Informátorok című regényében Juan Gabriel Vásquez a Kolumbiába érkező emigránsok kevésbé ismert, második világháborús történetét mesélte el, a Becsapódásban viszont az országhoz általánosabban társított jelenség a mozgatórugó: a drogkereskedelem.

A Becsapódás elején a narrátor, Antonio Yammara egy újságot olvas, amely arról számol be, hogy levadásztak egy vízilovat, ami azóta szabadon garázdálkodott, hogy Pablo Escobar állatkertje az enyészeté lett. (A latin-amerikai drogbárók egzotikus állatok iránti vonzódásáról remek kis olvasmány amúgy a Bunkerzsúr, Juan Pablo Villalobostól.)

A jogprofesszor Antonio 2009-ben olvas a gazdátlan állat sorsáról, de közben több mint tíz évvel ezelőtti emlékei rohanják meg. Fiatal egyetemi tanárként egy billiárdszalonban barátságot kötött egy Ricardo Laverde nevű emberrel, akiről igazából nem is tudott meg többet annál, hogy pilóta volt, majd sokáig börtönben ült. Kapcsolatuknak egy látszólag minden ok nélkül végrehajtott merénylet vet véget, melynek során Ricardo meghal és Antonio is lövést kap.

Adott tehát a rejtély, ki és miért ölte meg Ricardót. A folytatásban aztán egyre többet tudunk meg az áldozatról és közben kinyílik előttünk a felesége és közös lányuk története is, és Antonióra hárul a feladat, hogy az időben és térben máshol játszódó események, tettek és következmények között feltérképezze az összefüggéseket.

A Becsapódás elején a kilencvenes évek Bogotájában járunk, egy városban, ami épp “kezdte levetkőzni újkori történelmének legerőszakosabb éveit”, lakói pedig megtanultak együtt élni a sok gyilkossággal, robbantással és merénylettel. A folytatásban aztán megismerjük a hatvanas-hetvenes évek Kolumbiáját is (a Békehadtest kötelékében ebbe a környezetbe érkezik Ricardo jövőbeni amerikai felesége), és egy kis epizód erejéig még a harmincas évekbe is eljutunk, amikor Ricardo apja és háborús hős nagyapja Bogota alapításának négyzázadik évfordulóját egy légiparádén ünnepli. 

Utóbbi jelenetnél nem tudott nem eszembe jutni Roberto Bolaño és a Távoli csillag, az a stílus pedig, amiben Ricardo felesége, Elena történetét megismerjük, Patty Berglund terápias céllal írt önéletrajzára emlékeztetett Jonathan Franzen Szabadságából. Ezek viszont csak röpke benyomások, Vásquez van annyira eredeti író, hogy felesleges más szerzőket idekeverni. Persze azt ő sem ússza meg, hogy Gabriel García Márquez nevét ne emlegessék vele kapcsolatban, de ez nemcsak azért van, mert mindketten kolumbiaiak, hanem mert Vásquezt (is) úgy tartják számon, mint olyan sikeres írót, aki valami újdonsággal állt elő, és nem a mágikus realizmus hagyományát folytatta. Érdekes, ahogy Marquez neve felbukkan Vásquez regényeiben: az Informátorokban a narrátor egy időben Márquez tecnikáját utánozta, itt pedig a háziúr szinte szabadkozva ajándékozza a Száz év magányt Elenának, mondván, tudja, hogy nagy siker, de “túlzó és melodrámai”.

Ahogy az Informátorokban, a Becsapódásban is egy sor különböző adathordozón keresztül jutnak el a detektívmunkát végző narrátorhoz a részletek (levelek, híradók, újságcikkek, fényképek, kazetta, a borítón is látható fekete doboz stb.), és az is hasonló a két regényben, hogy bár a szűken vett történet tényleg egy nyomozás története, legalább annyira előtérben van a szereplők lelki tusája is.

Ebben Antonio jár az élen, aki sérülései miatt poszttraumatikus stresszel bajlódik, feleségével is meginog a kapcsolata, közben pedig mindenáron rá akar jönni, hogy mi volt a szerepe Ricardo történetében, miért pont ő került ebbe szituációba. Emellett folyamatosan azzal küzd, hogy feldolgozza gyermekkorát, ami egy olyan Bogotában telt, ahol mindennaposak voltak a véres események, a rettegést pedig lassan “csüggedt sajnálkozás” váltotta fel. Az ő generációja még tudja, hogy milyen volt mindez, és hogy milyen volt például az a borzongással teli kíváncsiság, ami egy csomó gyereket arra hajtott, hogy szüleik tudta nélkül nézzenek körül Escobar állatkertjében.

A Becsapódás hősei hétköznapi emberek, akik olyan távol állnak a drogtól vagy a drogkereskedelemtől, amennyire csak lehet (persze van kivétel, de ő sem az a klasszikus bűnöző figura), ezek következményei alól viszont nem mentesülhetnek. Az egyén szintjén ez annyit tesz, hogy hiába hisszük, hogy irányítani tudjuk az életünket, annak “alakulását távol lezajlott események és mások akarata határozzák meg, amiben alig vagy semmilyen része sincs a saját döntéseinknek”.

A stílus, a szerkezet, az elbeszélésmódok változása, a nyomozással párhuzamosan folyó lelki analízis és egy csomó motívum ismerős az Infomátorokból, azonban lényegi különbség, hogy a Becsapódás már egy sokkal érettebb szerző feszesebb, lényegretörőbb és magabiztosabb munkája.

Juan Gabriel Vásquez: Becsapódás, fordította: Szőnyi Ferenc, Ab Ovo Kiadó, 2013, 235 oldal, 3250 Ft