Bayer Antal, a Képregényszövetség elnökségi tagja szerint már minden fontos képregénytípusból bejöttek a nagy nemzetközi címek, itt az idő, hogy a magyar alkotók álljanak elő a farbával. Szerinte a hazai témájú, önéletrajzi vagy szatirikus képregény lenne sikeres itthon. Bárány Ferenc, a Watchment, a Sandmant és a Hellboyt kiadó Cartaphilus munkatársa pedig elmondta, a következőkben Alan Moore egy másik legendás képregényének kiadásával kacérkodnak. Egy kis cég (Míves Céh) és egy nagy (Cartaphilus-Alexandra) képviselője - egyben a képregényes szakma két régi motorosa - beszélgetett velünk arról, mi lenne jó a hazai piacnak. Közben megtudtuk, hogy a graphic novel viszonylag friss műfaj Amerikában is, és megfejtettük a mangák népszerűségének titkát.

- A Cartaphilus főként szépirodalmat jelentet meg. Hogy jött az ötlet, hogy elkezdjen kiadni képregényeket is?

Bárány Ferenc: Az egész a Watchmen-nel kezdődött, hiszen a kiadó már régóta szemezett Alan Moore nagyszerű képregényével. Én már azelőtt is dolgoztam a kiadónak különböző kötetek, például Monty Python-könyvek, zenei biográfiák szerkesztésében. Régebben az Adoc-Semic kiadóban pedig képregényekkel foglalkoztam. Amikor felhívott a Cartaphilus vezetője, hogy ki szeretnék adni a Watchmen-t, nekem felcsillant a szemem, mondtam, hogy támogatom az ötletet, nagyon szívesen leszek a képregény szerkesztője, és intézem a jogokkal kapcsolatos teendőket, annál is inkább, mert már ismertem a DC kiadót. Aztán elvállaltam a mű fordítását is. Ez volt az első közös képregényes munkánk a Cartaphilus Kiadóval, és utána is buzdítottam őket, hogy - ha van kedvük, és nem félnek belevágni - adjunk ki további képregényeket. Így szépen ez a vonal is elindult.

- A képregénykiadásról tudni lehet, hogy nem lehet belőle nagyon meggazdagodni. A Cartaphilusnak megérte kiadni az olyan, ínyenceknek sokat jelentő képregényeket, mint a Watchmen, a Sandman, a Hellboy?

Bárány F.: Presztízsben mindenképpen megtérülni látszik, de úgy tűnik, anyagilag is. A Watchmen mindenképpen. A Sandman-ről pedig még nem lehet tudni, nyereséges lesz-e. A képregényeknél több év kell ahhoz, hogy a meghatározott mennyiség elfogyjon, és  a kiadás nyereséget termeljen. A Hellboy egészen jól indult, és reméljük, hogy jól is fog teljesíteni, még ha nem is éri be a Watchmen-t.

- Ezek szerint a Watchmen a maga kategóriájában sikersztorinak számít.

Bárány F.:Tulajdonképpen igen. A Watchmen azért volt különleges, mert a köztudatban már benne volt a mű. Természetesen a film is sokat segített, de az is, hogy az irodalmat szerető emberek már hallottak a képregényről, aki megtehette, olvasta angolul. A Sandman is némileg ilyen kult-képregény, de közel sem annyira közismert, mint a Watchmen.

- A Watchmen mellett melyik az a képregény, ami tudott még itthon ilyen sikert produkálni?

Bayer Antal: A Képes Kiadó Rejtő-sorozata. Az elátkozott part-ból hétezret adott már el a kiadó, ez a negyedik utánnyomása, a Három testőr Afrikában jövőre lesz újranyomva. És a mangák közül a Naruto, a Death note, a Nana nagyon sikeresek. Nem tudjuk a pontos számokat, de saccra 5000 példány körül járhatnak.

- A képregényeknél ezek szerint kb. az 5000 eladott példány a határ, ami fölött már sikeresnek számít valami? A Watchmen-ről lehet tudni, hogy mennyi fogyott belőle?

Bárány F.: Nem tudok pontos számokat mondani, de az a nagyságrend, amit az előbb hallottunk, többé-kevésbé itt is megállja a helyét.

Bayer A.: A sorozatoknál az a tapasztalat, hogy az első mindig jobban megy. Aztán minden további kötet eladása lépcsőzetesen csökken.

Bárány F.: A Watchmen-nél az a furcsa helyzet állt elő, hogy ugyan három kötetben jelentettük meg, mégis úgy tűnik, nagyjából ugyanannyian vették meg mindegyik részt.

- Melyik sikeresebb modell, ha egy nagy kiadó, amelyik ezer más dologgal is foglalkozik, vállalkozik képregények kiadására is, vagy amikor alulról jövő kezdeményezésként, a képregényes világot jól ismerő rajongókból alakult vállalkozás kezdi el ezt a szubkultúrát ellátni kiadványokkal?

Bárány F.: Mindannyian azon vagyunk, hogy megpróbáljuk népszerűsíteni a műfajt, és elérni, hogy minél többen ismerjék és szeressék. Az tény, hogy az a kiadó, amely mögött egy olyan tőkeerős cég áll, mint amilyen az Alexandra, megengedheti magának, hogy veszteséges legyen - egy bizonyos határig (a Cartaphilus kiadó tulajdonosa az Alexandra - a szerk.). Vagyis folyamatosan tud megjelentetni képregényeket anélkül, hogy ismerné az előző kötetek végleges fogyási adatait. Ez azért jó, mert ha például arra várnánk, hogy kiderüljön, veszik-e elegen a Sandman harmadik kötetét, akkor a negyedik kötettel csak egy vagy két év múlva lehetne kijönni.

Bayer A.: A válasz messziről indul. 2004 decemberéig valamennyi képregényrajongó nagyon boldog lett volna, hogyha olyan nagy kiadók, mint a Cartaphilus, az Athaeneum vagy a Kossuth - amelyek ugye az utóbbi években elkezdtek képregényekkel foglalkozni - kiadtak volna a Watchmen-hez hasonló képregényeket. Akkor nem kellett volna nekünk kezünkbe venni a dolgot. A képregénykiadók többsége rajongókból, baráti körökből áll, akik családi vállalkozásokban adnak ki képregényeket. Ők más könyveket nem adnak ki, tehát gyakorlatilag ezen az egyetlen lábon állnak.

- Van verseny, hogy melyik kiadó kaparintja meg a híresebb képregények jogait?

Bayer Antal: Igen és nem. A kis kiadók többnyire összedolgoznak. Összehaverkodtunk az idők során, és nagyjából képben vagyunk, mire készül a másik. Munkamegosztás is van, az egyik Marvelt ad ki, a másik DC-t. A könyvügynökségek licitáltatni szokták a kiadókat, de a magyar piac olyan kicsi, hogy a mi esetünkben nincs értelme, hogy egymásra licitáljunk. Az "idegenek", tehát azok a kiadók, akik más területen is mozognak, például a Cartaphilus, az Egmont vagy mások, ők nem kötik az orrunkra, hogy mire készülnek. Ott érnek is minket meglepetések, hogy ezzel vagy azzal jönnek elő. De hát ők más pályán fociznak. A legfontosabb különbség, hogy a kis kiadók nem adhatnak ki olyan könyvet, ami nem térül meg. Egy nagy kiadónál be van kalkulálva, hogy tíz könyvből egy bestseller, négy jól teljesít, és öt nullszaldós vagy akár meg is bukik. Ha egy kis kiadónak az első kiadványa nem térül meg viszonylag hamar, a másodikat már nem tudja kiadni. A 2005-ös képregénykiadói bumm óta, amikor csomóan belevágtak, sokan vannak, akik eltűntek, mert nem tudták folytatni.

- Volt olyan, amikor azt érezték, hogy hú, ezt elhappolták előlünk, pedig mi akartuk kiadni? Például a Persepolis-nál volt ilyen? Vagy most a Berlin-nél?

