Még akkor is, ha nem citromlé, hanem regény. De ez itt nem a Táfelspicc, hanem a könyvrovat. A regényt, amelyet teszteltünk, egy fiatal New York-i hölgy írta, Gabrielle Zevin, és magyarul az Egy könyvmoly regényes élete címet viseli. Ennek alapján – és az infantilis borító miatt – kapásból ifjúsági regénynek néztem. Ezek után mondanom sem kell, hogy nem az.
Legyünk hálásak az ügyesen megírt könyvekért
Nem állítom, hogy Zevin regénye Michelin-csillagos limonádé, de hogy valódi citromból van, és nem hiányzik belőle némi rafinéria, az biztos. Egy szuszra felhajtottam az egészet, és közben remekül éreztem magam. Másnap pedig elkezdtem bepötyögni a google-ba a regényben emlegetett, számomra ismeretlen írók nevét.
Mindig csodálkozva nézek azokra az emberekre, akik az olvasást szórakozásnak tekintik. Nekem az olvasás nagyjából tízéves korom óta (későn érő típus vagyok) élet-halál kérdés. Az életem ugyanis halálosan unalmas lenne nélküle. Fiatalon az ember szörnyen sznob és elitista tud lenni, mert hát rettentő komolyan veszi az életet, ezért aztán egykor én sem adtam alább remekműveknél.
Most már sokkal kevesebbért is hálás vagyok. Könnyű félrepöckölni egy kétszáz oldalas, puha kötésű könyvecskét azzal, hogy ilyet bárki össze tud fércelni, ha rászán egy kis időt. De ha az ember akár csak életében egyszer tényleg rászán egy kis időt, és megpróbál megírni egy történetet – és persze van némi esztétikai érzéke és önkritikája –, akkor rájön, hogy még egy közepesen sikerült regény is gigantikus teljesítmény.
Kiégés ellen hagyjuk nyitva az ajtót!
Ez egy belterjes regény. Hősei valamennyien irodalmi szenvedélybetegek: olvasásfüggő könyvesboltos, elhivatott könyvügynök, irodalomtanár, regényíró, könyvklubot alapító rendőrkapitány, könyves létre predesztinált, égből pottyant kisgyerek.
Gabrielle Zevin és a kutyája
A sosemvolt amerikai szigetváros pontosan az a miliő, amiről minden valamirevaló könyvmoly álmodozik. Egy kicsit a Miért éppen Alaszka Cicelyje, egy kicsit a Pop, csajok, satöbbi alternatív Chicagója, egy kicsit Hrabal kiejthetetlen nevű szülővárosa a sörgyárral.
Alice Island egyetlen szépirodalom-lelőhelyét a fiatalon megözvegyült, antiszociális A. J. Fikry vezeti. Nem elég, hogy nem tud megküzdeni a gyásszal, hogy felesége nélkül a bolt vezetése is örömtelen, még egyetlen vagyontárgyát, Poe Tamerlánjának ritka első kiadását is ellopják tőle egy borgőzös estén.
A többszázezer dolláros könyvért cserébe A. J. váratlan ajándékot kap az élettől. Szerencsére nem sokat tipródik rajta, hogy elfogadja-e, az ajándék ugyanis – bár igencsak macerás – ellenállhatatlan. Könyvesboltosunk körül rajzani kezdenek a jobbnál-jobb emberek, és nem lövök le nagy poént, ha elárulom, hogy még a szerelem is utoléri.
Az vagy, amit elolvasol
Fejezetről fejezetre pedig rövid és szellemes legkedvesebb-novelláim-leírásokat találunk, amolyan útjelzőket a főhős lelkéhez vezető úton. Mert az embert semmi sem jellemzi jobban, mint a kedvenc olvasmányai.
Zevin humora és visszafogott dikciója megmenekíti a könyvet a giccsbe fulladástól. Ballai Mária fordítása gördülékeny és élvezetes, nem is értem, hogy maradhatott a szövegben két olyan ordas hiba, mint hogy a nő tíz centivel volt magasabb tőle, illetve a hátborzongató másabb szóalkotmány.
Igazi karácsony előtti lazulás ez a könyv. Toljuk oda a fotelt a kályha mellé, vagy kuporodjunk a szőnyegre, döntsük a hátunkat a radiátornak, és adjuk át magunkat a háromórás renyhe élvezetnek. Álmodozni jó. Főleg, ha közben még jókat derülhet is az ember.
Scheer Katalin
