A haja lila raszta, hozzá tűsarkút hord, harisnyája vonala tetoválás. A finn-észt írőnő úgy néz, mint egy gót hercegnő, ehhez képest a szóbeszéd szerint bulimiás és biszexuális, bár erről nem hajlandó mondani semmit. Sofi Oksanen az utóbbi évek frissen befutott irodalmi sztárja. Regényeiben a szovjet megszállás okozta észt traumákról számol be női szemszögből. A Tisztogatás után most jelent meg magyarul a második könyve, a Sztálin tehenei, amely egy bulimiás finn lány és észt édesanyja történetét meséli el. Az írőnővel budapesti látogatása során beszélgettünk történelmi igazságról, arról, hogy a finnek verik a nőket, és hogy hogyan babrált ki a nőkkel az emancipáció.

- A Sztálin tehenei főszereplője egy bulimiás fiatal lány. Mennyire önéletrajzi ihletésű a regény?

- Ez fikció, regényeket írok, nem naplót.

- Ennek ellenére nagyon részletesen mutatja be a betegséget. Honnan tudott ennyi mindent?

- Ez a könyv egy lányról szól, aki nem én vagyok.

- A lány nem szabadul meg a betegségétől a regény végén. Le lehet egyáltalán küzdeni a táplálkozási zavarokat, vagy inkább csak meg lehet tanulni velük élni?

- Az olvasótól függ, hogy értelmezi a regény végét. Vannak, akik szerint pozitív véget ér a történet, mások szerint negatívan. Hasonló a helyzet a Tisztogatás-sal is: többféleképpen lehet érteni. Mindenki kérdezte tőlem, hogy mi történik majd velük. De nem engem kell kérdezni, én sem tudom. Az olvasónak kell eldöntenie, mit gondol.

- Nem szokványos, hogy egy finn írónő nemzetközi írósztár lesz. Ön szerint mi fogta meg a nyugat-európaiakat a történeteiben?

- Az irodalom jó eszköz arra, hogy különböző világból érkező embereket közelebb hozzon egymáshoz. Az olvasóim reakcióiból úgy tűnik, sikerült érthetőbbé tennem a kelet-európai múltat azok számára, akik eddig nem tudtak róla semmit. Spanyolország példája nagyon tanulságos volt. A Tisztogatás februárban jelent meg náluk, a Sztálin tehenei nem sokkal előtte. Mindkétszer meglepett, hogy mennyire jól fogadják a könyvet, és milyen sokat jelent nekik. A spanyolok nem tudnak sokat sem Észtországról, sem Finnországról, messze is esik tőlük. De úgy tűnik, amit olvastak, emlékezteti őket a saját múltjukra. A Tisztogatás számukra a Franco-diktatúra és a polgárháború éveit eleveníti föl. A Sztálin tehenei foglalkozik a második generációs bevándorlók nyelvi problémáival is, ez pedig meglehetősen aktuális téma Spanyolországban, a katalánok és baszkok miatt.

Találkoztam katalán szerzőkkel, akik csak spanyolul írnak. A katalán nyelvnek hasonló nehézségekkel kell szembenéznie, mint az észtnek korábban. A múltfeldolgozás Spanyolországban nemrég kezdődött el. Spanyolok mesélték nekem, hogy évekkel ezelőtt más nyugati országok azt jósolták, Spanyolország soha nem fog tudni megbékélni a múltjával (Franco tábornok jobboldali diktatúrája 1975-ig tartott - a szerk.). És úgy tűnik, mégis sikerül nekik. Érdekes, az ország, amely a legkevésbé fogékony a könyveimre, Anglia. Ezalatt nem Nagy-Britanniát értem, mert a skótok nagyon jól megértik a függetlenség problémáját, az írek a megszállásét. Ők az észtekkel azonosítják magukat a könyveimben. Az angoloknál nehezebb, ők más csapatban játszanak.

- Egy interjúban azt mondta, hogy nem kedveli Finnországot az erőszak miatt. Finnországban az erőszak tényleg ekkora probléma?

- Finnországban kétszer annyi ember veszti életét családon belüli vagy nemi erőszak következményeként, mint más északi országokban. A finnek mondhatják, hogy náluk kevesebb a hulla, mint Oroszországban, de szerintem egy olyan országban, amely egyenjogúság szempontjából felvilágosultnak tartja magát, nem lenne szabad ilyennek előfordulnia. Az Európai Unió készített egy felmérést arról, hogy hányan gondolják azt, hogy a családon belüli vagy nemi erőszakot nem kell büntetni. Az Unió más országaiban átlagban az emberek 60 százaléka gondolta azt, hogy minden esetben büntetni kell. Finnországban csak 30. A jogi rendszer is problémás. Nemi erőszak esetében a finn jog jóval enyhébb, mint más északi államokban.