Bayer A.: A Persepolis története úgy indult, hogy Rády Krisztina (a kötetek fordítója - a szerk.) megkeresett bennünket, hogy ő ezt nagyon szeretné lefordítani. Azt hiszem, először hozzám jutott el a levele. Én tudtam, hogy azok a kiadók, akikkel együtt szoktam dolgozni, nem érdeklődnek iránta, ezért írtam néhány kiadótársnak, akikről feltételeztem, hogy talán igen. Halmos Ádám, a Nyitott Könyvműhely vezetője rögtön hívott, hogy ő a Persepolis -on már gondolkozott korábban, mert tudta, hogy készül belőle rajzfilm. Így hozzájuk került. A Berlin őszintén szólva fel sem merült egyikünknél sem, de nagyon örülünk, hogy más bevállalja.

- Ezek szerint a Persepolis  nem tűnt nagy üzletnek? Furcsa, pedig valamiért a legsikeresebb graphic novelnek gondoltam a Maus mellett.

Bayer A.: A Persepolis kiadását az segítette, hogy jött a rajzfilm, illetve a Kosztolányi-program keretében támogatták a fordítást. Az európai képregényeknél nagy előny, hogy támogatják különböző kulturális intézetek.

- És utólag sem sajnálta, hogy a Persepolis -ban nem látott fantáziát?

Bayer A.: Tudomásom szerint nem rosszak az eladásai, de azért a Persepolis is inkább presztízs-dolog volt. A Nyitott Könyvműhelynek ez már a hatodik-hetedik képregénye volt, beleillett a profiljukba. Ha az ember kicsikét szereti a képregényeket, akkor tudja, hogy az adott kötetet ez vagy az a kiadó jobban fogja tudni menedzselni.

- A Cartaphilus mennyire érzi a versenyhelyzetet? Inkább olyan van, hogy önök happolnak el egy képregényt mások elöl? Például a Sandman-nél nem volt így? Gaiman többi művét az Agave adja ki.

Bárány F.: Mi nem tudtunk róla, hogy az Agave ki akarta volna adni a Sandman-t.

Bayer A.: Szerintem mire nekik megfordult ez a fejükben, ti már aláírtátok a szerződést. Kicsi ez a világ, az Agavésok is a Képregény Nagykert keresték meg először, ők meg hozzám fordultak. Én meg akkor már tudtam, hogy a Sandman foglalt.

Bárány F.: Elárulok egy titkot. Általában a külföldi kiadók, mint a DC vagy a Dark Horse, eléggé megbecsülik a meglévő partnereiket. És ha jelentkezik náluk egy új kiadó, hogy ki szeretne adni valamit, akkor prioritást élvez az, akivel már kapcsolatban állnak.

Bayer A.: Pontosan. Például a Watchmen-nél így volt. A Képes Kiadó már dolgozott korábban a DC-vel, ezért mikor megkereste őket a Cartaphilus, előbb felkínálták a Képes Kiadónak, hogy adják ki ők. A kiadóvezető megkérdezte a véleményemet, mivel én szoktam szerkeszteni az import kiadványaikat, és végül túl kockázatosnak tartottuk. És szerintem nagyon jól tettük. Watchmen-film ide vagy oda, kellett az a kiadói háttér, ami a Képes Kiadónak nem volt meg, és a Cartaphilusnak megvan.

- Annak ellenére, hogy a Watchmen az egyik legsikeresebb képregény lett?

Bayer A.: Látni kell azt, hogy a Watchmen mindenki másnál megbukott volna. Magyarországon nagyon sajátos helyzet van, amiből az olyan kiadók, mint a Cartaphilus és az Athaeneum sokat profitálnak. Jelesül az, hogy a terjesztők a tulajdonosai a kiadóknak. Így sokkal rugalmasabbak tudnak lenni az árképzésben. Most láttam, hogy a frissen megjelent Sandman  40 százalékos kedvezménnyel kapható az Alexandra boltokban. Ki az, aki ezt még megengedhetné magának? Ilyeneket a kis kiadók nem tudnak megcsinálni. Végeredményben a képregény-rajongók is, a kötet - és természetesen a Cartaphilus is - jól járt azzal, hogy ők adták ki. És bizonyos szempontból a kis kiadók is, mert nem mi adtuk ki.

- Lehetséges egyáltalán a kis kiadóknak is nyereséges képregényt kiadni?

Bayer A.: Természetesen igen. A szuperhősös képregények többnyire kifizetik magukat, a Sin City-sorozatról is tudom, hogy pluszban van, a Kázmér és Huba is, több utánnyomás is volt már. Az nagyon népszerű: átlép mindenfajta határt, fiúk, lányok mind veszik, kortalan képregény.

