Szabó Levente Irreverzibilis című steampunk képregényében elméletileg minden adott ahhoz, hogy az olvasó szeresse: gyönyörű fekete-fehér rajzok, a 19-20. század fordulóját idéző hangulat, különös gőzgépek, rejtélyekkel spékelt tudományos-fantasztikus sztori, rivalizáló tudósok – valamiért azonban mégsem működik.

Még 2009 nyarán hirdette meg a Galaktika magazin steampunk tematikájú képregénypályázatát. Az ígért megjelenési lehetőség számos hazai alkotót mozgósított, a szigorú feltételek pedig azt sugallták, hogy minőségi munkák születnek majd. A pályázat végül mindenféle hivatalos magyarázat nélkül megbukott, a tervezett antológiából sem lett semmi – az elkészült művek szerzői pedig vakarhatták a fejüket, hogy akkor most mihez is kezdjenek azzal a sok-sok megrajzolt képregényoldallal. Az adott korban futurisztikusnak, idegennek ható gőzgépekkel tarkított képregények közül volt, amelyik végül önálló füzetként nyomtatásban megjelent, néhányat viszont egyszerűen csak feltettek a netre. Szabó Levente munkáját, az Irreverzibilis-t pedig végül a felújított Rejtő-Korcsmáros képregényeket is gondozó Képes Kiadó karolta fel.

Az Irreverzibilis idén már a második olyan magyar képregény, amelyben az alkotó egy ügyes trükknek köszönhetően gyakorlatilag felmenthető a történet hiányosságai miatt. Felvidéki Miklós Némajáték-ában ugyanis néhány srác egymást váltva meséli el egy pantomimes sztoriját és bizony előfordul, hogy egyiknek-másiknak kicsit gyengébben megy a meseszövés – a koncepció miatt azonban ez inkább az egyes karakterek hibája, mint az alkotóé. Furfangos megoldás. Szabó Levente pedig a következő trükköt alkalmazza: az Irreverzibilis már kinézetében is egy (soha nem létezett) 19. század végi képregényre emlékeztet, így a történet esetleges hiányosságai is akár remekül palástolhatók e játékkal. De tekintsünk el attól, hogy a kezdetleges képregények nem így néztek ki! Maradjunk annyiban, hogy ha mindenféle léghajók szelték volna az eget, ha létezett volna a füzet egyik álhirdetésében szereplő memográf, akkor egy képregény vagy – ahogyan az Irreverzibilis határozza meg magát – egy fantasztikus képújság is éppen így nézett volna ki.

Ez a fiktív századfordulós koncepció több szinten is következetesen megjelenik az Irreverzibilis-ben, például a gyönyörű, fekete-fehér rajzokon, amelyek olyanok, mintha csak Verne egyik regényéből bukkantak volna elő. A szövegezés megoldásai ódivatúan hatnak (nincsenek szövegbuborékok, a párbeszédek is külön panelekben vagy a képek alatt kaptak helyet) – de még a szemcsés mintázatú papír is valami megsárgultságot próbál imitálni (emiatt viszont kár, hogy a papír szürke lett).

Magát a történet jellegét is erősen meghatározza ez az egyébként rendkívül ötletes formai játék. A „korabeli” fantasztikus képújság, az Irreverzibilis lapjain Lord Craighton egy kutatóexpedícióról tart beszámolót a Tudományos Akadémián: egy olyan felfedezést készül megosztani a hallgatósággal, ami alapjaiban változtathatja meg nem csupán a tudományos életet, hanem a hétköznapokat is. Ismerős helyzet, számtalan régi kalandregény kezdődik hasonló, parázs vitával kísért előadással. Az expedíció sorsát elmesélő flashbackben – a legjobb lovecrafti hagyományokhoz híven – felbukkan egy ősöreg építmény, majd beüt a kötelező katasztrófa.

Talán nem is lenne semmi baj a megidézett kor kliséiből építkező történettel, ha a sztori nem volna ennyire zavaros. Valami Heinmann-féle részecskeelmélet körül folyik a vita, annak is a második tételéről, de belekevernek egy Steinberg-Rosenthal-féle egyenlőtlenségi tételt is. Aztán az is kiderül, hogy a „számunkra oly fontos entron-mező nem homogén!” Hogy ezek a különös elméletek voltaképpen mit is jelentenek, arra az olvasó nem kap magyarázatot, csupán a saját következtetéseire hagyatkozhat. Ez alapkonfliktusnak cseppet sem érdekes. A Lovecraft novelláira hajazó rész ugyan kellőképpen titokzatos és félelmetes, ám fájdalmasan rövid. Bár nem kell mindent megmagyarázni, de ha a titok köré nem építenek fel egy olyan történet, ami ténylegesen is rejtéllyé teszi azt, akkor az egész semmit nem ér. Ez az Irreverzibilis-ből kimaradt, emiatt a rejtélyesnek szánt részlet is csak lóg a levegőben.

Az Irreverzibilis esetében nem egyértelmű, hogy vajon egy képregénysorozat első darabjával van dolgunk, vagy – ami talán valószínűbb – egy önálló, kerek egész(nek szánt) füzettel. A képregény első oldalán az „első rész” szerepel, a történet lezárása és a Vége felirat viszont azt sejteti, hogy ennyi volt, nincs több. Harmadik lehetőségként felvethető az is, hogy az Irreverzibilis most megjelent füzete egy olyan „első rész”, amiből (sajnos) oly sok van a magyar képregénypiacon: azaz szándékoltan lezáratlan, mert több részesnek indult, de végül még az előtt félbe marad, hogy igazán elkezdődhetne. Bármelyikről legyen is szó az Irreverzibilis esetében, a története kevés. Hiába ugyanis a gyönyörű rajzok, ha a soványka kis sztorival – amelyet még a koncepció sem ment meg – egyszerűen nem lehet mit kezdeni.

Szabó Levente: Irreverzibilis, Képes Kiadó. Budapest, 2011, 32 oldal, 800 Ft