- Egyszer egy orosz sráccal beszélgettem, akinek fogalma sem volt róla, hogy honnan tudok orosz szavakat, mint ahogy arról sem, hogy a magyaroknak évtizedekig kötelező volt oroszul tanulnia. Megdöbbentem, mert ez az ő történelmük is. Az észtekről is hasonlóképpen nem tudnak semmit?

- A történelmet másképpen beszélik el Oroszországban, mint Európa többi részén. Készült egy kutatás az orosz iskolai történelemkönyvekről, amely azt vizsgálta, hogy különböző időpontokban különböző tankönyvek hogyan magyarázták a Molotov-Ribbentrop paktumot (Az 1939-es német-szovjet megnemtámadási szerződés, aminek titkos záradéka a balti államokat és Finnországot a szovjeteknek juttatta - a szerk.) Természetesen a peresztrojka előtti tankönyvekben egyáltalán nem szerepel a Molotov-Ribbentrop paktum. A peresztrojka alatt már esett róla szó, de a sorok között. Meg kell érteni, hogy Sztálinnak nehéz döntéseket kellett meghoznia - így szólt a magyarázat.

Oroszország azóta is tagadja, hogy megszállta volna a balti államokat. A nemzetközi jog szerint nem kérdés, hogy megszállás történt, de az oroszok nem ismerik el. Mikor az oroszok a második világháború után Észtországba zúdultak - Tallinn lakossága ennek köszönhetően megduplázódott -, nem is tudták, hogy Észtország korábban független volt. Azt gondolták, Oroszország része, ahova jöttek rendet rakni. Tehát ha Oroszországban élsz, és információidat az ottani tankönyvekből és az ottani médiából nyered, nem biztos, hogy tudod, mi történt a kelet-európai országokban. Nem hibáztathatunk embereket azért, mert valamit nem tudnak, ha nem látják el őket információval. Oroszországban többen úgy gondolják, hogy Finnország a Balti-tengerrel együtt történelmileg Oroszországhoz tartozik. Ugyanezt gondolják a balti államokról: a "történelmi igazság" szerint hozzájuk tartoznak, és kész.

- Egyszer azt nyilatkozta, hogy a mai testkultusz a nők számára börtön. Ehhez képest úgy tűnik, önnek fontos a külseje. Ez nem ellentmondás?

- Nem hiszem, hogy így fogalmaztam volna. De azt elismerem, hogy hiú vagyok. Ellenzem a nemek egyenlőségének azt a fajta felfogását, amely szerint csinos szoknyában nem lehetsz egyenlő. Értem, hogy a nők előző generációi miért érezték szabadnak magukat attól, hogy levágatták a hajukat. De az nem egyenlőség, ha le kell vágatnod a hajad ahhoz, hogy egyenlő legyél. Az egyenlőség, amikor van választásod. Tavaly megjelent egy regény Svédországban, a címe Flickvännen, vagyis Barátnő, Karolina Ramqvist írta. A főszereplője egy lány, egy gengszter barátnője. A lány továbbtanult, olyan pályát választhatna, amit csak akar, ő mégis úgy dönt, hogy otthon marad. Az egyedüli karrierje, hogy barátnő. Ez a döntés általában nem lenne radikális, de Svédországban és Finnországban az. Itt nem elfogadott, hogyha egy nő nem akar karriert, hanem csak barátnő vagy feleség akar lenni.

- Ez nagy probléma szerintem a mai nőknél. A karrier nem lehetőség, hanem kényszer, részben a pénz, részben a társadalmi megítélés miatt.

- Igen, Finnországban szinte kötelező, hogy dolgozz. Ha valaki otthon marad a gyerekkel, akkor ő nem háziasszony vagy otthoni anyuka, hanem "munkanélküli". És ez teljesen más identitást eredményez a nőknél.

- Gondolja, hogy megszületik majd a feminizmus új iránya, amely már azért fog küzdeni, hogy hadd ne kelljen karriert építeni, hanem helyette szülhessünk és lehessünk háziasszonyok?

- Nem hinném. Valószínűleg egyelőre nem minden társadalom tart ott ebben a kérdésben, ahol az északi országok. Finnországban ha egy nő ma azt választja, hogy karrierje lesz és nem gyereke, azt egy kicsit neccesnek tartják. Ha viszont valaki otthon akar maradni és gyereket nevelni, akkor ő rossz finn nőnek számít. Ahhoz, hogy jó finn nő legyél, ahhoz karrierednek is kell lennie, meg gyerekednek is, ami meglehetősen nehéz egyszerre. Figyelni mindenre, mindenben jónak lenni. És közben még vékonynak is kell lenni...

Korábban: Hányni a felejtésért - kritika a Sztálin tehenei című könyvről
Csak a fekete autó és az erőszak örök - kritika a Tisztogatás című könyvről