Gömöri Gergő a világ egyik legszerencsétlenebb sráca: míg a volt évfolyamtársai lépkednek előre a karrierjükben, addig ő porosodik egy önkormányzat jogi osztályán, unja a munkáját, unja a kollégáit, csótányokkal osztja meg a lakását, örökké előjön nála valamilyen betegség, a nyolcvanas évek reklámszlogenjei idézésével próbál egyéni lenni. A kilátástalanul semmitmondó élet egyetlen értelme, Zsófi pedig lelépett a szokásos alibi dumával. A szakítást követően Gömöri Gergő lefagyasztatja magát egy évre, mély álmában azonban folytatódik a Zsófi utáni kaparás, a magányba és az önsajnálatba beleragadó fiú lejtmenete. Az olvasó végigjárja Gömöri Gergő egy évét - pontosabban végigtoporogja, mert előrelépésről, gyógyulásról nem igazán lehet beszélni. Az álom Gömörije semmivel sem elevenebb, mint amelyik mirelitként fekszik egy kapszulában.

Kimászik az ősóceánból, hogy "bütykös végtagokat, rengeteg faggyúmirigyet, méteres beleket és jó adag hájat növesszen". A szárazföldön töltött első évmilliók még lassan vánszorognak, de ahogyan rákap a véletlen felfedezések ízére, világa egyre gyorsabban fejlődik, épül, miközben a gyűlölettel vegyes félelem, a megvetés, az undor egyre inkább elhatalmasodik rajta. Mi az?