D. Tóth Kriszta első felnőtteknek szóló regényében édesanyja történetét meséli el, a 45 éves asszony halálos ágyáról visszatekintve. Tíz év rákészülés után pár hónap alatt öltött formát a szöveg, mely néha idegesítően modoros, néha hihetetlenül szerethető, néha pedig csak egy szöveg a sok közül, minden újítás vagy egyediség nélkül. A hasonló visszaemlékezések közül azonban mégis kiemeli az elbeszélő és az író sajátos kapcsolata: D. Tóth Kriszta a saját édesanyja nevében, egyes szám első személyben szólal meg.

Az álomnő sokak számára indulhat kettős lépéshátránnyal: azon kívül, hogy már műfajával (kalandlektűr) erősen a magyar trashkultúra rétegébe húz, még celebkönyv is. Teljesen jogosan merülhet fel bárkiben a kérdés: "Miért nem marad meg valaki a műsorvezetésnél, színháznál, bulvárlapoknál?" De hát nem pont ebben áll a celebség: minél több oldalunkról csillogni?