Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

A Holtodiglan szerzője a Hamleten dolgozik



Újabb szerzővel, Gillian Flynnel bővült azon írók köre, akik a Shakespeare életművét feldolgozó sorozaton dolgoznak. A Hogarth kiadó kezdeményezésében megvalósuló, a többszáz éves szövegek kortárs átdolgozását célul tűző projektre eddig többek között Margaret Atwoodot, Jo Nesbót és Anne Tylert kérték fel.

Tovább
0

Csak meg ne tudja a párom, hogy pszichopata vagyok!



Gillian Flynn Holtodiglan (Gone Girl) című harmadik regénye ötletesen felépített, eszes krimiként indul, a végére pedig egy félelmetesen találó, majdnem szatirikus tanítássá válik a párkapcsolatok természetéről. És több mint ötszáz oldalon keresztül úgy húz magával, hogy képtelenség abbahagyni, amíg a végére nem ér az ember.

A regény első felében felváltva beszél hozzánk a két főhős, Nick és Amy. Néhány éve még menő New York-i pár voltak, Nick egy magazinnak írt, Amy személyiségkvízeket talált ki. Aztán beütött a médiaipar válsága, mindketten elveszítették az állásukat, és kénytelenek voltak leköltözni Missouriba, a kisvárosba, ahol Nick felnőtt. A dolgok onnantól kezdve nem alakultak valami jól. A történet az ötödik házassági évfordulójuk napján indul, azon a napon, amelyen Amynek nyoma vész. Minden jel arra utal, hogy meggyilkolták.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS