Egykor teniszpálya volt, ma szőnyegpadló

A napokban jelent meg Szegedy-Maszák Marianne könyve, a Csókolom a kezét. Az amerikai újságíró, író anyja a második világháború előtti legbefolyásosabb magyar zsidó család tagja volt, apja pedig fontos diplomata. A könyvben nyomon követhetjük a szülők kapcsolatát, és közben első kézből értesülünk a magyar politika alakulásáról és a holokausztról, és arról, hogy hogyan szóródik szét a világban egy kiterjedt család.

Ceausescu ma nyerne a választásokon

Fotó: Hajdú D. András (Origo)

Daniel Banulescu a kortárs román irodalom egyik legismertebb alakja. Költőként kezdte a nyolcvanas években, versei egy részét erős szexuális tartalmuk miatt be is tiltották. 1994-ben robbant be, ekkor jelent meg a Csókolom a segged, szeretett vezérünk! című regénye, amelyben provokatív, szatirikus, mágikus-realista stílusban örökítette meg Ceausescu rendszerét. Banulescu tucatnyi nyelvre lefordított könyve most először magyarul is olvasható. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk vele, többek között arról, hogy mi a különbség a balkáni és a volt kommunista mentalitás között, illetve hogy a románok miért kezelik lenéző közönnyel a titkosszolgálati iratokat.

Folyamatosan kudarcot vallottunk – interjú Závada Pállal

Fotó: Tuba Zoltán (Origo)

Závada Pál szerint bármilyen hagyományos emlékművet állítani hülyeség, és bár nem szabad türelmetlennek lennünk a múlttal való szembenézésben, a szándékos hazudozásba nem kellene belenyugodni. Úgy látja, a nemzeti önismeretet államilag szentesített, kötelező téboly váltotta fel, a tények pedig már senkit sem zavarnak. Az íróval legújabb könyve, a Természetes fény megjelenése apropóján beszélgettünk.

A péntek éjjel a független könyvesboltoké

Péntek éjjel a kis, független könyvesboltok már harmadszor szervezik meg a Kis Könyves Éjt. Délután négy órától éjfélig járhatjuk be a programban résztvevő 25 budapesti könyvesboltot, illetve a csatlakozó vidéki helyszíneket.

A diktátort egy kobold segíti

Megfigyelt focisták, egy eddig ismeretlen Shakespeare-dráma, Závada Pál új regénye, továbbá szerelem, háború, emigráció, illetve mágikus realizmus és krimi Ceausescu korában. Csütörtökön elkezdődött a huszonegyedik Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, itt lesz többek között Sofi Oksanen, Anne Applebaum és Daniel Banulescu - kilenc könyvet ajánlunk, amellyel minden bizonnyal ott találkozhatunk először.

Nem tudott jelenteni róla, annyira gyűlölte

Az elmúlt évtizedek Kelet-Európája kulturális, társadalmi és politikai párbeszédének jellegzetes és tanulságos eleme az ügynökkérdés. A széles közvéleményt itthon viszont csak azzal lehetett igazán megszólítani, ha egy híres emberről, politikusról, sportolóról vagy művészről kiderült, hogy ügynök volt, az azonban, hogy ki milyen szintű kollaboráns szerepet vállalt, sokszor zavaros és ellentmondásos, homályban maradt, és kevés kivételtől eltekintve komoly következményük nem is lett a feltárásoknak. Mégis, mára abban a szóban, hogy ügynök, a szocialista múlt minden negatívuma belesűrűsödött, egyúttal a mai történetírás toposzává vált, egyúttal pedig a könyvpiac egyik jokerévé is.

Két új könyv, az egyik a magyar futball és a titkosszolgálat kapcsolatának feltárásával, a másik az ügynökrendszer hátterével és nemzetközi példáival próbál rendet tenni a zavarban, és rávilágítani az itthoni problmékra. És Szex apóra.

Evangéliumi pornó

A boldog hentes felesége állati jó könyv. Igaz, pont az állatok húzzák benne mindig a rövidebbet. Félbevágott kismalacok és szőrös kiskecskefejek hevernek szanaszét a lapjain. Nekem, aki minden szelet csirkemell elfogyasztása után lelkiismeret-furdalást érzek, ez komoly kihívást jelent. Pláne, hogy rögtön az első oldalon lelepleződök: én vagyok az a bölcsész, aki elvesztette kapcsolatát a valósággal, ami a könyv főhőse ("kincsem, az én férjem") szerint a legfőbb bűnök egyike.

