Amikor felesége telefonnal a kezében jelent meg, Vargas Llosa rossz hírre vagy telefonbetyárra gyanakodott. Nem gondolta, hogy valaha is megkaphatja a Nobel-díjat, hiszen elmondása szerint minden megtett ellene. Az író nem csak saját, hanem egész Latin-Amerika dicsőségének tartja az elismerést. Bár pihenni így már nem tud, tovább folytatja az írást. A Nobel-díjat kapó Mario Vargas Llosa mindezt azon a sajtótájékoztatón mesélte el, amelyet még azon melegében a New York-i Cervantes Intézetben tartott tegnap este.

Vargas Llosa hajnali fél hatkor éppen egyetemi óráira készült és könyvet olvasott (Alejo Carpentier: El Reino de Este Mundo című művét), amikor a felesége átadta neki a kagylót. Az első reakciója az aggodalom volt, később viszont gyanakodni kezdett. "Miután a férfi azt mondta: 'A Svéd Akadémia főtitkára vagyok, ön kapta idén a Nobel-díjat',  azonnal egy rossz vicc jutott eszembe, amit Alberto Moraviával csináltak meg. Valaki felhívta, és azt mondta, hogy a Svéd Akadémiáról telefonál, neki ítélték a díjat. Moravia ünnepelni kezdett, és végül kiderült, hogy csak egy vicc volt". Feleségével, Patriciával úgy döntöttek, hogy még a fiaikat sem hívják fel, amíg nem lesznek egészen biztosak az információban.

Vargas Llosa kétkedése nem volt meglepő, hiszen tavaly ő maga jelentette ki, hogy szerinte sosem fogják díjazni: "Minden szükséges elővigyázatosságot megtettem, hogy ne kaphassam meg" - mondta most humorosan. Moraviával ellentétben ő viszont tényleg örülhetett: "Az igazat megvallva óriási meglepetés volt"- nyilatkozta, amikor a hír már bejárta a világot.

A perui elmondta, hogy a díj ebben az esetben nemcsak egy író, hanem a spanyol nyelv és a latin-amerikai irodalom elismerése is. "Amikor fiatal voltam, a világ többi része semmibe vett minket" - kezdte a visszaemlékezését. Elmondta, hogy szerencsére egyre kedvezőbbé válik a kép Latin-Amerikáról, kezdenek eltűnni a régi sztereotípiák. Ma már nem feltétlenül a diktatúrák, forradalmak, katasztrófák világaként gondolnak rájuk, ismertté váltak a különböző művészeti ágak alkotói, nem utolsósorban az írók is. Bár Vargas Llosa optimista a demokratikus fejlődéssel kapcsolatban, nem rejtette véka alá, hogy még alapvető problémák várnak megoldásra.

Beszélt az írói és polgári szerepeinek kettősségéről is. "Alapvetően író vagyok, azt szeretném, ha a műveimre emlékeznének"- mondta, de hozzáfűzte: "viszont állampolgár is vagyok, vannak politikai elképzeléseim: ez, azt hiszem, morális kötelezettség minden ember számára." Vargas Llosa mindig is küzdött a diktatúrák elnyomása ellen, és nagy port kavart az 1990-es elnökválasztáson való indulása is. Arra a kérdésre, hogy mennyire itatja át a műveit a politika, úgy reagált, hogy az ideológia mindig is másodlagos kérdés maradt számára az irodalommal szemben. Természetesnek tartja, hogy foglalkozik és foglalkoznia kell vele, hiszen átfogja az emberek mindennapi életét. "A latin-amerikai írók számára elkerülhetetlen a politika" - jelentette ki.

Vargas Llosa elmondta azt is, hogy az elismerés nem befolyásolja írását, stílusát vagy témáit, inkább csak a mindennapi életére lesz hatással. Úgy gondolta ugyanis, hogy végre egy nyugodt hónapot tölthet el Amerikában, de az Akadémia döntése ezt meghiúsította. "Életem utolsó napjáig írni fogok" - nyugtatta meg végül a jövőjével kapcsolatban az érdeklődőket.