Berki Judit veszélyes műfajt választott első regényének. Valamilyen oknál fogva még egy bő évtized után is jó ötletnek tűnik párkereső nőket történetek középpontjába állítani, de egyre nehezebb újat mutatni a témában. És mégis, az Ülök a matracon elolvasása után úgy tűnik: van még olyan szeglete a szingli irodalomnak, amit nem aknáztak ki teljesen.

A végtelenségig kivesézett fiúvadászat Berki Judit hősnőjénél az esetek többségében nem idegesítő, inkább szórakoztató. Önéletrajzi elemeket is felhasználó könyvével szerencsére nem ad tuti tippeket a párkereséshez, nem orientál, nem merészkedik a lélek legmélyebb bugyrainak legmélyebb mélyébe, helyenként viszont horkantgatva nevettet.

A regénnyé összeálló, egymáshoz szorosabban-lazábban kapcsolódó történetek sémáját már valószínűleg az is ismeri, akit álmából ráznak fel: harmincas egyedülálló nő egy nagyvárosban párt keres magának - van, hogy talál, de akkor már inkább bár ne találna -, mindeközben pedig mindenki remek tanácsokkal igyekszik szolgálni a számára.

Ennek megfelelően Berki Judit regényében adott egy budapesti, harminckét éves nő, aki a Kazinczy utcában botorkálva várja a Hercegét, aki csak nem akar jönni, vagy ha akar is, majdnem biztos, hogy fennakad a kétségbeesett lány érzelemtaszító kerítésén. A regény szempontjából azonban ez inkább előny, mint hátrány, ugyanis a történetek báját pont a nő szerencsétlen próbálkozásai és vergődése adják. A kapcsolatai egyáltalán nem működnek, leírásuk hamar unalmassá és kiszámíthatóvá válik.

Rózsaszín buborék helyett pina

A regény által leírt három évet a lány egyes szám első személyben megírt gondolatfolyamaiból ismerhetjük meg. Hosszú, akár egy-egy bekezdésnyi, a dialógusokat is magukba foglaló mondatokból bomlik ki előttünk a főszereplő kizökkenthetetlen, cinikus és roppant földhöz ragadt jelleme. Ő emeli ki ezt a regényt a már unalomig ismert sablonok közül. Egy olyan lányt kapunk, aki gond nélkül űz viccet saját magából és folyamatos önanalizálásából, hányingert kap minden ezoterikus bullshittől, és szépelgő, rózsaszín szóbuborékok helyett képes azt mondani, hogy pina meg dugás. Ez nagyon sokáig el is viszi a könyvet, de aztán egy idő után alábbhagy az önirónia, és a főhősből annyi marad, aminek látja magát: egy bölcsész végzettségű harmincas, egy angoltanár vénlány, aki görcsösen igyekszik beszerezni egy fiút, mert még egy két lábon járó őrült, hálóinges lexikon is jobb, mint a magány - a leghalványabb remény sem marad arra, hogy valaha megtanulja magát független nőként, kapcsolaton kívül szeretni.

A történetek végére a lány kimerül és belefárad abba, hogy még mindig úgy éli az életét, mint a húszas évei elején - és itt megfeneklik a történet lendülete is. De ha már idáig eljöttünk vele, akkor kitartunk mellette, és elkísérjük kerítőnőhöz, angyallátóhoz, jósnőhöz, pszichológushoz és pszichodrámára. De a legutolsó fejezethez már alig marad erőnk.

Homogén massza a Kazinczy utcában

Az is fárasztó, hogy bár a főhős neve a szövegből nem derül ki, az őt körülvevő barátok elnevezései csak úgy röpködnek a regényben - elég erősen kell koncentrálni ahhoz, hogy a történetről-történetre felbukkanó arcokat megfelelően tudjuk azonosítani. Vajon aki részegen vetkőzni kezd az Vági Kati, a Bihari vagy a Szemző? Vagy a Szemző, aki két gyerekkel elvált, és most egy családos férfi szeretője? Ahogy haladnak előre a történetek, egyre nehezebbé válik az azonosítás, és végül az összes barát és barátnő homogén masszává olvad össze. Vicceik, történeteik és tanácsaik folyamatosan örvénylenek a könyvben, megkülönböztetni őket viszont majdnem felesleges, mert mindahányan egy karaktert keltenek életre: a főhőst ilyen-olyan irányba taszigáló barátét. Emellett legfontosabb tulajdonságuk, hogy igazi budapestiek és főként igazi, tudálékos értelmiségiek: minden saját körükön kívülállót lenéznek és kibeszélnek - aki nincs tisztában a kizárólag művészmozikban játszott filmek teljes stáblistájával, vagy a legutóbbi divattal, az eleve leírta magát a szemükben. Kitűnő társaságot biztosítanak az éjszaka cinizmus-királynőjének.

Végülis a főhős személyiségének és mindent átértelmező humorának csak sikerül legyőznie a romkocsma-negyed zárt világát, a magukat felsőbbrendűnek gondoló okostojásokat, a kapcsolatfüggő harmincas nőket, a folyamatosan friss húsra vadászó, negyvenhez közelítő férfiakat és a túladagolásig csöpögtetett értelmiségieskedő poénokat. Az Ülök a matracon csak és kizárólag a főhősének köszönhetően formálódik egy olyan könyvvé, amit érdemes néha elővenni és átlapozni, mielőtt az ember nyakába veszi a pesti belvárost.

Berki Judit: Ülök a matracon, 2013, Scolar, 320 oldal, 3250 Ft.