Mi lett volna, ha a gyermek Kal-L űrhajója nem egy kansasi farmra, hanem a Szovjetunióba, egy ukrán tsz-be zuhan le? Bolsevikok nevelik fel, így mikor felnő, az ikonikus S-betű helyett sarló-kalapácsot visel a mellkasán és a szocializmus rendszerét támogatja? Milyen lett volna a kommunista Superman?
A Red Son című képregény ezt a helyzetet mutatja be, legalábbis azt, ahogy azt nyugaton elképzelik. Mark Millar író remek történetében az ifjú főszereplőt Sztálin veszi pártfogásába. Superman a Szovjetunió szimbóluma, legerősebb bástyája, majd a másik acélember halála után annak vezetője lesz, míg Amerikában a zseniális Lex Luthor harcol a szabadság utolsó fellegváráért.
Szerencsére a történet nem merül ki az alapszituáció csavarában, a sztori felnő a koncepció nagyságához. Superman nem gonosz, mert szovjet, ahogy Luthor sem jó, mert amerikai. Noha feltűnik a színen a Csodanő, a Zöld Lámpás és az usankás orosz Batman is, mégsem az újragondolt szuperhősök csatározásain van a hangsúly. Szimbólumok ők, és a mögöttük meghúzódó ideológiák között zajlik a valódi harc. A két fél gyakorlatilag ugyanazt akarja: a tökéletes utópiát az emberiség számára - békét, jólétet, fejlődést. Igaz, a képregény végére Superman elvtárs elfoglalja szinte az egész világot, mégis ugyanaz a kicsit naiv, végtelenül idealista és jóhiszemű, másokon segíteni akaró kvázi-isten marad, akinek mindig is ismertük. Az alternatív élettapasztalatok más-más emberekké teszik a szereplőket, de az alapvető személyiségjegyek nem változnak. Superman azért hisz a kommunizmusban, mert abban nőtt fel. Batman azért lázad a rendszer ellen, mert a rendszer megölte a szüleit. A megszállott Lex Luthor sem az amerikai álmot óvja elsősorban, hanem egy óriási sakkjátszmában harcol a nemezise ellen.
A Red Son három nagy részre bomlik, közöttük nagyobb időugrásokkal, noha maguk a részek sem teljesen koherensek. Amolyan jelenetek sorozatából áll a történet, amelyek néha kicsit zavarosnak tűnhetnek, végül sikeresen állnak össze egy nagy kerek egésszé. Ilyen az amerikai hős, Bizarro elleni csata (akinek önfeláldozása jól jellemzi a Red Son mélységét), a Joker-szerű, terrorista Batman szélmalomharca, Lois és Lex Luthor furcsa házassága.
A kommunizmusnak - és Supermannek - végül kudarcot kell vallania, de ez katarktikusan és jól felépítetten történik meg. Az ember legalább annyira megrendül, mint maga a bukott hős, amikor az rájön, hogy hova is vezet a jószándékkal kikövezett út. Ráadásul ezek után következik a legnagyobb csavar a történetben. Megtudjuk, hogy hova is jut a világ, ha Lex Luthor vezeti. A válasz megdöbbentő.
A Red Son lenyűgöző. Nem csak a szereplők helyzete, hogy ki-hogyan viszonyul Superman diktatúrájához, az újragondolt világ kohenitása, de maga a vizuális élmény, a technika is. Superman egyenruhája sokkal királyabb az eredeti, röhejes piros-kék latexnél. A helyszínek hangulatosak, főleg Oroszország, olvasás közben szinte hallani a szovjet himnuszt. A rajzok kiválóak, a mozgások dinamikusak, noha az arckifejezésekkel gyakran vannak problémák. A boldog Csodanő inkább tűnik megszállottnak, a dühös Loist meg mintha szó szerint a guta ütné meg, és számos más szereplőn is feltűnnek furcsa grimaszok. De ezekért a hiányosságokért bőven kárpótolnak a szocialista propagandaplakátok stílusára hajazó Superman-ábrázolások, a jól eltalált színvilág és a grandiózus, egész oldalas panelek.
Aki teljesen járatlan a képregények világában, az is tökéletesen élvezni tudja a Red Sont. A teljesen kerek, tökéletesen lezárt történethez nem kell semmilyen spéci tudás. Azok, akik jobban ismerik a szuperhősök világát, számos kikacsintást és utalást találnak majd - érdemes a könyvet többször is átlapozni, újraolvasni. Amúgy is megéri, mert a Red Son a legjobb képregények között van, és valljuk be: a szocialista Superman sokkal menőbb az eredetinél.
Boros András
Superman: Red Son
Mark Millar, Dave Johnson, Kilian Plunkett, Andrew Robinson, Walden Wong
2006
DC Comics
