Az X-akták befejezése óta már több mint tíz év eltelt, és tavaly is két olyan sorozatban szerepelt, mint a Hannibal és a Fall, de a világ számára Gillian Anderson még mindig egyet jelent Scully ügynökkel. Ez azért Andersonnak sincs annyira ellenére, sőt most, hogy regényírásra adta a fejét, arról nyilatkozik, hogy az X-akták során belé rögzült tudást és ritmust használja írás közben.

Anderson nem egy regénnyel, hanem egyenesen egy regénysorozattal jelentkezik, az EarthEnd Saga (Világvége Saga) pedig a Simon&Schuster kiadóóriás új címkéjén, a Simon 451-en jelenik meg.

Anderson nem egyedül írja a történeteket, Jeff Rovin a társa a munkában, aki szintén érdekes alak: az elmúlt évtizedekben egy csomót írt videójátékokról és a popkultúráról, temérdek biográfiát is jegyez, és ő írta a tavaly ősszel elhunyt Tom Clancy Op-Center című franchise-a keretében megjelent regényeket is.

Az EarthEnd Saga első része, a A Vision of Fire (Egy látomás a tűzről) idén októberben jelenik meg, főhőse egy Caitlin O’Hara nevű, világutazó gyerekpszichiáter, aki természeti katasztrófák, illetve háborúk okozta traumákat segít feldolgozni pácienseinek. Van egy siket fia, és egy olyan lány betege is, akiről kiderül, hogy problémái egyetemes erők mozgásával állnak kapcsolatban.

Az alapvetően sci-fiként emlegetett EarthEnd Sagáról Anderson az Entertainment Weeklynek elmondta, hogy nagyon élvezte az írást, de Rovin segítsége nélkül nehezen tudott volna bármit is kezdeni a műfajjal. Persze voltak saját ötletei, és abban is biztos volt, hogy a horror területére nem merészkedik. Egy hozzá hasonló korú, nagyon erős női karaktert akart, és olyan történeteket, amikről azt gondolja, más nők is szívesen olvasnák. Saját meghatározó sci-fi élményei közül a Harmadik típusú találkozásokat emelte ki, de nyilván sokat segít neki az X-akták világában eltöltött kilenc év is, és azt is elmondta, hogy reméli, valamikor mozgóképes formában is feldolgozzák a könyveket.

Az EarthEnd Saga a Simon&Scuster frissen alapított címkéjén, a Simon 451-en jelenik meg. A név nem titkolt utalás a Fahrenheit 451-re, amit több Ray Bradbury-regény mellett pár éve először adott ki digitális formában az S&S. A Simon 451 sci-fi, fantasy, disztópikus, apokaliptikus, illetve természetfeletti történetekben utazik, és kimondottan nagy hangsúlyt fektet az e-megjelenésekre, már csak azért is, mert Sarah Knight szerkesztő a DBW-nek elmondta, hogy a sci-fi és a fantasy irodalom ma már elsősorban e-könyveken és online közösségeken keresztül terjed.

via Guardian, a kép is onnan jött