1854-ben a Vasárnapi Újság így írt a főleg favágásból és koldulásból élő Verchovina népéről: "babonás, dologtalan, s hogy munkálkodás helyett lenyugszik, s az álmok túlvilági képeivel olly gyakran bibelődik, - dolog helyett ásit, sóhajt, aggódik; s mind ezek mellett sem változnak a mező pillangói fürjekké, - se sovány hegyeiről nem foly le erdei méz, se kopasz havasaira manna nem csorog."

Bodor Ádám 2011-es, civilizáció utáni látomása nem áll távol a fenti Verhovina lehangoló világától. Ott még a madár se jár, a tizenharmadik fejezet elején pedig így beszélnek a helyiek: "Éjjelente a gázok beszivárognak az agyunkba, megszállják álmainkat, hogy hajnaltájt jelenések emlékével ébredünk. De megszoktuk, sorsunkat senkiével el nem cserélnénk."