Szalay Tamás Lajos, a Népszabadság politikai tudósítója harmadik könyvét jelenteti meg. A kampányguru borítóján azt ígéri, hogy leleplezi, mi mozgatja a magyar politikát, de semmi olyasmi nem derül ki belőle, amit eddig ne tudtunk volna.

Vannak azok a könyvek, amiket a kiadójuk azzal reklámoz, hogy nem lehet őket letenni. Mintha arról szólna az egész, hogy a kiadó is tudja, hogy az olvasás nagy szívás, de azért néha fel kell csapni egy-egy könyvet, mert ezt csinálja a szomszéd is, meg mi másért is foglalkoznánk ennyit a suliban a betűkkel. De Szalay Tamás Lajos A kampányguru című könyve tényleg letehetetlen, a szó legrosszabb értelmében. Már a borító rabul ejt: a címet elválasztották annak érdekében, hogy minél nagyobb betűkkel lehessen kiírni (pedig annyira nem jó), így egy nagyon vékony elválasztójellel az szerepel a könyvön, hogy A KAMPÁNY-GURU. Ebben az egybe- és különírás szabályaira oly érzékeny világban, elég tökösnek kellett lennie a borítótervezőnek, hogy ezt meglépje. Rögtön a cím alatt a figyelemfelkeltés netovábbja: „Ha azt hiszed, hogy érted, mi mozgatja a magyar politikát a háttérből, valójában semmit nem tudsz.” Kemény, mi? El is olvastam gyorsan a könyvet, hogy megtudjam, mi mozgatja igazából a magyar politikát.

És tudják, mi mozgatja?

Hataloméhes, önző és kicsinyes politikusok, egy homoszexuális, amerikai-zsidó kampányszakember meg egy francia csávó. Arra tehát, hogy az összeesküvés-elméletek és a későkádári kisember-romantika kedvelői a választások előtt puffoghassanak egy jót azon, hogy mennyire szemét hely ez a világ, tökéletes a könyv. Ha pedig ezt tekintjük céljának, rögtön megbocsáthatóbbá válik a regény fő hibája is, hogy nagyon rosszul van megírva.

Majd minden oldalon találunk olyan zsurnalizmusokat, amik egy újságcikkben még talán elférnek (vagy ott sem), egy regényben viszont kiégetik az olvasó szemét. A párbeszédek többsége is rettenetes, semmi életszerűség nincs bennük. Amikor például az egyik szereplő közli a fiával, hogy miniszterelnök szeretne lenni, a srác a szöveg szerint „lágy dühvel” ezt válaszolja: „Apa, te egy jó ember vagy. Nem kétlem, hogy alkalmas lennél arra, amit mindez megkíván. De miért akar farkasok közé menni valaki, aki bár tud harapni, ha kell, báránybőrét akkor sem fogja tudni levetni?”

Az eleve bicebóca párbeszédeken sokszor még az is ront, hogy Szalay azokon keresztül szeretné az olvasó szájába rágni az üzenetet, azaz hogy a legtöbb politikus görény. Így kerekednek olyan beszélgetések, amikben a politikusok egymás előtt kérkedve végigsorolják, hogy milyen beruházásból pontosan miért és mennyit loptak, vagy hogy hogyan járatták le teljesen valótlan információk alapján ellenfeleiket a sajtóban. A legviccesebb mondatok viszont azok, amikben azt bizonygatják, hogy ők bizony nagyon-nagyon gátlástalanok. Például: „Én sem megyek messzire egy kis alattomosságért, kedves Alan”, vagy: „Könyékig lenyúlok, ha úgy hozza az élet.”

A karakterek kidolgozottsága is áldozat az üzenet szájbarágásának oltárán: a fájóan unalmas, egydimenziós Váczi Zoltán pártelnököt reggelizés közben is követhetjük, csak hogy lássuk, ahogy megfenyegeti egy Vizoviczki-szerű figura, ehhez képest a miniszterelnök kabinetfőnökéről, Szabó Pálmáról csak azt tudjuk meg, hogy NAGYON JÓ NŐ, pedig a cselekmény alapján neki lehetnének érdekes gondolatai. Szabó Pálma jónősége kifejezetten idegesítő, a lány szó szerint soha nem jelenik meg a regényben anélkül, hogy ne esne szó „formás csípőjéről” vagy „lágyan ringó kebleiről”.

Hasonló a helyzet Alan Woodberggel, a mindenható kampányguruval, aki szakértelmével amerikai képviselőket, izraeli pártvezéreket és kelet-európai miniszterelnököket emel a hatalomba, vagy túr ki onnan, annak függvényében, ki mennyit fizet neki. Ő homoszexualitása ellenére sem csinál ügyet abból, hogy homofób amerikai politikusoknak ad kampánytanácsokat, és néha el is gondolkodik ezen, de mikor épp kezdenének érdekessé válni a róla szóló fejezetek, Szalay – mintha megrettenne attól, hogy ez unalmassá teszi a könyvet – témát vált.

Stefet, a grafológiában is jártas parlamenti tudósítót részben saját magáról mintázta a szerző, valószínűleg ezért ő az egyetlen szereplő a könyvben, akiről elhisszük, hogy létezik.

A lényeg tehát, hogy A kampányguru pocsék regény. Rosszul kidolgozott szereplők, rosszul megírt párbeszédekben hajtják a pénzt és a hatalmat, de legalább nem hosszú a könyv. Ez talán az egyetlen jó tulajdonsága.

Sarkadi Zsolt

Szalay Tamás Lajos: A kampányguru, 2013, Ulpius-ház, 3499 Ft.