A kalapács lesújt, a megváltó tellúrszög a koponyába hatol, és a széthulló lét újra eggyé válik. Vlagyimir Szorokin regényében csak a drogként használt fém számít biztos pontnak.

Erre épül a jövő, a 21. század vége, ahol génmódosított óriások és törpék, keresztes lovagok és dílerek próbálnak boldogulni a nagy orosz birodalom romjain.

Szerepjáték-készítők is megirigyelhetnék azt a világot, amit Vlagyimir Szorokin teremtett új regényében, a Tellúria azonban több egyszerű fantasynál vagy cyber punk regénynél. Egy alternatív jövő krónikájába lapozhatunk bele, aminek lehetséges alapjait éppen most fekteti le Putyin, az Iszlám Állam és a haldokló (?) Nyugat, és amit sokszor nem is értünk, ahogy egy 19. századi olvasó sem értené az előbb olvasott kifejezéseket és utalásokat. A szereplők hiányos párbeszédtöredékeiből viszont nagy vonalakban felrajzolható a 21. század lezárult története.

High tech középkor

Az Orosz Föderáció ekkora már felmorzsolódott, a nagy orosz fal romjain tucatnyi új királyág és köztársaság született, melyek sikerrel verték vissza a muszlimok támadását. A „felvilágosult középkorban” a legfontosabb nyersanyaggá az Altaj területén bányászott tellúr válik, amit minden korábbinál erősebb drogként használnak.

Mindenki szögelne

A különleges fém iránti vágy mozgatja az egyéni és nagyhatalmi törekvéseket, ezért robbannak ki keresztes háborúk, ezért kuporgatják pénzüket a géntechnológia eredményeként létrejövő alfajok - kutyaemberek és óriások, de átlagos kisnyugdíjasok is, hogy fejükbe üttessék a megváltó tellúrszöget. A fém teljesíti a legmélyebb vágyálmokat, de halált is okozhat, ha rosszul szögelik be, a kockázatot azonban mindenki vállalja.

Szorokin jellemző módon itt sem tud elszakadni a tudatformáló szerektől, a tellúr hasonló szerepet tölt be regényében, mint a Jég-trilógia szíveket törő-ébresztő jégkalapácsa. Egységbe vonja azt, ami darabokra hullik, közös célt jelent egy entropikus világban, aminek axis mundiját már csak a fényesen csillogó tellúr ék jelenti.

Bánatos vibrátor

A széthullás a regény narratívájára is jellemző: Szorokin különböző fajú és nemű hősök bőrébe bújik, folyamatosan szerepet és hangnemet vált, egy idő után már azon sem lepődünk meg, ha egy intelligens vibrátor sirámait olvassuk. Ráadásul, a Tellúria minden elbeszélése más műfajú, levélregény-részletek, népmesék vagy éppen Lolita-hangulatú, perverz vallomások egyaránt megférnek lapjain, de a szerző brillíroz a Bulgakov vagy szociográfiai regények stílusában is.

Széthulló jövő

A Tellúria sűrű és sokszínű - érdemes szüneteket beiktatni olvasása közben - a folyamatosan változó perspektíva ellenére mégis hiányérzetet hagy. Ez már nem a Jéghez vagy az Opricsnyik egy napjához hasonló kemény társadalomkritika. Szorokin iróniája helyenként felcsillan, például Sztálinország kommunista giccsparkjának leírásában, de az író elveszik a részletekben, fontosabb számára a töredékes fantáziavilág, amiben a tellúr témája sem jelent elég kohéziós erőt.

Az új könyv ennyiben visszalépés a korábbi kötetekhez képest - talán tudatos felszámolás is, ami lezárhatja az orosz negatív utópiák sorát Szorokin prózájában. Az ismert világrendnek vége, eljön a mítoszok kora, ahol belőtt robotruhás keresztes lovagok küzdenek sárkányokkal és dzsihádistákkal - történelem után és valóság után, szabadon.

Koncz Tamás

Vlagyimir Szorokin: Tellúria, Gondolat Kiadó, Budapest, 2014., 346. old., 3500 Ft