Meghalt Gabriel García Márquez

Marquez 1976-ban, kilenc évvel a Száz év magány publikálása után, és hat évvel a Nobel-díj előtt (forrás)

Mexikóvárosban, 87 éves korában elhunyt Gabriel García Márquez, Nobel-díjas kolumbiai író. Leghíresebb és legsikeresebb munkája az 1967-ben megjelent, majd' negyven nyelvre lefordított és több tízmillió példányban elkelt Száz év magány, ami egyben a modernkori latin-amerikai irodalom történetének mérföldköve is. Márquez a mágikus realista irodalom egyik legfontosabb képviselője.

Az író testvére két éve bejelentette, hogy Márquez régóta időskori demenciában szenved, és nem várható tőle újabb regény, ennek ellenére tavaly ősszel Márquez váratlanul megjelent egy bevásárlóközpont megnyitóján. Az író április 3-án került kórházba Mexikóvárosban, pár nap múlva hazatért otthonába, a halál is itt érte.

"Matyi Dezső nem ember, hanem anomália"

Matyi Dezső (MTI/Kálmándy Ferenc)

A mai magyar könyvkereskedelemben "irtózatosan nagy gáz van", Matyi Dezső, az Alexandra könyvesbolthálózat alapító tulajdonosa egy anomália, L. Simán László pedig Harry Potter lehetne. Ezek a megállapítások az Új Könyvpiac felelős szerkesztője, Szabó Tibor Benjámin nyílt levelében állnak, amit a Hvg.hu-n közölt és L. Simon Lászlónak címezte.

Jobb, ha az emberek a szexszel foglalkoznak, mint ha a politikával

Az emberek nem szívesen beszélnek arról, milyen volt a szexuális életük a Kádár-korszakban, de jól emlékeznek az NDK-s lányokra, a nudista strandokra és az 1985-ös szépségkirálynő választásra – áll Tóth Eszter Zsófia és Murai András könyvében, amely Szex és szocializmus címmel jelent meg a hét elején. Az egyik szerzővel beszélgettünk mindezek mellett arról is, hogy hazudtak-e az Ifjúsági Magazin újságírói, miközben arra törekedtek, hogy rendes szocialista ifjakat neveljenek.

Olvasd el az interjút erre >>

Norvégiában jó írónak lenni

A norvég irodalom pillanatnyilag legnagyobb sztárja Karl Ove Knausgård. Min Kampf című önéletrajzi regénysorozata már ötszázezer eladott példánynál tart, ami Norvégiában azt jelenti, hogy minden tizedik ember olvasta. A címében is provokatív sorozatban (Németországban érthető módon kerülték a Mein Kampf cím használatát, angol kiadásban pedig a My Struggle címet kapta) az író részletesen és felkavaró hangon számol be az életéről, például apjával folytatott küzdelméről és házasságának alakulásáról. A sorozat népszerűsége emellett azzal is magyarázható, hogy mindenki ismer valakit, aki ismer valakit, aki benne van valamelyik történetben.

Evan Hughes, a New Republic újságírója Knausgård sikerét kutatva érkezett Norvégiába, de végül nemcsak egy nagyon hosszú portrét írt róla (ez pedig a Guardian hosszú cikke az íróról), hanem arról is beszámolt, hogy mi vezetett a norvégiai irodalom idillikus helyzetének a kialakulásához.

Itt az új Grecsó-regény borítója!

A Magvető a Facebook-oldalán publikálta Grecsó Krisztián új kötetének, a Megyek utánadnak a borítóját. A Daru-novellákat regénybe foglaló könyv bemutatója május 18-án lesz a Katona József Színházban. 

Interjúnk a szerzővel - többek között új regényéről is - ide kattintva olvasható.

A borító Baranyai b. András munkája.

Fittyet hánynak a háborúra

1913 az év, amelyben Oskar Kokoschka megfesti a Szélmenyasszony című remekművet, megnyílik az első Aldi, Jung apagyilkosságot követ el, először szintetizálnak Ecstasyt, Arnold Schönberget felpofozzák, Hitler tájképeket fest, Duchamp elkészíti az első ready-made-et, megtalálják a Mona Lisát, illetve Franz Kafka megkéri Felice Bauer kezét. És ez még közel sem minden, amit a háború előszelében toporgó Európáról Florian Illies el akar nekünk mondani. A szerző Az évszázad nyarával olyan kultuszt varázsol az 1913-as év köré, hogy menten csomagolnánk és indulnánk, ha lenne rá lehetőségünk.