- Gondolom, ha egy szerző népszerű lesz, akkor annak a szerzőnek a kevésbé híres kiadványai is jól fogynak. A Sin City például segített a 300-nak?

Bayer A.: A 300-nak inkább a film segített. Az tipikusan presztízskiadás volt, nyereséget gyakorlatilag nem hozott. Ugyanis nem lehetett reális áron adni, így is hatezer forintba kerül. Ennek a reális ára 8-9 ezer lenne, de azt már a piac nem bírná el.

- Melyik kiadvány volt a magyar piacon a legnagyobb bukás?

Bayer A.: Az európai képregények nem nagyon mennek. Azokból a sorozatokból, amelyekből a franciák eladnak félmilliót, abból nálunk félezer sem fogy el. Például a Largo Winch is ilyen, dacára annak, ahogy abból is készült film.

A Sörmesterek sem volt túl sikeres, pedig nagyon szép történelmi képregény. Más kérdés, hogy egy kicsit túl optimisták voltunk az európai képregényeket illetően. Járok külföldi fesztiválokra, ahol találkozom más országok képregényeseivel, a Sörmesterek  írójával is beszélgettem. Ő mondta, hogy azt tapasztalják, hogy a francia képregényeknek francia nyelvterületen kívül elég mostoha a sorsa. Az Asterix szinte az egyetlen kivétel. Idővel rá kell jönnünk, hogy ez mindenhol így van: az amerikaiak amerikai képregényeket olvasnak, a franciák franciát, a japánok japánt. Sajnos a magyarok nem olvasnak magyar képregényt - a  Rejtő-sorozat kivételével. Nálunk még csak a nemzetközileg, és főleg az angolszász területen befutott képregények fogynak jól. És persze a manga.

- De ez valahol természetes is, hiszen a nemzetközi alapművek megjelentetésével lehet a nulláról felépíteni a rajongói bázist, nem? Mint ahogy az Agave csinálta a sci-fivel, krimivel.

Bayer A.: Az alapvető probléma az, hogy magyar képregényt sokkal drágább kiadni. Egy közepes vastagságú kötetet, mondjuk negyven oldalt megrajzolni, az kb. 25-40 hét. És addig is élnie kell valamiből a rajzolónak. A külföldi képregényeknél fix százalékot kell fizetni, általában 8 százalék körül. Amikor csináltuk a Fekete-Fehér képregény-antológiá-t, kiszámoltuk, hogy egy magyar oldal ára nagyon nyomottan is 10-15 ezer Ft között van, a külföldiek pedig úgy, hogy van benne jogdíj, reprodukciós költség, 5000 Ft körül mozognak.

- Amikor a Cartaphilus a Watchmen, a Sandman, a Hellboy mellett döntött, ebben a külföldi siker játszott szerepet, vagy van mögötte valami egy irányba mutató kiadói ízlés? Akár az öné, akár a kiadó vezetőjéé? Mindhárom képregény ugyanabba a vonalba tartozik.

Bárány F.: Nemcsak ezeket a képregényeket adjuk ki, hanem például a Simpson-család-ot is, ami a személyes kedvencem, ez pedig már más kategóriába tartozik. Az Aliens-sel is próbálkoztunk. Egyébként hogyha arról beszélünk, hogy nálunk melyik képregény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, akkor azt mondanám, hogy az Aliens volt az. Legalábbis lassabban fogynak el a kinyomott példányok. Visszatérve a kérdésére: a Cartaphilus számára mindig is fontos szempont volt, hogy igényes, irodalmi és esztétikai értelemben is kiemelkedő műveket adjon ki, és az is igaz, hogy ha valami szerepel a külföldi sikerlistákon, akkor talán fel lehet tételezni, hogy nálunk is sikeres lehet. A Sandman-nél közrejátszott, hogy Neil Gaiman neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. Filmek is készültek a műveiből, például a Coraline.

- Meg a Csillagpor.

Bayer A.: Járt Budapesten, az is sokat jelentett. A Hellboy forgatásán volt itt három éve. Akik olvassák a Neil Gaiman blogját, ők vették észre, hogy Budapestről jelentkezik. A Sárkánytűzben csináltak neki gyorsan egy dedikálást.

