Herta Müller, 2009 irodalmi Nobel-díjasának könyvei a Cartaphilus Kiadó életműsorozatban látnak napvilágot - mostanáig két kötet jelent meg. A róka és a vadász az életmű tipikus darabja, a Lélegzethinta némileg elüt az író korábbi műveitől.

Herta Müllert, elég talán néhány szóval bemutatni: 1953-ban született Romániában sváb családban. Édesapja a Waffen-SS kötelékében szolgált, édesanyját a német kisebbség tagjaként a háború után a Szovjetunióba deportálták öt évre. Herta Müller a temesvári bölcsészkaron végzett, fordítóként dolgozott mindaddig, amíg be nem akarták szervezni. Mivel ellenállt, és megtagadta, hogy besúgó legyen, elbocsátották. Két erősen cenzúrázott kötete jelent meg Romániában, majd hallgatásra ítélték. 1987-ben Németországba emigrált, azóta is Berlinben él.

Az életrajz kulcsot ad mindkét regényhez: a Lélegzethinta a szovjetunióbeli lágert megjárt kamasz története, A róka volt a vadász pedig a román Ceausescu-diktatúra utolsó hónapjainak feldolgozása. Mindkét könyv igen nehezen emészthető, nyomasztó olvasmány.

1944 végén Magyarországról, Romániából, Jugoszláviából, Bulgáriából és Csehszlovákiából a Szovjetunióba internáltak minden sváb származású, 17 és 45 év közötti munkaképes férfit és minden 18 és 30 közötti munkaképes nőt. A kényszermunkát, amely valójában igen kemény fizikai munkát jelentett: romeltakarítást, építkezést, bányászatot, a magyarok málenykij robotnak nevezték. A táborokban az internáltak akár öt évet is tölthettek, közel egyharmaduk odaveszett, és az itthon maradottak évekig nem kaptak információt róluk. A munkatáborokból hazatérve a deportáltaknak hallgatniuk kellett, és semmilyen segítséget nem kaptak a kormánytól.

A Lélegzethintá-t Herta Müller eredetileg Oskar Pastior költővel tervezte megírni, akivel elment az egykori kényszermunkatáborok helyszínére Ukrajnába, csakhogy a férfi meghalt, mielőtt megszülethetett volna a közös mű. Így Müller a jegyzetei felhasználásával, egyedül írta meg a regényt.

A Lélegzethinta világa egyfelől az anyagok világa: a fekete szén, a sárga homok, az állandóan szálló és magát mindenhova beivó cement, a salaktégla és társaik világa. És az éhség világa. Az éhségangyalé. Olyan fokú éhség, amit mi nem ismerünk, és amelynek leírására alkalmatlanok vagyunk. Ahogy Herta Müller fogalmaz: "Még ma is meg kell mutatnom az éhségnek, hogy megszabadultam tőle. Szó szerint magát az életet eszem, amióta már nem kell éheznem. [...] Amióta hazajöttem a lágerből, hatvan éve, az éhhalál ellen eszem."

A főszereplő - akinek a nevét jó ideig homály fedi - egy nagyszebeni kamasz fiú, aki egy kicsit örül is neki, hogy elviszik az oroszok, hiszen így nem kell tovább bujkálnia és titkolnia homoszexualitását. A lágerben éhezve, fázva folyamatosan robotol, apellen áll órákat, küzd az éhhalál, a fagyás, az apátia ellen. Egy ízben kimehet a bazárba, ahol egy tízrubelest talál a földön. Az egészet ennivalóra költi, és persze mindent kihány még mielőtt visszatérne a táborba. Amikor végre újra a lágerben van, "otthon", megbánja az egészet, eljut odáig, hogy a láger világát érzi biztonságosnak és a külvilágot fenyegetőnek. A regény egy-egy mozzatanatában Kertész Imre Sorstalanság-át juttathatja eszünkbe: ott is egy kamaszfiú kerül lágerbe, és ő is hasonló lelki folyamaton megy keresztül, a tábort kezdi természetes közegében érezni.

A Lélegzethinta hőse is az utolsó évben szinte boldognak érzi magát, ekkor már pénzt kapnak a munkájukért, tudnak maguknak élelmiszert, ruhát venni és nem csak a legszükségesebbeket. Ekkora megbékél evvel a világgal, evvel az élettel, szinte boldognak nevezhető. Ezt nevezi Herta Müller "lágerboldogság"-nak.