Meghalt Sue Townsend

68 éves korában elhunyt Sue Townsend, az itthon is népszerű Adrian Mole történetek szerzője. Az első rész, A 13 és ¾ éves Adrian Mole naplója 1982-ben jelent meg, és további hét követte még. A szerencsétlen, pattanásos Adrian egyes szám első személyben mesélt a kamaszkor megpróbáltatásairól, a brit társadalom belső feszültségeiről, és olyan aktuális eseményekről, mint a Falkland-szigeteki háború. A könyvből előbb BBC-s rádiójáték, majd tévésorozat is készült, ezt vetítették is Magyarországon. A legutolsó rész 2009-ben jelent meg, ebben Adrian már majdnem negyven, van egy könyvesboltja, és a prosztatarákkal küzd.

Az egész életében Leicesterben élt Townsend gyári munkás szülők gyermeke volt, nyolcévesen tanult csak meg olvasni, az iskolát tizenötéves láncdohányosként hagyta ott, huszonkétévesen már három gyerek anyja volt. Régóta cukorbetegségben szenvedett, a kilencvenes években kezdte elveszíteni látását, 2001-ben teljesen megvakult. A betegség szövődményeként kialakult dialízise miatt 2009-ben egyik gyereke veséjét kapta meg, miután két évig hiába várt megfelelő donorra.

A halál egy sztrókot követően, otthonában érte, családja, és a brit komédiás világ gyászolja, szerethető, inspiráló és vicces emberként emlékeznek rá.

via Guardian

Ezt csináld a Költészet napján!

Tíz budapesti program, amiben érdemes résztvenni április 11-én. Ráadásul nem is csak József Attila született ezen a napon, úgyhogy egy remek humorú halott amerikai íróra is emlékezhetünk!

Damien Hirst lerántja a leplet a művészekről

Damien Hirst 2015-ben önéletrajzot jelentet meg, amelyben - azt ígéri - lerántja a leplet a kortárs, brit művészvilágról. A könyvet az amerikai Penguin Press adja ki, amely a könyv jelentőségét a nemrég megjelent, és nagy figyelmet kapó Morrissey-életrajzhoz hasonlítja.

A képek nem a szöveg szolgái többé

A kortárs magyar gyermekkönyv-illusztráció új reneszánszának indulását több eseményhez köthetjük. Egyike a lehetséges pontoknak 2003, a Csimota könyvkiadó alapítása, hiszen a kiadó elmúlt tíz esztendeje önmagában is reprezentálja a hazai gyermekkönyvek megújuló vizualitását. A Csimota a tőle megszokott eredeti módon ünnepelte tavaly év végén jubileumát: első kiadványának, Tóth Krisztina A londoni mackók című, akkor az év gyermekkönyvének választott verseskötetének új kiadásával. Sajátos duplacsavar: a varázslatos átbucskázás végén ugyanis a kötet úgy marad ugyanaz, hogy mégis egészen más lesz. Ami egykor úttörő volt a maga idejében, új köntösében ismét az. De miben újított a kötet? Elemzés.

Jönnek a lengyelek!

Tíz évvel ezelőtt még egy kezünkön meg tudtuk volna számolni, hogy hány hazai krimi jelent meg a lengyel könyvpiacon. Mára ez a szám száz felett jár, a lengyel krimi pedig már angolul is hódít. Lehet, hogy ez lesz az új svéd krimi?

Gyerekkönyvek egyenesen a szivárványról

A legnagyobb brazil könyvesáruház-lánc, a Saraiva Sao Pauló-i üzlete minden szegletében pontosan úgy néz ki, ahogy egy könyvesboltnak ki kell néznie, kivéve a gyerekirodalmi részleget, ami Arthur Casas munkájának köszönhetően inkább olyan, mint egy gyerek valóra vált álma.

Mégsem Jónás bőrébe kötötték a könyvet

Újabb - ezúttal egyértelmű - kutatások és vizsgálatok megcáfolták a hírt, miszerint a Harvard tulajdonában álló könyv emberbőrbe lenne bújtatva. Bár a köteteket már évek óta folyamatosan tesztelik, technikailag csak most vált lehetségessé, hogy kétségek nélkül kizárják a kötésül szolgáló bőr emberi származását.

Gyermek- és ifjúsági irodalom szakot indít a Károli Gáspár Református Egyetem

Két féléves, félévente 5-6 alkalmas gyermek- és ifjúsági irodalom szak indul a KRE-n 2014. szeptemberében. A jelentkezési határidő május 31., a jelentkezés feltétele pedig valamilyen bölcsészettudományi vagy pedagógusképzési szakon szerzett oklevél.

Az Apokrif irodalmi folyóirat és a Fiatal Írók Szövetsége közös könyvsorozatot indít

Az Apokrif és a FISz 2014. április 1-jén, előbbi fennállásának hatodik évfordulóján állapodott meg a közös könysorozat indításáról, melyhez kapcsolódan szépírói pályázatot is hirdettek.

