposan olvassuk, akkor a végső következtetés talán valami hasonló lesz, mint amire a CNN jutott a 2008-as szégyenlista összeállításának végén. Az első helyet ugyanis ők végül nem valamelyik gazdasági vagy politikai fejesnek, hanem az amerikai átlagembereknek adták, akik saját felelőtlen döntéseikkel szintén alaposan kivették a részüket a válság előidézéséből.

Martin József Péter - Várkonyi Iván: Álomcsőd - Interjúk a válságról, Alinea Kiadó, 2010, 184 oldal, 2 950 Ft