Többszörösen is történelmet írt Hilary Mantel brit írónő Bring up the Bodies című könyvével, nem csupán azért, mert regénye történelmi tárgyú, hanem azért is, mert kedden a második Booker-díját nyerte a művel. Hilary Mantel ugyanis az első nő, és egyben az első brit szerző, aki másodszor vehette át a legrangosabb brit irodalmi elismerést.
Három évvel ezelőtt Thomas Cromwell-trilógiájának első részével, a Farkasbőrben (Wolf Hall) című regénnyel (itt írtunk róla) nyerte első Booker-díját, és 2005-ben is szerepelt a szűkített listán Beyond Black című munkájával. A Bring up the Bodies a regényfolyam második része, amely VIII. Henrik király második felesége, Boleyn Anna életének tragikus végjátékát mutatja be. A sorozat központi figurája mindazonáltal Thomas Cromwell, a XVI. századi Tudor-király nagyhatalmú politikai mindenese, tanácsadója és - bukásáig - első számú bizalmasa.
Sir Peter Stothard, a The Times irodalmi mellékletének szerkesztője, az idei bírálóbizottság elnöke a londoni Guildhallban hagyományos pompával megrendezett kedd esti díjátadó gálán úgy fogalmazott: "egyedülálló mértékben megérdemelt" Hilary Mantel másodszori kitüntetése, a szerző ugyanis "egyszerűen átírta a történelmi regényírás szabályait". Sir Peter hozzátette, hogy személyes megítélése szerint Hilary Mantel "a legnagyobb kortárs angol prózaíró".
A Cromwell-trilógia befejező része várhatóan 2015-ben kerül a könyvesboltokba, The Mirror and the Light címmel. Az 60 esztendős Hilary Mantel hazájában jól ismert, eddig is számos irodalmi kitüntetésben részesített, 1985 óta publikáló író és irodalomkritikus. Munkásságáért II. Erzsébet királynő 2006-ban a Brit Birodalom Rendjének Parancsnoka (CBE) címet adományozta neki; ez az egyik legmagasabb polgári kitüntetés Nagy-Britanniában.
Az először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával alapították. A cégnek - neve ellenére (book: könyv) - semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz. A díjat azzal a céllal hozták létre, hogy az angol nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló tekintélyű irodalmi elismerésben. Az eredetileg 21 ezer, ma már 50 ezer font (18 millió forint) pénzjutalommal és nemzetközi hírnévvel járó kitüntetést Nagy-Britannia, Írország és a Nemzetközösséghez tartozó országok azon szerzői kaphatják, akiknek regényét az adott évben a legjobbnak ítéli a szakmai zsűri. A díj főszponzora 2002 óta a Man Group nevű befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport; innen a jelenleg használatos Man Booker elnevezés. Az elismerést odaítélő szakmai zsűri tagjait a legjobb kritikusok, írók és akadémikusok, valamint közismert személyiségek közül évente választja ki egy tanácsadó bizottság.
(MTI)