kötve-fűzve

Ezt csináld a Költészet napján!



Tíz budapesti program, amiben érdemes résztvenni április 11-én. Ráadásul nem is csak József Attila született ezen a napon, úgyhogy egy remek humorú halott amerikai íróra is emlékezhetünk!

Tovább
0

Oravecz Imre és KAF Visegrádon



A Fiatal Írók Szövetsége második alkalommal rendezi meg nyári táborát július 24. és 28. között Visegrádon. Az érdeklődők ezúttal Barnás Ferenccel, Térey Jánossal, Oravecz Imrével, Bartis Attilával és Kovács András Ferenccel találkozhatnak, bekapcsolódhatnak a műhelymunkába, a felolvasásokba.

Tovább
0

Szülinapot ünnepel a Rukkola



Nagyszabású születésnapi bulira készül a rukkola.hu, a közösségi könyvcserélő portál. Július 11-én 18 órától, a wndrlnd romkocsmába szervezett első szülinapjukon koncertekkel és rengeteg ajándékkal várják a közönséget. A rukkola tavaly július 10-én indult, azóta húszezres felhasználószámot ért el és élő közösségi életet teremtett a könyvek körül.

Tovább
0

Szekszárdi alkotótábor kezdő íróknak



"Magasiskola" címmel írói alkotótábort és mesterkurzust szervez a Mészöly Miklós Egyesület és az A PAD Egyesület. A táborba kezdő írókat és az irodalmi alkotás iránt érdeklődőket várnak. A foglalkozásokat ismert írók és költők, köztük Baranyai László, Garaczi László, Győrffy Ákos, Kukorelly Endre, Nagy Ildikó Noémi, Péterfy Gergely, Szkárosi Endre és Tóth Kriszta, valamint a SlamMűhely: Kövér András és Tengler Gergely tartják.

Tovább
0

Ismét Budapesten a Hay Fesztivál



A 25 éve alapított Hay Fesztivál mára a világ egyik legjelentősebb kulturális eseménysorozatává nőtte ki magát, melyet öt kontinens tizenegy városában rendeznek meg. Május 17-21. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Közép-Európai Egyetemen és az Akvárium Klubban nemzetközi hírű írókkal, gondolkodókkal, zenészekkel találkozhat a hazai közönség a Budapesti Hay Fesztiválon. A magyar fővárosba látogat többek között az egyik legjelentősebb amerikai regényíró, Nicole Krauss, itt lesz Carl Bernstein, amerikai oknyomozó újságíró, a fesztivál alapító igazgatója, Peter Florence pedig Esterházy Péterrel beszélget majd. Ízelítő a programból.

Tovább
0

Nyári tábor képregényeseknek



Végre a nyár küszöbén vagyunk, mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint az, hogy a különböző nyári táborok kiírásai kezdenek fel-felbukkanni a neten. A 5Panels és a Magyar Képregényalkotók Kulturális Egyesülete elindította a jelentkezést első képregénytáborukba, ahová 14 éves kortól várják a rutinos és kezdő rajzolókat.

Tovább
0

Ötezer könyv bolyong az országban



5 éves a Veszíts el könyvet! Az évfordulóhoz kapcsolódóan ma 15 órától közös olvasást és könyvelhagyást tervez az akció magyarországi elindítója, az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár az Árpád-kertben. Bárki mehet, akinek kedve van a közös olvasáshoz, majd könyvelhagyáshoz. A könyves flashmobokhoz hasonlóan itt is lesz közös, tízpercnyi olvasás (mindenki a saját könyvét persze), majd a könyvet vagy elcserélhetjük mással, vagy elhagyhatjuk egy jól látható helyen. Az akcióhoz nyereményjáték is kapcsolódik, a nagy könyvelhagyó hétvége részletei itt.

Tovább
0

Február 14.: olvass és ajándékozz könyvet!



A nemzetközi könyvajándék nap (International Book Giving Day) új, önkéntes olvasásnépszerűsítő kezdeményezés, elsősorban gyerekeknek. A 2012-ben indult akció keretében minden február 14-én különböző programokba futhatnak bele a gyerekek és a felnőttek. A résztvevők új vagy jó állapotú könyvet ajándékoznak másoknak. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, a lehetőségek végtelenek: ajándékozhat csak úgy, hagyhat könyvet nyilvános helyen, hogy valaki rátaláljon, adományozhat köteteket kórházaknak, könyvtáraknak, jótékonysági szervezeteknek. Budapesten két program is lesz a Book Giving Day keretében.

