A Bookpatrolon megjelent infografika a gyerekeknek való felolvasás fontosságát mutatja be apró tényekkel, számokkal és rajzokkal.

A grafikán olvasható szövegek szerint kifejezetten fontos, hogy a gyerekeknek minél gyakrabban olvassunk hangosan meséket. Kutatások bizonyítják, hogy a felolvasás az egyik legjobb eszköze annak, hogy a gyerekeket felkészítsük az olvasás megtanítására. Fejlesztjük a szókincsüket, a tudásukat gyarapítjuk és az olvasás utáni beszélgetésekben megoszthatjuk velük a sajátunkat. A rendszerességgel megtanítjuk nekik, hogy az olvasás fontos, kicsi korban rögzítjük bennük a könyvek szeretetét és mindemellett mi magunk is erős kötést alakítunk ki a kicsikkel.

Számokban kifejezve, ha öt éven keresztül naponta csak tizenöt percet olvasunk a gyerekünknek, azzel 27 375 percet, azaz 456,25 órát töltünk el közösen. Ez már elég jól hangzik, pedig tényleg csak napi tizenöt perc. 

via: Bookpatrol