Erdős György műfordító és japanológus hosszú betegség után 66 évesen hunyt el. Utolsó munkája, Murakami Haruki 1Q84 című regényének fordítása volt, melyből az első kötet a tervek szerint a következő hónapokban jelenik meg a Geopen Kiadónál. A második kötet fordítását Nagy Mónika veszi át.
Erdős György a japán kultúra és irodalom kiváló ismerője, a magyar-japán kapcsolatok elhivatott előmozdítója volt. 2005 óta kilenc Murakami-regényt ültetett át magyarra (a tizediken épp dolgozott), és sok japán rajzfilm magyar szövegét is neki köszönhetjük.
1944-ben született Budapesten. 1982-ben doktorált az ELTE bölcsészkarán. Hosszú évekig tanított az egyetem Kínai és Kelet-Ázsiai Tanszékén, közben japán tolmácsként és turisztikai tanácsadóként dolgozott. 1989-től Japánban élt, ahol a szigetország állami televíziójánál volt kelet-közép-európai szakértő. 1998-tól a tokiói turisztikai külképviselet vezetőjeként a magyar-japán kulturális és turisztikai kapcsolatok fejlődését segítette.
Az Európa Könyvkiadónak 1992 és 1998 között fordított japánból, 2005 óta a Geopen Kiadónál vállalta Murakami Haruki életművének magyarra ültetését. Eközben több mint 130 cikket írt és tucatnyi könyvet fordított le más japán írók - Nacume Szószeki, Maszaoka Siki, Misima Jukio - tollából.
2010 októberében adta le tizedik Murakami-műfordításának kéziratát, a Japánban már nagy sikert aratott 1Q84 című Murakami-regényt, amely 2011 tavaszán kerül a magyar olvasók kezébe. Murakami regényfolyama háromkötetes, ebből a második kötet fordítását már nem tudta befejezni Erdős György.
A Geopen kiadó felelős szerkesztője, Balázs Éva elmondta, terveik szerint Nagy Mónika fogja átvenni a munkát. Nagy Mónika korábban már fordított Murakamit (a Norvég erdő-t ő ültette át magyarra), illetve más japán irodalmi műveket is, például Kanehara Hitomi Pirszinget a kígyónak című regényét. A kiadó jelezni fogja, meddig Erdős György munkája a fordítás, és hol olvassuk már Nagy Mónika szövegét. A munkában a tervek szerint közreműködik majd Horváth Krisztina, Erdős György özvegye és a műfordítói hagyatékának kezelője is, aki szintén japanológus.
Itt egy beszélgetést lehet meghallgatni Erdős Györggyel a japán irodalomról.
Korábban: Erdős György az új Murakami-könyvről mesél