Amennyire megrázó és traumatikus a láger, annál inkább az a hazatérés.  A fiú képtelen visszailleszkedni a régi életébe. A családja sem tud vele mit kezdeni, hiszen ahogy ő fogalmaz: becsapta a gyászukat, mert élt. Nem is marad sokáig otthon, gyorsan megnősül, majd tizenegy évvel később rövid társasutazásra indul a felesége nélkül, és már nem tér vissza. Ezután nem kötelezi el magát soha többé.

A Lélegzethintá-t nevezik mozaikregénynek is, mivel fejezetei a lágerélmény mozaikdarabjait fejtik ki. Nyelve meglehetősen szikár, nem minősíti, csak rögzíti a tényeket. Mindezt színesíti a számtalan egyedi szóalkotás. Fejezetei olykor próza- vagy szabad verssé formálódnak. Nem is egységes ezért a könyv, szakadozott, nehezen áll össze regénnyé. Mindez a fordító, Nádori Lídia remek munkájának is köszönhető.

Megjelenésekor a regény óriási visszhangot váltott ki, hiszen a múlt egy olyan szeletével szembesítette a nagyközönséget, amely nagyon hosszú ideig a hallgatás fala mögött rejtőzött.

A róka volt a vadász nyelve egészen más, mint a Lélegzethintá-é: kevésbé költői, kevésbé sűrű. Hideg, terméketlen - ahogy a témája is. Romániában járunk, 1989-ben - a Ceausescu-rezsim utolsó hónapjaiban. Nyomasztó időszak. Herta Müller több szinten is képes megragadni a diktatúra légkörét, elsőként a szavak szintjén: kopognak a szavai, árad belőlük a kilátástalanság, a hibavalóság, a rettegés, a félelem, a magány és a halál. A szavai által kiváltott hatás olykor a döbbenettől és a megrökönyödéstől egészen az undorig vezet, az ember szinte a hányingerrel küszködik.

A történet szintjén is átélhető a diktatúra: a nagyhatalmú portás, a hatalmaskodó, a nőket szexuálisan kizsákmányoló raktáros, aki ráadásul még arannyal is üzletel, és vevőit feljelenti, a cseléd és aberrált asszonya és a hatalmával szintén visszaélő iskolaigazgató, jellegzetes figurái a történetnek. És a háttérben mindig ott fénylik a diktátor homloktincse, puszta jelenlétével arra figyelmeztetve, hogy ő mindig mindent lát, mindenről tudomása van.

A könyv két barátnő története, szerelmeik, sorsuk története ebben a halálra ítélt, hideg világban. (Furcsa, hogy kissé egyénietlenek annak ellenére, hogy ez az történetük. Motivációikat, indokaikat semmi sem magyarázza - mintha ők sem tudnának kitűnni a szürkeségből.) Az ő hétköznapjaiknak vagyunk tanúi, amelyeket átsző a diktatúra áthatolhatatlan szövedéke. A történetüket a banális semmiségek szintjén ismerhetjük meg, ebből áll össze az egész borzalma. Adina, a tanárnő kénytelen tűrni az iskolaigazgató packázásait, miközben tanítás helyett paradicsomszüretre kénytelen vinni tanítványait. Magánélete zavaros: barátja, Ilije éppen katona, és vidéken állomásozik, Adina pedig korábbi élettársával, Paullal, az orvossal találkozgat.

Legjobb barátnője, Clara gyárban dolgozik és sikeresen behálózza egy ügynök, Pavel. A férfi Adináról és Paulról is jelent. Hogy figyelik, azzal Adina is tisztában van: lakásába rendszeresen bejárnak az ügynökök, és a hálószobája padlóján fekvő rókabőrt megcsonkítják, majd helyreállítják. De gondoskodnak róla, hogy Adina tudja, ott jártak, gondosan a WC-be vizelnek, de nem húzzák le.

Mindkét regény nagyot üt. Mindkettőnél úgy érzi az ember, magába szippantja ez a számára oly idegen világ. Szerencsére annyira távolinak, idegennek tűnnek már ezek a történetek, és annyi mindent nem ért már belőlük az ember, annyi minden szorul már magyarázatra, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Csak legyen aki magyarázza.

Herta Müller: Lélegzethinta, Cartaphilus Kiadó, 2010, 336 oldal, 2900 Ft (ford. Nádori Lídia)

Herta Müller: A róka volt a vadász, Cartaphilus Kiadó, 2010, 266 oldal, 2700 Ft (ford. Nádori Lídia)