Bárány F.: Az biztos, hogy a médium meghatározó alkotóinak művei számomra és a kiadó számára is vonzók. Én például Alan Moore minden képregényét szívesen olvasnám magyarul.

Bayer A.: Azért ettől a "minden"-től óva intenék mindenkit. (nevet)

Bárány F.: Jó, van olyan, ami nem annyira sikerült. De Alan Moore olyan író, akinek még a kevésbé sikerült művei is nagyon jók, mások meg tényleg kimagaslóak. Más kérdés, hogy itt olyan 500 oldalas képregényekről is van szó, amiket nem szabad több kötetbe felbontani, mint ahogy a Watchmen-nél csináltuk. Vajon reális dolog-e Magyarországon kiadni egy 500 oldalas képregényt egyben?

- Most melyik képregényről beszélünk konkrétan?

Bárány F., Bayer A.: (egyszerre) A From Hell, vagyis A pokolból című képregényről.
Bayer A.:  Zseniális képregény. A rajza kevéssé vonzza az átlagos képregény-olvasót, kifinomultabb.
Bárány F.: Nagyszerű rajz, nagyon szeretem.

- Ahogy röpködnek a számok, látszik, hogy a mangák és a többi képregény sikere között hatalmas aránybeli különbségek vannak. Önöknek van valamilyen magyarázatuk a mangák hihetetlen sikerére?

Bayer A.: A mangákat nálunk elsősorban a 15 és 20 év közötti lányok olvassák, mondjuk 70 %-ban. Ezt látni azon is, hogy egyáltalán mit adnak ki. Amit látunk, az nem a japán képregény, hanem az, amit a japán képregényekből ennek a korosztálynak el lehet adni. Fiúsabb vagy komolyabb mangákat nem lehet megjelentetni. És a mangák viszonylag olcsók, azt se felejtsük el. 1500-2000 Ft-ba kerülnek, azt a fiatalabbak is ki tudják gazdálkodni.

Bárány F.: Nagy részüket segíti a tévé is.

Bayer A.: Igen, de azok is jól mennek, amelyikből nem készül rajzfilm. Ez egy divatjelenség. Nyugaton a kilencvenes évek második felétől indult el, és hihetetlen gyorsan felfejlődött. Lassan már kezd lecsengeni, Amerikában két-három éve kezdett megfordulni a trend, Franciaországban most volt az első év, amikor csökkent a megjelent mangák száma. Vannak evidens magyarázatok, hogy mi az, ami elősegítette a manga előretörését. Nagy szerepe volt a japán rajzfilmeknek, nemcsak az "igaziaknak", hanem azoknak, amikről nem tudjuk, hogy japán rajzfilmek. A Nils Holgerssontól a Willy Foggig, ezek mind elősegítették annak az esztétikának az elterjedését. Nem esett le mindenkinek, de a Kimba, a fehér oroszlán, amit rendszeresen adtak a tévében, például egy ősmanga volt, Tezuka egyik első műve, az ötvenes-hatvanas években csinálta. Amikor a kereskedelmi tévék beindultak, akkor dömpingszerűen zúdult nemcsak ránk, de egész Európára a japán rajzfilm. Mielőtt megjelentek volna az első mangák Magyarországon, a kereskedők már mondták, hogy mangát kell kiadni. A legmenőbb címek azóta már megjelentek nálunk is a piacon: a Naruto, a Death note, a Nana. Hogy a számokat érzékeltessem: Európában a legnagyobb mangakiadó Franciaország. Ott a képregénypiacnak az egyharmada manga. Az egyharmadnak a felét tíz cím adja ki, a másik felét meg több száz. A tíz címből pedig az egyik a Naruto. Ilyen arányok vannak. 220 ezer példányban adják ki kéthavonta. A Largo Winch, a XIII, az Asterix félmilliós példányszámokat produkál. A Persepolis meg talán elmegy pár tízezer példányban. Ami szép szám, de ha arányítjuk Magyarországra, az nálunk már csak pár száz példányt jelent.

