Mágia tartja össze a szobrokat

Su Blackwell (fotó: Nienke Klunder)

„Az emberek általában elcsendesednek a munkáim előtt, mintha templomban lennének” – mondja Su Blackwell (1975), a tündérmesék ihlette könyvszobrairól ismert sheffieldi származású, Nyugat-Londonban élő képzőművész.

Su Blackwell eredetileg textilművésznek tanult a Royal College of Artban, és csak diploma után kezdett papírral dolgozni, miután édesapja halála után, egy thaiföldi útról hazatérve, az ottani élmények által megihletve elkészítette első könyvszobrát Graham Greene regényéből, a A csendes amerikaiból. Ihletet a népmesékből, álmokból, a klasszikus regényekből merít. Fel-alá sétál a tündérmesék és mondák birodalmában, alakjai legtöbbször fiatal lányok, akiket erdőbe, kísérteties környezetbe helyez, ezzel fejezve ki gyermeki sebezhetőségüket. A visszafogott színeknek és a finom papíranyagnak köszönhetően munkáinak mindig van egy melankolikus bája: aggodalom és félelem a csodák birodalmában. Az erdő és a fa így nem csak tematikailag, de anyaghasználatban is központi elem nála.

Hamupipőke

Munkamódszeréről tudni lehet, hogy miután megtalálta az adott – sosem első kiadású, vagy ritka – könyvet, és elolvasta, elkezdi kivágni a papír alakokat, az embereket, a növényeket, az épületeket és más tárgyakat, majd háromdimenziós diorámákat épít, amelyeket finoman megvilágított fadobozokban helyez el, így keltve életre egy-egy mesét, vagy más történetet.

Hatnak rá a nagy elődök és kortársak munkái is. Blackwell általában kiemeli Ann Hamilton, Annette Messenger munkásságát a textil oldaláról, Jonathan Callan könyvművészetét és Joseph Cornell érzékeny dobozait, de nagy tisztelője Kiki Smith, Christian Boltanski, Marielle Neudecker és Paula Rego munkáinak is.

Piroska és a farkas

„A részlet az, ami az egészet összetartja, a mágikus elem” – hangsúlyozza. Ügyes és rendkívül szuggesztív munkái még a giccshatáron innen vannak, és nem tudni miért, könnyen meggyőzik a befogadót, hogy ez egy érvényes, koherens világ, a maga belső törvényeivel. Su Blackwell Piroska és a farkasa vagy Orient Expressze valóban életre kelti a könyveket, amelyekből kinőttek. Olvasóként, vagyis nézőként ott vagyunk az éjszakai havas tájban, borzongunk és jó nekünk.