Emberi bőrbe kötött könyveket találtak

Pár évvel ezelőtt három, különös kinézetű könyvet találtak a Harvard könyvtárában. Mára kiderült, hogy a könyveket emberi bőrbe bújtatták, egyet közülük egy elevenen megnyúzott, Jonas nevű férfiéba.

Fanatizál és vízlepergető, mi az?

A Pesti barokk tavalyi sikere után Dés Mihály (interjú) anyaregénnyel tért vissza. Ahhoz, hogy megtudjuk, mit is várhatunk Dés második könyvétől, a 77 pesti recepttől, csak meg kell vizsgálnunk a borítót, azon rajta van minden. A cím után recepteket várunk, méghozzá 77-et és pestit. De ez még nem minden. Közelebb visz a megfejtéshez az, hogy "gasztronómiai anyaregény". Ám nem csak Dés Mihály anyukájának történetét rejti a könyv. A teljes képhez kell az is, hogy "Dés Marci rajzaival". Így válik tisztává a dolog különböző generációkat összefogó jellege: a 77 pesti recept könyv egy anyáról, nagymamáról, dédnagymamáról, ételekről, sorsokról: hosszú magyar évtizedekről szól.

A nyomorúságban is megtalálja a vidámságot

Az Európa Könyvkiadó híres embereket kért fel arra, hogy Bohumil Hrabal 100. születésnapja alkalmából osszák meg a nézőkkel néhány személyes gondolatukat a cseh íróról egy egyperces videóban.

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (294),kritika (238),krimi (69),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),e-könyv (21),programajánló (21),Scolar (21),vers (21),amerikai irodalom (19),Harry Potter (19),cover design (18),Nobel-díj (17),irodalmi díj (17),ifjúsági irodalom (17),ponyva (17),illusztráció (16),történelmi regény (15),Murakami Haruki (15),Kondor Vilmos (15),J. K. Rowling (15),Stephen King (15),infografika (13),Könyvfesztivál 2012 (13),skandináv krimi (13),Cartaphilus (13),Geopen (13),észak-amerikai irodalom (13),latin-amerikai irodalom (13),Bret Easton Ellis (12),regény (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),skandináv irodalom (12),könyvdizájn (12),portré (12),életrajz (12),fantasy (12),Scolar Kiadó (11),Nyitott Könyvműhely (11),olvasásnépszerűsítés (11),ifjúsági (11),Könyvhét 2011 (11),orosz irodalom (11),top10 (10),családregény (10),adaptáció (10),könyvpiac (10),vicces (10),Partvonal (10),fordítás (10),ajánló (10),Magvető Kiadó (10),Jonathan Franzen (10),Umberto Eco (9),ifjúsági regény (9),magánélet (9),magyar krimi (9),Michel Houellebecq (9),Gabriel García Márquez (9),könyvművesek (9),kézirat (9),Jo Nesbo (9),Baráth Katalin (9),Ljudmila Ulickaja (9),vámpírregény (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),francia irodalom (8),könyvfesztivál 2013 (8),romantikus (8),Berg Judit (8),történelem (8),Mario Vargas Llosa (8),design (8),Lackfi János (7),horror (7),Háy János (7),memoár (7),Grecsó Krisztián (7),Animus (7),kiállítás (7),Cormac McCarthy (7),német irodalom (7),Man Booker-díj (7),Agatha Christie (7),Szécsi Noémi (7),Neil Gaiman (7),Salman Rushdie (6),ingyenkönyv (6),könyvbemutató (6),angol irodalom (6),Stieg Larsson (6),Parti Nagy Lajos (6),költészet (6),Könyvhét 2012 (6),cenzúra (6),Kossuth Kiadó (6),Bartos Erika (6),Manó Könyvek (6),Jane Austen (6),Sherlock Holmes (6),John le Carré (6),Batman (6),japán irodalom (6),DC Comics (6),zombiregény (6),esszé (6),Tóth Krisztina (6),Trónok harca (5),Shakespeare (5),kemény krimi (5),Benedek Szabolcs (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Andy Warhol (5),képriport (5),A nagy Gatsby (5),Ray Bradbury (5),Superman (5),Dés Mihály (5),Könyvmolyképző (5),gasztro (5),interjúkötet (5),tényirodalom (5),J. D. Salinger (5),1Q84 (5),pszicho (5),északi irodalom (5),kortárs (5),Frei Tamás (5),Athenaeum (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),játék (5),Alice Munro (5),Paolo Coelho (5),napló (5),meghalt (5),pályázat (5),Jack Kerouac (5),dél-amerikai irodalom (5),Kertész Imre (5),történelmi krimi (5),feminizmus (5),Rejtő Jenő (5),Douglas Coupland (5),film (5)

RSS