- Fel lehet mérni valahogyan, hogy milyen méretű a képregényes szubkultúra, ami az utóbbi tíz évben kinőtt nálunk?

Bayer A.: Ezek koncentrikus körök. Akik minden rendezvényre eljárnak, azok nagyjából 500-an vannak, ezt a börzék látogatottságán lehet lemérni. Ők általában gyűjtők, akik mindent megvesznek. Pontosabban régen mindent megvettek, most hogy már 100-120 kötet jelenik meg évente, már válogatnak. Aztán vannak, akik csak a nagyobb rendezvényekre járnak el, ez pár ezer ember. Aztán vannak, akik olvassák a Pókember-t, a Stars Wars-t, ők együtt kitesznek tízezer főt. És azok, akik életükben már fogtak a kezükbe képregényt, vagy vettek már egyet-egyet, az néhány tízezer ember.

- Az utóbbiakat lenne nagy eredmény elérni, hiszen néhány tízezer fő már sokat számít. Van ötletük, milyen kiadványokkal lehetne új olvasókat meghódítani? Például a fiatal nőket, akiket sem a szuperhősös képregények, sem a mangák nem érdekelnek, de az olyan graphic novelekkel, mint a Maus, a Persepolis, vagy a Ghost World, a Blankets, a Fun Home, a Jimmy Corrigan, az ő érdeklődésüket is fel lehetne kelteni. Ezek általában népszerűek is Amerikában.

Bayer A.: Mi 2005-ben a Míves Céhnél kiadtuk Paul Auster Tükörváros-át, és azt gondoltuk, hogy sokan szeretik Paul Austert, sokan szeretik a képregényeket, és majd mindenki megveszi, aki ebbe a két táborba tartozik. De nem ez történt. A kettőnek a keresztmetszete vásárolta meg, ami nagyon kevés embert jelent. Öt év alatt nem egészen 700 darabot adtunk el belőle.

- Tehát nem bizonyult sikeresnek, és ezért már nem mernek más graphic novel kiadásába belefogni?

Bayer A.: A Persepolis, a Maus és ami most jön, a Berlin is ide tartozik. Ez viszonylag új dolog, Amerikában is elég frissen fedezték ezt fel, bő 10-15 éve. Spiegelmann, aki a Maus -t csinálta, ő volt az első. Amikor megjelent a Maus, egyedül állt a polcon, és mellette egészen más kötetek sorakoztak. Ő kért fel aztán neves írókat, hogy írjanak ilyen jellegű történeteket - így született meg ez az irány. Ez '85-ben volt, ma már ez egész komoly dologgá nőtte ki magát.

- Akkor arról van szó, hogy Magyarországra egyelőre a graphic novel divatja még nem gyűrűzött be annyira?

Bayer A.: Európában hosszabb ideje megy már ez. Sok olyan ország van, ahol ez a jelene és a jövője a képregénynek. Én nagyon szeretném, ha ez nálunk is nagyobb teret kapna, mert ez az, ahol a magyarok is tudnának érvényesülni. A Fun Home-nak például nálunk semmi esélye nem lenne, mert maximum a magyarországi melegek és leszbikusok karolhatnák fel, hogy ez az ő témájuk (a grafikus memoár egy szigorú temetkezési vállalkozó apával küzdő kamaszlányról szól, aki fokozatosan felfedezi, hogy meleg - a szerk.). Támogatással működhetne.

Könnyen lehet, hogy a Maus is megbukott volna, ha nincs rajta támogatás. A Holokauszt Központ támogatta, a metróban is reklámozták. Ha egyszerűen csak úgy megjelent volna, az is megbukott volna. Mint ahogy egyszer már meg is bukott az első kiadása, a kilencvenes évek elején.

- És például a Blankets?

Bayer A.: A Blankets is elég vastag kötet, elég vad gondolat lenne bevállalni (ez a könyv is rajzos fejlődésregény, főszereplője egy vallásos családban felnövő fiú - a szerk).

- Sokan hiányolják a Transmetropolitan-t, a Swamp Thing-et, a Preacher-t. De Jimmy Corrigan is elég híres. Ezekkel mikor van esély találkozni itthon?

