Batman pont olyan őrült, mint az ellenségei. De hát ki ne kattanna be egy igazán rossz nap után? A gyilkos tréfa az egyik legjobb Batman-történet, aminek mégis Joker a főszereplője. Kiderül, hogyan született a bűn bohóchercege, Batgirl örökre megnyomorodik, Gordon felügyelő meztelenül ül a hullámvasútra.
Joker szerint elég egy igazán rossz nap, és bármelyik ember bekattan. Ő is így járt, de a sötét lovag is, hiába tagadja. Az állítását jó szakemberhez méltóan be is akarja bizonyítani, megpróbálja az őrületbe kergetni Gotham legbecsületesebb emberét, Batman régi barátját, Jim Gordont. Megjelenik a házánál, a szeme láttára lelövi, lebénítja és megerőszakolja a lányát, Barbarát. Ezek után elviszi a ruháitól megfosztott rendőrt egy elhagyatott vidámparkba, hogy ott – miközben a meggyalázott lány fényképeit mutogatja neki – groteszk bűntársaival az őrület szépségéről tartson táncos-zenés előadást. Mi meg csak ülünk, kezünkből lassan kicsúszik a könyv és nem hisszük el, hogy ilyen van. Aki eddig azt mondta, hogy a Joker csak egy huncut tréfamester, az most kínos csendben feszeng a széken, a padlót bámulva.
A Batman karakter egyik legszerethetőbb tulajdonsága mindig is az volt, hogy ember. Nem mutáns, nem földönkívüli, nem félisten, hanem egy egyszerű, de okos homo sapiens sapiens. Ennek ellenére gyakran hajmeresztő mutatványokra képes, de szerencsére nem ebben a történetben. A sci-fi határát súroló egyetlen elem az, ahogyan Joker elnyeri végső formáját, de ezen kívül minden – a képregények világához képest – nagyon reális. Nem a világot kell megmenteni egy intergalaktikus, emberevő törpeharcsainváziótól, hanem egy egyszerű őrült túszul ejtett egy rendőrt, egy másik őrült meg elmegy és kiszabadítja. És ez jó. Így is sokkal grandiózusabb ez a pár oldal, mint az összes Transformers film együttvéve.
A gyilkos tréfa mestermű, nem véletlenül szerepel körülbelül az összes „Minden Idők Legjobb Batman Képregényei” és hasonló listákon. Már a címadás is zseniális, az eredeti killing joke kifejezést legalább három módon lehet értelmezni. A könyv nem csak a rajongóknak ajánlott. Nem kell hozzá előzetes tudás, aki kicsit is tisztában van Bruce Wayne világával, annak mindenképpen jó választás – azonnal lerántja az embert Gotham bugyraiba, és nem ereszti: nem lehet a Jokert nem kedvelni A gyilkos tréfa után, hiába csinál benne fantasztikus ocsmányságokat.
A lenyűgöző történethez lenyűgöző rajzok társulnak. Brian Bolland tökéletes partnere a legendás Alan Moore írónak (Watchmen, V for Vedetta). Rögtön meg kell említeni az arckifejezések nagyszerűségét, az új kiadás gyönyörű színezését, illetve az apró, de fontos részleteket. Bárhányszor újraolvasom, mindig felfedezek egy-két új apróságot benne, ami hozzátesz valamit a történethez. A híres borítón kívül egyébként számos ikonikus panelt is találni A gyilkos tréfában. Kedvencem a képregénytörténet egyik legszomorúbb kockája: Joker lelőné Batmant, de a pisztolyból csak egy zászló ugrik elő, rajta a szokásos „Bang-bang” felirat helyett a „Klikk-klikk” áll. A bohóc a földre rogy és felsóhajt: „Az isten verje meg... üres!”
Moore tragikusan szép könyvben von párhuzamot hős és antihős között. Joker és a sötét lovag egymás ellentétei és tükörképei egyszerre, volt egy rossz napjuk, és noha mások a tünetek, de mindketten ugyanúgy beleőrültek. Batman ugyanolyan megszállott, bukott figura, mint elmebeteg ellenségei. De míg az ő rossz napja közismert, addig nemezise eredetéről alig tudtunk valamit idáig. A jelenbéli cselekményt néha megszakítják Joker szívszorító visszamlékezései, de ezek álomszerűen groteszkek (bohóc- és szörnyarcok a háttérben), és saját elmondása szerint is megbízhatatlanok. Mivel őrült, néha így emlékezik a múltjára, néha úgy. Ez több szempontból is elegáns megoldás, Moore nem vés kőbe semmit, ráadásul ez a bizonytalanság nagyon is illik a Jokerhez, akinek egyik legizgalmasabb eleme egyébként is a titokzatosság. Nem tudjuk, honnan jött, csak létezik, mert léteznie kell a rend és törvénymániás sötét lovag kaotikus és kiszámíthatatlan ellenpontjaként. Szép szimbóluma ennek a tükörlabirintus szétzúzásával járó csatajelenet a történet vége felé.
Az említett flashbackeket is átszövi az a hármasság, ami az egész kötetre jellemző. A véletlen tragédiák helyzete, amelyekkel szemben az emberi gyengeség elbukik, és így a karakterek végzete az örök, önpusztító harc lesz. Batman már a kötet elején felismeri ezt, Joker mindig is tudta. Mind a sötét lovag, mind a bohóc vágynak a megváltásra és a békére, de mivel egymásban látják mindazt, ami számukra utálatos – egyikük mindenképp értelmet akar adni a saját tragédiájának, a másik meg ki akarja gúnyolni annak értelmetlenségét – így képtelenek abbahagyni a harcot. Amikor a történet végére eljutunk erre a pontra, a Joker nevetni kezd, és elmesél egy viccet két őrültről, akik saját téveszméik miatt képtelenek megszökni az elmegyógyintézetből. Batman vele nevet. Nem azért, mert jó a vicc, hanem azért mert róluk szól, és mert tudja, a Jokernek végig igaza volt.
Boros András
Batman: The Killing Joke
Alan Moore, Brian Bolland
1988
DC Comics
