Alexandre Dumas szerint "bármerre járunk, mindenütt velünk tart" a vámpír. A visszajáró holtak (legyenek kísértetek, vámpírok vagy zombik) máig a legnépszerűbb rémkarakterek. A ma 165 éve született Bram Stoker, a vámpírregények műfaji megteremtője szerint ez a démon "határozott vonású, nagyon is határozott. Gyökéből kiszökő keskeny orra furcsán ívelt sasorr. Homloka boltozatos, haja a halántéka körül alig nőtt, másutt azonban dúsan. Bozótos szemöldöke szinte összeér az orra fölött. Száját nemigen látni a harcsabajusz alatt, azonban úgy tetszik, szorosra záruló, kegyetlen száj, hegyes fehér metszőfogai pedig olykor ajkára is ráharapnak." 1897-ben jelent meg Stoker kultkönyve, a Drakula gróf válogatott rémtettei, amely máig meghatározza az irodalom és a filmek vámpírképzetét, hogy hogyan él bennük tovább az egyik leghatalmasabb és legismertebb démon. A vámpírmítosz azonban nem pusztán a tömegkultúra ihletője, és a vámpírok már jóval a nagy klasszikus megszületése előtt is kísértettek az irodalomban.

Hosszú idő óta él a köztudatban az az Erdéllyel kapcsolatos sztereotípia, amely e vadregényes vidéket nem szimplán a történelmi Magyarország részeként, hanem a legkülönbözőbb legendák, rejtélyes és vészjósló történések helyszíneként is igyekszik láttatni. Elég, ha csak a 19. század végén felélesztett irodalmi Drakula-kultuszra gondolunk - holott a vérszomjas gróf valójában nem is Erdély, hanem a tőle délre fekvő Havasalföld rettegett uralkodója volt. Szabó Róbert Csaba negyedik, de magyarországi kiadónál most először megjelenő kötete, a Fekete Dacia szövegei vámpírokat ugyan nem szerepeltetnek - annál több élőhalottat, kísértetet és egyéb szörnyeteget -, de nagyon is tudatosan építenek a helyszínükként szolgáló vidék misztikus imázsára, és egy a kortárs irodalomból teljesen kiveszett műfaji hagyomány újrahasznosításával beszélnek az itt élők múltjáról és jelenéről.