Bayer A.: A Prédikátor-ból (a Preacher-ből) néhány rész már megjelent pár éve a Vertigo-antológiában, de sajnos nagyon kevesen vették, így a kiadója leállt vele. Ez is az egyik oka, hogy a hasonló sorozatokkal óvatosan bánnak a kiadók. A Swamp Thing-nél ráadásul az is hátrányt jelent, hogy viszonylag régiek az igazán kultikus, Alan Moore-által írt részek, kevesen ismerik nálunk.

- Milyen tervei vannak a Cartaphilusnak? Terveznek valami újat behozni?

Bárány F.: Egyelőre a meglévő sorozatokat szeretnénk továbbvinni, a Hellboy-t, a Sandman-t, a Setét torony-sorozatot. A Simpson-család-ot is, bár ott még várunk a következő kötettel. És hát majd kiderül, hogy belefér-e esetleg valamelyik Alan Moore. Egyelőre előrébb nem látunk.

- És melyik Alan Moore-on gondolkodnak? Ezek szerint jöhet a From Hell?

Bárány F.: Igen, és talán a V mint vérbosszú.

- Abból is készült film.

Bayer A.: Kevésbé sikerült az a film, mint ami a From Hellből készült. De képregényként is szerintem a From Hell kultikus, zseniális darab. A V mint vérbosszú meg nem rossz, de azon érződik, hogy Moore abbahagyta, aztán újrakezdte. A From Hell-nél az első kockától az utolsóig minden ki van találva.

- A From Hell esetében már tárgyalások is vannak, vagy még csak gondolkoznak?

Bárány F.: Felvettük a kapcsolatot az Alan Moore-t és Eddie Campbellt képviselő kiadóval.

- A Cartaphilus lát a hazai alkotók közül olyan szerzőt, akit érdemesnek találnának kiadni?

Bárány F.: Nem nagyon kerestünk eddig. De azért ez a kérdés már szóba került a kiadón belül, szóval fel kéne mérnünk, milyen kezdeményezések vannak a magyar szerzői vonalon. Bayer A.: Jó helyen keresgél, amikor a Blankets-et meg a Fun Home-t említi. Szerintem egy hazai képregénynek akkor van esélye a sikerre, ha ilyesmi jellegű. A legsikeresebb magyar képregény pillanatnyilag - a Rejtőn kívül - a Napirajz. Ami határeset, hogy képregény-e vagy sem. A sztorija eléggé közismert: úgy indult, hogy Merényi Dániel unatkozott az értekezleteken, és mindenféle kis firkákat csinált, majd elküldte e-mailben a haveroknak, azoknak tetszett, és aztán lett ebből egy blog. Amikor meg már hetente 50 ezren nézték, akkor látszott, hogy ebből lett valami. Rátalált valamire, ami a magyar embereket, főleg a fiatalokat megérinti és foglalkoztatja. És annak dacára, hogy az egész fent van az interneten, ki lehetett adni kötetben, és azóta is kifejezetten jól fogynak. Olyannal kellene tehát próbálkozni, ami nagyon "idevalósi". Mert bármilyen zsánerben próbálkozzon is valaki, az egész világgal kell felvennie a versenyt a könyvesboltok polcain. A témában lehet különbözni, ott lehet rátalálni az olvasóra. Például eléggé népszerű most a Lencsilány, Lakatos István képregénye.

- Tehát a magyar piacon humoros társadalomrajzban látna fantáziát?

Bayer A.: Igen, szociális szatíra, vagy önéletrajzi ihletésű korrajz, ilyesmi. A cseheknél egyetlenegy képregény van, ami sikeres, és az kifejezetten a cseh közelmúlt történelmére utaló sztori, az Alois Nebel. Nagy siker lett, még színdarab is készült belőle. Vagy 20 ezer példányt adtak el belőle egy nagyjából ugyanakkora piacon, mint a miénk. Miközben a többi képregénynél hasonlók az eladások, mint nálunk. Csak hát nem lehet senkinek sem a fülébe súgni, hogy ilyet rajzolj, mert az fog menni. Hogy vegyél inspirációt a Persepolis-ból, a Maus-ból vagy a Zograftól.

- Akkor nem azzal van a hiba, hogy nincsenek tehetséges szerzőink vagy rajzolóink, hanem csak nincs meg a jó téma.

