Az éppen ma 100 éve született Weöres Sándor egyszerre a legismertebb és legtitokzatosabb alakja a 20. századi magyar irodalomnak. Ő írta meg a magyar irodalom első Hitler-ellenes versét, kétszer került a Nobel-díj közelébe, és egy macska halála miatt a villamossínekre feküdt. Alakját körbelengik azok az anekdoták, amelyeket barátai, ismerősei jegyeztek fel, adtak tovább. Portrénkban ezt a legendákkal átszőtt életutat vázoljuk fel a visszaemlékezések tükrében a szüleit öngyilkossági kísérleteivel figyelmeztető fiú alakjától az állatbolond, nemzetközi hírű költőóriásig.

Az utólagosan felidézett, a történelemkönyvekből tanult tragédiák legborzasztóbb vonása az, hogy elszenvedői a folyamat elején nem tudják, mi történik majd velük. Óráról órára, napról napra zajlanak az események, amelyek soha nem egyszerre zúdulnak az emberekre. A reménykedés az, amely nyomorúságos sorsukban összeköti őket: nem lesz olyan szörnyű, a civilizált világában "az" nem történhet meg. És csak lassacskán, napról napra, hétről hétre válik világossá, hogy mégis megtörténhet, de ami ennél is rosszabb, már meg is történt. Ráadásul még mindig élnek, de hogy hogyan, az már a holnap kérdése.