Samantha Geimer 1977-ben

Memoárt ír Samantha Geimer, akit 13 éves korában Roman Polanski leitatott és megerőszakolt egy partin. A filmrendező annak idején az ítélethozatal előtt Franciaországba szökött, és az azóta eltelt több mint harminc év alatt sem térhetett vissza az Egyesült Államokba.

A 47 éves Geimer The Girl: Emerging from the Shadow of Roman Polanski (kb. A lány: Kilépés Roman Polanski árnyékából) című könyvben a történtek számos olyan részletét akarja feltárni, amelyekről a nagy port felvert üggyel kapcsolatban korábban nem esett szó. A kötet, amelynek megszületésében Geimer ügyvédje, Lawrence Silver is közreműködik, az Atria Books kiadó keddi bejelentése szerint 2013 őszén jelenik meg.

A szerző állítja: kamaszkorában megbélyegezték a történtek miatt, de most harag nélkül ajánlja könyvét azzal a céllal, hogy a részletek megismertetésével visszanyerhesse valódi énjét. Egész életében végigkísérték a ráaggatott közhelyek, "a legvalóságosabb módon tudom, hogy milyen nőnek és áldozatnak lenni" – mondta.

Az egykori vádiratok szerint Polanski 1977-ben Jack Nicholson házában, a színész távollétében rendezett partin pezsgővel elkábította Geimert, majd megerőszakolta. Eredetileg hat vádpontban - köztük erőszakért, kábítószerezésért, kiskorú szexuális zaklatásáért és szodómiáért - akarták felelősségre vonni, de mivel bűnösnek vallotta magát, csak a kiskorúval folytatott szexuális aktussal vádolták meg. Kilencvennapi pszichiátriai megfigyelés után az ítélethozatal előtt szabadlábra helyezték, de mikor arról értesült, hogy súlyos börtönbüntetés várhat rá, megszökött az országból, és azóta Franciaországban él.

A zongorista és a Kínai negyed ma már 79 éves Oscar-díjas filmrendezője ellen azóta is elfogatási parancs van érvényben az Egyesült Államokban. A francia-lengyel állampolgárságú Polanskit 2009-ben Svájcban őrizetbe vették egy Interpol-körözés alapján, de a svájci hatóságok végül szabadon engedték, és nem adták ki az Egyesült Államoknak.

Geimer 1988-ban beperelte a rendezőt a szexuális erőszakért. Az ügy végül 1993-ban peren kívüli megegyezéssel zárult, amelyben Polanski félmillió dolláros kártérítést ígért, ám az nem derült ki, vajon valaha kifizette-e.

A nő azóta többször hangoztatta - legutóbb a svájci kiadatási hercehurca alatt -, hogy megbocsátott Polanskinak, és nem akarja, hogy a három évtizedes ügyért felelősségre vonják. Az ügy részleteiről itt lehet olvasni.

(MTI)