Bayer A.: Kiváló grafikusaink vannak, és vannak is, akik szívesen rajzolnának képregényt, de általában nem engedhetik meg maguknak, hogy ezzel időt töltsenek. Alkalmazott grafikából élnek, a reklámszakmában, videojáték-fejlesztésben dolgoznak. A képregény-antológiákba sok fiatal szerző és rajzoló dolgozik, annyiban van értelme a dolognak, hogy felfigyelhetnek az emberre. Lakatos Istvánnak, a Lencsilány szerzőjének is úgy jelenhetett meg önálló kötete, hogy előtte itt-ott már felbukkantak a rajzai, nyert díjakat.

Bárány F.: Én még abban látok problémát, hogy nálunk még nem vált külön a képregényírás és -rajzolás mestersége. Ha van is egy tehetséges rajzoló, nem biztos, hogy jó történetet fog megírni.

- Nehezebb képregényt írni, mint rajzolni?

Bárány F.: Nem arról van szó, hogy nehezebb, de szerintem a jó írón áll vagy bukik minden, még akkor is, ha a rajzoló munkája látványosabb. A Sandman harmadik kötetében, az Álomország-ban megtalálható Neil Gaiman egyik képregényszkriptje, amiből kiderül, mit is csinál egy képregényíró. Nagyon tanulságos.

- A Sandman-nél például egyértelműen Neil Gaiman a kulcs, a rajzok nem is olyan zseniálisak, mint a történet, mégis a sztori elviszi a hátán az egészet.

Bayer A.: Azért nagyon jók azok a rajzok, és nagyon jól vannak kiválasztva a rajzolók. Jó, az első rész kivétel, Sam Kieth, aki az első öt epizódot rajzolta, mondta is később, hogy tévedés volt, hogy őt kérték fel.

Bárány F.: Nekem azok a rajzok is tetszettek. Bár Sam Kieth az ötödik történet után kiszállt a csapatból, mégis szerintem ő alapozta meg a Sandman későbbi grafikai világát.

Bayer A.: Nem volt az elején eldöntve, mi lesz ebből. A Sandman-t most már az urban fantasy kategóriába sorolják, de eleinte horror történetként indult.

- Ha mindkettőjüket megkérném, hogy mondjanak tíz képregényt, amit nagyon le kéne magyarra fordítani, mit mondanának?

Bayer A.: Bármennyire szomorú a helyzet Magyarországon, azt azért kijelenthetjük, hogy minden fontos zsánerből, típusból már bejöttek címek. Konkrét műveket lehet mondani persze, hogy hú de kár, hogy nincsen, de maga a paletta le van fedve. Mondjuk az öt évvel ezelőtti helyzethez képest. Ez fontos. Ami nagyon hiányzott, az Asterix, de most már azt is újra kiadták.

- Ezt jó hallani, ezek szerint, amit régen mindig mondogattak, hogy gyerekcipőben jár a magyar képregénypiac, az most már nem igaz.

Bayer A.: Ami most leginkább hiányzik, az a komoly japán képregény, a Watchmen, Sandman, Berlin-vonal, csak japánban. Pedig azok máshol eléggé mennek, például Franciaországban is. Vagy akár a klasszikusok, a Magányos farkas és kölyök vagy az Akira. Ezeket még nem merik bevállalni a kiadók. Az embernek persze vannak személyes kedvencei, nekem pl. van olyan kedvencem, amit teljesen felesleges lenne lefordítani, érthetetlen lenne magyarul, annyira a kurrens amerikai politikai élethez kapcsolódik, miközben fergeteges jó képregény. Jó lenne csinálni ilyesmit magyarul, a napi politikai élethez kapcsolódva.

- Ez comic stripben jelenik meg?

Bayer A.: Igen, Doonesbury a címe, 40 éve megy Amerikában. Imádom. Ezt valakinek itthon el kellene tanulnia. Én ma már sokkal fontosabbnak tartom a magyar képregények támogatását. Amit csináltunk 2005-től két-három éven keresztül, az egyfajta megágyazás volt. Megmutattuk nem is csak a közönségnek, hanem az alkotóknak is, hogy milyen képregények vannak. Most azon ügyködöm, hogy magyar képregények jelenjenek meg.