Toni Morrison Nobel- és Pulitzer-díjas amerikai írót az Egyesült Államok legmagasabb rangú polgári elismerésével, az Elnöki Szabadság-éremmel tüntette ki Barack Obama – derül ki a Fehér Ház közleményéből.

Az amerikai elnök Morrison mellett tizenkét személyt részesített az éremben, köztük Bob Dylan zenészt, Madeleine Albright korábbi amerikai külügyminisztert, John Glenn asztronautát, szenátort és Simon Peresz izraeli elnököt.  Az Elnöki Szabadság-érmet Harry Truman alapította 1945-ben, ezzel ismerve el a polgári személyeknek a második világháborúban szerzett érdemeit. A rangos háborús kitüntetést később John F. Kennedy értelmezte újra. Évente adományozzák állampolgárságtól függetlenül olyan személyeknek, akik az Egyesült Államok nemzeti érdekeit, a biztonságot, a világbékét szolgálták, vagy jelentős kulturális, más fontos köz- vagy magánjellegű törekvésekhez járultak hozzá.

Toni Morrison 1931-ben született az Ohio állambeli Lorainben, egyetemi tanárként és szerkesztőként dolgozott. Írói pályája viszonylag későn indult: 1970-ben jelent meg első regénye, a Nagyonkék. Ez a könyv indította útjára az amerikai kritika által a hetvenes évek „fekete női irodalmi reneszánszának” nevezett hullámot, amelynek Toni Morrison és Alice Walker váltak a legjelentősebb alakjaivá. Morrison a folklorisztikus szóbeliséget ötvözi a szépirodalmi írásbeliséggel. Takács Ferenc irodalomtörténész írja Morrison prózájáról: „elsősorban az amerikai fekete kultúrán belüli viszonyok és kapcsolatok dinamikája foglalkoztatja, s a fekete sors vagy élethelyzet kvintesszenciális megnyilvánulását, egyben ennek egyetemes erkölcsi és metafizikai üzenetét a fekete nők sorsában és helyzetében látja".

Toni Morrison könyvei magyarul:
Salamon-ének, fordította Molnár Katalin, Magvető, 1986, 462 oldal
Dzsessz, fordította Vághy László, Európa, 1993, 330 oldal
A Paradicsom, fordította E. Gábor Éva, Európa, 2000, 444 oldal
Nagyonkék, fordította Lázár Júlia, Novella,  2006, 240 oldal
A kedves, fordította M. Nagy Miklós, Novella, 2007, 422 oldal
Szerelem, fordította M. Nagy Miklós, Novella, 2008, 286 oldal