Rejtett márkák, elfeledett gyártástechnológiák, a szilícium előtti korban készült gépek és nyomozás. A cyberpunk alapszerzőjének, William Gibsonnak a legújabb, Nyomtalanul című regénye egy trilógia befejező része. Most is a márkákkal foglalkozik, most azonban a virtuális javak, kütyük nélkül nem is látható műalkotások helyett valódi, kézzel fogható tárgyakat keresnek a hősök.

Furcsa úton vezette végig olvasóit William Gibson 2003-ban kezdett Blue Ant ciklusában. A Trendvadász-ban egy internetes mémet, egy vírusként terjedő videósorozat alkotóit kereste Cayce Pollard, a márkákra, logókra allergiás marketing tanácsadó. A videók szinte a semmiből jelennek meg, valaki feltölti őket, a rajongók kezén elterjed, de senki nem tudja igazán, kinek a művei. Az elsőhöz csak lazán, pár szállal kapcsolódó folytatásban, az Árnyvilág-ban már valódibb, a fizikai világban létező dolgot - egy konténert - üldöznek a szereplők, ám a nyomok még itt is a virtuális világba vezetnek.

A divat és a művészet a befejező kötetből sem hiányzik, ám sokkal érthetőbb formában van jelen a téma, mint a megelőző Gibson-regényekben. Az Árnyvilág-ból megörökölt Hollis Henry most egy titkos ruhamárka és a mögötte álló, egyedi darabokban gondolkodó, a piaci logikával, tömegtermeléssel egyáltalán nem foglalkozó tervező nyomába ered. Ahogy a korábbi művek olvasása közben számítógépes művészetet vagy épp a netes fórumok dinamikáját ismerhettük meg, most a modern aktivista eszközök és a nadrágszabás kerül terítékre.

Mint egy nagy osztálytalálkozó

Hollist ismét Hubertus Bigend, a sajátosan lazán felépülő Blue Ant cégbirodalom főnöke beszéli rá egy nyomozásra. A világban felbukkant egy olyan divatmárka, amit nem lehet boltokban kapni, nem létezik az aukciós portálokon - csak a kínai másolatai, de az kinek kéne - és ami a legfurcsább, senki sem tudja, hogy ki áll mögötte. Hollis csupán néhány kihűlőben levő nyomot, a cég anyagi támogatását, és Milgrimet, az életbe lassan visszarázódó, a drogról leszoktatott orosz tolmácsot kapja segítségül.

Bigend szokásának megfelelően több tervet futtat egymás mellett. Így történhet, hogy a ruhaipari nyomozásba bonyolódó csapatnak hamarosan fegyverkereskedőként dolgozó ex-kommandósok és militarista dizájnerek erednek a nyomába, akik nem csak a küldetést, de a Blue Ant összes többi projektjét is veszélyeztetik. Az akciórészek - és a Gibsontól szokatlan módon feltűnő szerelmi szál - miatt  technothrillernek is lehet olvasni a nagyszabású balhévá alakuló történetet.

Divatszakértők szemén keresztül

A regény eseményeit a két divatnyomozó szemén keresztül látjuk. Vagy a lassan felocsúdó, önmagát visszanyerő Milgrim, vagy az átlagembernek fel se tűnő részleteket is észrevevő Hollis nézőpontjából látjuk a világot. A részletekre fogékony hősök miatt Gibsonnak alkalma van elsütni néhányat a rá jellemző, barokkosan túlterhelt mondatok közül. Az olvasónak fel kell készülnie arról, hogy a fekete színt még tovább lehet bővíteni négy-öt jelzővel, egy kabát külsejét pedig két-három sorban is le lehet írni.

A két főszereplő mellett a ciklus összes mellékszereplőjével összefutunk a könyvben. Nagy tablók ugyan nincsenek, de azt érezni, hogy valóban a regénytrilógia befejezésének szánta Gibson a könyvet.

Közismert és kiguglizandó kütyük

A Nyomtalanul-ban is megmarad a Blue Ant ciklusra jellemző enyhe tárgyfétis. Gibson teljesen elfelejtett márkákat, eszközöket, számítógépeket keres elő a múltból, és velük népesíti be  a világát. Lehet, hogy csak a polcon fognak ülni, mint az Amstrad gépek Vojcsek boltjában, de az is lehet, hogy főszerepet kapnak, mint a Trendvadász gyűjtői darabnak számító Curta számológépei. A történetbe ismét nem azok a kütyük kerülnek bele, amiket mindenki ismer. A Nyomtalanul megfejtéséhez, a világ elképzeléséhez hozzátartozik az a néhány órányi wikipédiázás, ami alatt helyére kerülnek Gibson által összegyűjtött kincsek. Gibson az Árnyvilág után mondta a Wired magazinnak, hogy a kortárs regények Google-regények, mert vannak olvasók, akik az ismeretlen tárgyaknak az internetes keresőben néznek utána, és így az anyaggyűjtés közben a nethez forduló alkotót követik.

A Google és Wikipédia segítségével elképzelhető furcsa készülékek mellett a regény tele van a mindennapok csúcstechnológiájával is. Milgrim egy linuxos Neo telefonnal szaladgál, amit Bigend rendszergazdája távolról, egy másik kontinensről adminisztrál. A divat világában otthonosabban mozgó szereplők iPhone-okon és Macbookokon bonyolítják életük digitális felét. Ezek az eszközök még úgy is a 2000-es évekhez kötik a regényt, ha nincsenek Stieg Larsson-i pontossággal dokumentálva, hogy milyen hardvert rejtenek. A Nyomtalanul nem a közeljövőben játszódik, nem egy párhuzamos világban történik, a mindennapjainkról szól, azokról a trendekről, amikkel egy belvárosi kávézóban is szembesülhetünk.

Végtelen történet

A Nyomtalanul  legnagyobb problémája, hogy nincs igazán vége. A virtuális, helyhez és hálózathoz kötött és valós térben létező divatról szóló szál véget ér.  A kézműves esztétikánál, régi gyártástechnológiáknál fizikaibb szintre nem lehet tovább menni. A szereplők története azonban nem zárul le teljesen, úgy tűnnek el a regényből, ahogy a westernek hősei szoktak kilovagolni a filmből a lenyugvó nap irányába. Ha sorozat lenne, akkor várnánk a következő epizódot, ha film, akkor az IMDB-ről olvasnánk el, hogy dolgozik-e már a folytatáson a rendező. Most nagyon jó lenne tudni, mit ír éppen Gibson.

William Gibson: Nyomtalanul, Metropolis Media, 2010, 368 oldal, 2990 Ft