A Walking Dead újabb része jelent meg itthon: már a hetedik kötetnél tartunk, a címe Vihar előtti csend, és valóban kevesebb az akció, és több a lelki dráma, mint eddig. Erre már szükség is volt.

Most, hogy a börtönbe visszaszökve biztonságban tudhatják magukat Woodbury Kormányzójától hőseink, még az olyan rekreációs időtöltésekre is jut idejük, mint a kosárlabdázás vagy a krumpliszedés (már azoknak, akiknek nem hiányzik egy-két végtagja). A nagy pihenés közben azonban továbbra is kiéleződve maradnak feszültségek, a lelki problémák: féltékenység, magány, depresszió. Szerencsére ezek az őrlődések nincsenek olyan végtelenül hosszan elnyújtva, mint a tévésorozatban, ahol már mi magunk löknék az élőhalottak elé az adott karaktert, csak hagyja már abba az önsajnálatot. A nyomasztó hangulatban dolgok hamar kibuknak a szereplőkből, az emberek megbeszélik egymással a dolgokat, és nem csak izzadva motyogják, hogy „stuff and things”, miközben az egzisztencialista írókat megszégyenítő módon és terjedelemben szenvednek, mint a sorozatban.

A készítők azonban könnyen áteshetnek a ló túloldalára, és érezhetjük azt, hogy túl gyorsan történnek az események. Mindenki nagyon gyorsan változik és hoz – néha igen súlyos – döntéseket, két oldal, és már ugrottunk is a következő családra. Nem arról van szó, hogy nincs a karakterfejlődés kellőképp kidolgozva, inkább arról, hogy az akciójelenetekhez hasonlóan, az érzelmi síkon is nagyon szikár a történet, csak a fontosabb momentumokat emeli ki. Kérdés, hogy ez az olvasót mennyire elégíti ki. Mindenesetre a Vihar előtti csend az egyik legfeszesebb az eddig megjelent kötetek közül, ha nem is a legpörgősebb.

Ami a viszonylag kevés akciót illeti: a mennyiség nem ment a minőség rovására, sőt! A Walking Dead egyik leglátványosabb pusztítását ebben a kötetben viszik végbe. Persze van a szokásos hentelés is, emberek halnak, halottak még jobban meghalnak, de emellett érdekes látni a börtön hétköznapjait is. A Woodburyvel való elkerülhetetlen konfliktus azonban feszültséggel tölti meg a viszonylag nyugodtabb részeket is, a paradicsomszedés mellett lőgyakorlás, a sportolás után védvonalak építése zajlik.

Mindezt a már megszokott, szögletes, fekete-fehér képek kísérik, amik szépen illenek a Walking Dead nyomasztó hangulatáshoz, főleg a nagy, egy vagy két oldalas panelek. A színek hiánya miatt azonban néha nem könnyű kitalálni, hogy most hol is vagyunk, mit is látunk pontosan, és ez sok embert zavarhat. A beteges, halvány pasztelárnyalatok ebben segíthetnének, és akár érdekesebbé is tehetnék a sorozatot a nagyobb, kevésbé műértő közönség számára.

A hetedik kötetben sem fog csalódni a Walking Dead olvasója, a látszólag üresjárat, de nem az, csak finomabban történnek az események. A Vihar előtti csend főleg az érzelmekkel foglalkozik, de így is sikerül egy két megdöbbentő pillanatot hoznia, és az utolsó oldalakra akkora cilffhangert kapunk, hogy csak na.

Boros András

Robert Kirkman, Charlie Adlard, Cliff Rathburn: Walking Dead, Élőhalottak 7 – Vihar előtti csend, 2013, Képregény.hu, 150 oldal, 2290 Ft.