A második világháború alatt Kolumbiába menekült német nácik és német zsidók, a kormány és a helyi lakosság sorsa jelenik meg az Informátorokban, de a Mario Vargas Llosa által is méltatott regényben ugyanúgy központi téma az apa-fiú kapcsolat és a múlttal való szembenézés is. Juan Gabriel Vásquezt 2004-es, első regénye egyből az egyik legígéretesebb fiatal latin-amerikai íróvá avatta, mostanra már angolul is több könyve olvasható, az Informátorok pedig tavaly magyarul is megjelent.  

Már az első oldalon kiderül, hogy az Informátorok könyv a könyvben, vagy legalábbis több könyv története: a narrátor, Gabriel Santoro saját, Száműzetésben című könyvéről beszél. Ez egy interjúkötet, amelyben egy Sara Guterman nevű, Németországból Kolumbiába emigrált zsidó nő emlékszik vissza arra, hogy mi történt Kolumbiában a második világháború alatt. Miután a kormány szakított a tengelyhatalmakkal 1941-ben, az Egyesült Államok barátjaként összegyűjtötte a német bevándorlókat (akárcsak az olaszokat vagy a japánokat), és táborokba zárták őket - ez volt a feketelisták korszaka. Ugyanúgy jártak a hazájukból elmenekült zsidók, mint a Mein Kampfot osztogató német könyvesboltos, vagy a kolumbiai hadseregben szolgáló olaszok és a spanyol követségnek gyümölcsöt áruló japánok is. Sara szülőhazájára már alig emlékszik, de a szállodát vezető szülei meghurcoltatására annál inkább, és két jóbarátra is, akik közül az egyikkel, Gabriel apjával a mai napig tartja a kapcsolatot, a német apától származó, de már Kolumbiában született Enrique-ről viszont azóta nem hallott.

A történet szerint 1988-ban megjelent könyvre sokan felfigyeltek, de nem a múltban történt kínos dolgok nyílt kibeszélése, hanem inkább egy nagy visszhangot kiváltó, mesterien megsemmisítő kritika miatt, amelyet nem más írt, mint Gabriel köztiszteletben álló apja, aki retorikát tanít a jogi egyetemen. Az apa szerint fia könyve ügyetlen és egyhangú munka, egyáltalán nem merész, és említésre sem kerül benne, hogy az ember azért is nagyszerű, mert mindig újra tudja kezdeni. Az Informátorok ezen a pontján lesz Gabriel apja beteg, és ez adja a lökést a folytatáshoz, amiben egyszerű vonalvezetéssel, de több idősíkban megírva kibontakoznak a múlt sötét emlékei.

Az újboli egymásratalálás során beteg apja hiába árul el egyre több személyes dolgot fiatalkora eseményeiről, Gabriel és az olvasó is tudja, nem teljes a kép, valamiről apja és Sara is hallgat. A finom feszültség végigkíséri a könyet, aminek nem véletlen a címadása: ebben a történetben mindenki informál valakit. Sara Gabrielt, Gabriel a nyilvánosságot, a besúgók a hatóságokat, egy újság épülete előtt palatáblára kiírt hírek az érdeklődőket, a nagy leleplezésből pedig már a tévé csinál bulvárszenzációt. A sokféle információ sokféle formában terjed: Gabriel és Sara magnószalagra veszik fel a beszélgetésüket; Gabriel apja ókori szónoklatokat tanulmányoz; a német zene bakelitlemezről hallgatva szakítja fel az emlékeket; Gabriel pedig kéziratok, dokumentumok, levelek és fényképek segítségével rakja össze azt, amiről apja nem mesélt neki soha, azaz, hogy miért szakadt meg a kapcsolata legjobb barátjával és miért nem beszélnek évtizedek óta.

Ahogy az információ útjai és hordozói is több formában jelennek meg, úgy a szöveg sem egysíkú, E/1, E/3 elbeszélések, párbeszédek, jelen idejű monológok, visszaemlékezések, képzelgések követik egymást. A beszélgetések inkább kérdéseket, mint válaszokat hagynak maguk után, az utolsó fejezetből pedig kiderül, hogy az Informátorok tulajdonképpen a Száműzetésben megjelenést követő eseményeket dolgozza fel, de a csúcspontját is itt éri el a regény.

A személyes emlékek között kutató Gabriel figurája miatt kézenfekvő krimiként kezelni az Informátorokat, ráadásul az erőszak is többször megjelenik benne. Az esetek többségében azonban, kivéve persze, amikor a dramaturgia megkívánja, ezek az események a háttérben maradnak, csak pár sorban értesülünk az elmúlt évtizedek kolumbiai merényleteiről, robbantásairól, emberrablásairól. A szereplők láthatóan megtanultak együtt élni a veszéllyel, és elfogadják, hogy Kolumbia ilyen hely. Egyáltalán, a cselekmény is ritkán pörög fel, inkább az emlékek bírnak erővel, a hatásukra pedig várni kell, nem úgy, mint a dokumentumokból egyből szemünk elé kerülő adatokéra.

Mint minden kolumbiai írónál, Vásqueznél is meg szokták említeni Gabriel García Márquezt, pláne, hogy az Informátorokban szerepel is egy jelenet, amiben az ifjú narrátor Márquez technikáját utánozva írja meg dolgozatát. De ez a könyv a a mágikus realizmus helyett a történelem, a valós események felé fordul. Az alaposan megkonstruált regényben az árulás, a szembesülés, a tagadás és a megváltás állomásain járunk, nem forradalmi témák körül, de nem is szokványos formában, egy olyan környezetben, ami a magyar olvasó számára egyszerre ismerős és ismeretlen.

Juan Gabriel Vásquez: Informátorok, fordította: Imrei Andrea, Ab Ovo Kiadó, 2012, 286 oldal, 3590 Ft