Gömöri Gergő a világ egyik legszerencsétlenebb sráca: míg a volt évfolyamtársai lépkednek előre a karrierjükben, addig ő porosodik egy önkormányzat jogi osztályán, unja a munkáját, unja a kollégáit, csótányokkal osztja meg a lakását, örökké előjön nála valamilyen betegség, a nyolcvanas évek reklámszlogenjei idézésével próbál egyéni lenni. A kilátástalanul semmitmondó élet egyetlen értelme, Zsófi pedig lelépett a szokásos alibi dumával. A szakítást követően Gömöri Gergő lefagyasztatja magát egy évre, mély álmában azonban folytatódik a Zsófi utáni kaparás, a magányba és az önsajnálatba beleragadó fiú lejtmenete. Az olvasó végigjárja Gömöri Gergő egy évét - pontosabban végigtoporogja, mert előrelépésről, gyógyulásról nem igazán lehet beszélni. Az álom Gömörije semmivel sem elevenebb, mint amelyik mirelitként fekszik egy kapszulában.

Szántó T. Gábor könyve valószínűleg a zsidóság tanait próbálta szélesebb kör számára hozzáférhetővé, érthetővé és érdekessé tenni a regényforma lehetőségeivel. Az Édeshármas azonban inkább arra példa, hogy ez a tartalom ezzel a formával igen nehezen illeszthető össze: olvasása nehézkes és nagy türelmet igényel. A legfőbb gond a célközönség teljes hiánya. Az író láthatólag egy élet tudását kívánja átadni az olvasóknak, azonban saját közege számára ezek a történetek ismertek, a kifejezések pedig használatosak, így számukra feleslegessé válik a könyv lexikonszerűsége, hosszas, héber és jiddis szavakkal tűzdelt magyarázatai. Azonban azok, akik a zsidó kultúrában járatlanul vágnak neki az olvasásnak, nem kapnak elegendő információt, hogy minden kis részlet a helyére kerüljön, és a könyv egésszé álljon össze.

Jenny Erpenbeck kelet-berlini születésű írónő negyedik könyve, az Otthon 2008-ban jelent meg hazájában, és négy rangos irodalmi díjat is bezsebelt. Magyarul a L'Harmattan Kiadó gondozásában, a Valahol Európában sorozatban olvasható. Blaschtik Éva fordítása már-már varázslatos módon ura a nyelveknek, amelyekkel dolgozik, a német szöveget nem annyira átülteti, mintsem magyarba oldja - egyetlen mondat, egyetlen szó nincs az Otthonban, ami idegenszerűnek, mesterkéltnek hatna. Ha kell, lágy, ha kell, erős, de mindenképpen levegővétel természetességű.