A könyvtár kívülről szeptemberben (Fotó: Vincze Barbara)

A Trinity College-ot, a legpatinásabb ír egyetemet 1592-ben alapította I. Erzsébet királynő a protestáns diákok számára. Diákjai sorába olyanok tartoztak, mint Oscar Willde vagy Samuel Beckett, egyik legnevesebb tanára Erwin Schrödinger volt. A kiterjedt épületegyüttes főattrakciója az 1732-ben elkészült Old Library, amelyben kétszázezer könyvet őriznek, de itt található Írország legrégebbi hárfája is (ez pedig legalább olyan fontos az íreknek, mint nekünk a királyi korona).

Az összesen nyolc épületből álló, nagyjából ötmillió nyomtatott írásművet tartalmazó gyűjtemény legizgalmasabb része a Long Room, egy közel 65 méter hosszú terem. 1712 és '32 között épült, jelenleg pedig itt őrzik Írország legértékesebb könyveit. Tíz euró ellenében bárki megtekintheti az alatta lévő múzeummal és a könyvtár legnagyobb kincsével, a Book of Kells-szel együtt, ami a kézzel festett kéziratok egyik legszebb példája, és i.sz. 800 körül keletkezett. Mi egy előre regisztrált kis csoporttal néztünk körül, kalauzunk egy állagmegőrzési részlegen dolgozó kedves, középkorú hölgy volt.

 Ez a gyűjtemény az ír kulturális örökség része. Kötelességünk átadni a későbbieknek” – mutatott körbe a lenyűgöző termen, ahol mintha megállt volna az idő. A plafonig hatoló barna boltívek alatt több ezer barna gerincű könyv sorakozik, a beugrókban két-két 16 lépcsős, sínen mozgatható létra vezet a plafonig, a könyvek előtt egy-egy sorban márványból készült fehér mellszobrok. A könyvekhez hozzányúlni tilos, korlát és szigorú teremőrök választják el a látogatókat a könyvektől. Kárpótlásként a középen futó vitrinekben könyvritkaságokat lehet látni, amiket rendszeresen cserélnek. A kéziratgyűjtemény egy külön légkondicionált teremben kapott helyet.

Évente félmillió ember mászkál a könyvek között, a könyvtár ma már ugyanis legalább annyira turista-látványosság, mint amennyire a műveltség megszerzésének helyszíne. Kísérőnk elmondása szerint kutatói könyvtárként ma is használják, többségében a Trinity College doktoranduszai. Mivel az épületegyüttes elég forgalmas helyen, a városközpontban található, a rengeteg látogató és a sós tengeri szél mellett a környező forgalom sem tesz jót a könyveknek. A levegő páratartalmát (2004 óta a szenyezettséget is) folyamatosan mérik, negyedóránként friss információ érkezik róla. Az óvintézkedések ellenére rengeteg könyv szorul restaurálásra.


Éppen szórólapokat újítanak fel a könyvtár restaurátor műhelyében
(Fotó: Vincze Barbara)

Hogy a pusztulás sebességét csökkentsék, a Trinity mostanában erősen fontolgatja, hogy bezárja a nagyközönség előtt a könyvtárat, a falak között pedig a jövőben csak a könyvtári munkának enged teret. Mivel viszont a Long Room Dublin egyik legfőbb turisztikai látványossága, még nem döntötték el, hogy megkockáztassák-e ezt a lépést. Vezetőnk szíve szerint egy köztes megoldást választana: üveglapot helyezne a bejárathoz, és onnan engedne betekintést a látogatóknak. A döntés nem lesz egyszerű, főleg miután a bezárással évente tízszer ötszázezer eurónyi bevételtől esne el az egyetem.

Köteles példányokat gyűjtő könyvtárról van szó, így minden könyv megtalálható itt, ami Nagy-Britanniában és Írországban megjelenik. A könyvtár munkatársa szerint hetente kétezer új anyaggal bővül a könyvtár. Idén egyelőre még több kézbe vehető könyv érkezett, mint virtuális; ám jövőre át fog fordulni az elektronikus és valós könyvek aránya - egyre több kiadó már csak virtuális könyvkiadást tervez. Kollégáival együtt vezetőnk is meglepődött, hogy ilyen gyorsan eltűnik a kézzel fogható könyv, arra számítottak ugyanis, hogy hosszabb ideig megy majd párhuzamosan a kétféle kiadási mód.

A könyvtár fotózása szigorúan tilos, és ez alól még George Lucas sem kivétel, ahogy azt egy megtörtént eset is igazolja. A filmrendezőnek annyira megtetszett a Long Room, hogy A klónok támadásában erről akarta mintázni a Jedi-archívumot. Lucas ahelyett, hogy hivatalos engedélyt kért volna a könyvtártól, egyszerűen lekoppintotta. Odaküldte embereit, akik állítólag több száz titkos fotót készítettek a teremről.


Balra a filmbeli, jobbra az eredeti könyvtár

Amikor megjelent a film, a könyvtár nehezményezte a hasonlóságot, udvarias hangvételű levelet küldött Lucasnak, a film készítői viszont tagadták, hogy bármiféle összefüggés lenne az eredeti és a virtuális könyvtár között. Ám ha a két könyvtár képét egymás mellé tesszük, tagadhatatlan a hasonlóság - még ha a könyvek helyén kéken világító dobozokat is lehet látni, a márványszobrok arcait pedig kicserélték. A könyvtár végül mégsem tett jogi lépéseket a filmrendező ellen.