Tovább
0

Előbújnak az űrkatakombákból



A sci-fi kommersz termék vagy művészet? Tematika vagy önálló műfaj? Van-e minőségi sci-fi irodalom hazánkban? Hogyan kapcsolódnak mindehhez a társművészetek: a film, a zene? A Szépirodalmi Figyelő és a Fiatal Írók Szövetsége közös szimpóziuma, a Nagy Sci-Fi Reboot ezekre a kérdésekre keresi a választ. December 19-én 17 órától kerekasztal-beszélgetésekkel, előadásokkal, filmvetítéssel és sci-fi klasszikusok filmzenéiből komponált DJ-szettel várják az érdeklődőket.

Tovább
0

Egész nap olvassunk Csillagok háborúját!



A Csillagok háborújáról nem feltétlenül a könyvek jutnak az eszünkbe, pedig nemcsak az eredeti trilógia vagy a később moziba került részek jelentek meg ilyen formában. A filmekhez többé-kevésbé kapcsolódva rengeteg jelent meg, ezek új karakterekkel, történetekkel bővítették a Star Wars-univerzumot. Érdekesség, hogy például az Új remény (az első trilógia első része) három kiadónál is megjelent magyarul, és a kilencvenes évek első felében a hazai könyvpiacot is elárasztották a különböző Csillagok háborúja-sztorik (a Valhalla Páholy és a Szukits Kiadó könyveit érdemes keresni).

Tovább
0

Négy napra irodalommal telítődik Budapest



Ma kezdődik a 83. Ünnepi Könyvhét, amelyet számos program, fesztivál kísér. Budapesten irodalmi sétákon, különleges felolvasásokon vehetünk részt, belekóstolhatunk az európai irodalomba - boltban, presszóban, levéltárban, focipályán, a Dunánál, a Palotanegyedben. Programajánló.

Tovább
0

Független könyvesboltok éjszakája Budapesten



Április 20-án, a Könyvfesztivál ideje alatt rendezik meg az első Kis Könyves Éjt, amelyhez 21 kis, független könyvesbolt csatlakozott. A boltok egészen éjfélig tartanak nyitva, különböző programokkal, külföldi és magyar művészekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket.

Tovább
0

A magyar szuperhősök köztünk élnek



Vasárnap a Hungarocomixon kiderül, ki az Év Magyar Szuperhőse. A Magyar Képregény Szövetség új kezdeményezéséhez felkért egy háromtagú zsűrit (Karafiáth Orsolya költőt, Winkler Nóra műsorvezetőt és Para-Kovács Imre újságírót), hogy segítsenek megtalálni azt az embert, aki igazi hősként dolgozott a közösségért az elmúlt évben. A szuperhősjelöltekre ma éjfélig lehet szavazni a kepregeny.net oldalon, a címet a Hungarocomixon adják át.

Tovább
0

Cuki halott kislány és zombik a Képregényfesztiválon



Megjelenik magyarul a Walking Dead és a Lenore, Hellboy is visszatér, Scott Pilgrim pedig az utolsókat rúgja. Egyelőre nem folytatódik a Sandman és a Berlin, színre lép viszont egy furcsa magyar szuperhős és egy csúcskategóriás harci robot. Szombaton új helyszínen, a Dürer kertben rendezik meg a hetedik magyar Képregényfesztivált, a belépő 500 Ft. Az újdonságok között válogattunk.

Tovább
0

Kékpöttyös elefánttól az álmatlan bárányig: gyerekkönyv-újdonságok a Könyvfesztiválon



Újrarajzolt klasszikusok, észt Sári és Samu, színes holland autósmese, balatoni tündérregény, Berg Judit új Maszat-könyve, a népszerű Alma együttes kottafüzete és egy izgalmas "zöld" könyv, ami környezettudatosságra tanítja a gyerekeket - szülőszemmel ezek a legfontosabb újdonságok az április 14-17. között megrendezett 18. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Mesekönyvek és gyerekprogramok közül válogattuk ki a legérdekesebbeket.

Tovább
0

Versmaraton és családi fesztivál a költészet napja alkalmából



37 éve József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Ez most hétfőre esik, de már az előtte való hétvégén elkezdődnek a programok. A Ráday utca környékén családi fesztivál, a Fogasházban megzenésített versek, a Magyar Rádióban versmaraton, a neten dokumentumfilm. Irodalmi programajánló hétvégére.

Tovább
0

Lawrence Block-krimi az Ódry Színpadon



Máté Gábor rendezésében most mutatták be a Színművészeti Egyetem negyedévesei a népszerű amerikai krimiíró, Lawrence Block A penge élén című regényének dramatizált változatát PENGEél címmel az Ódry Színpadon.

Tovább
0

Krimifesztivál és francia bűnkonyha



Ujjlenyomatvétellel és hazugságvizsgálattal indul útjára a hagyományteremtő céllal megrendezett Krimifalók napja a Gerbeaud-ban, miközben francia bűntörténetekből vett ínyenc fogásokat kóstolhatunk végig a Francia Intézetben - két izgalmas esemény is várja a következő hetekben a krimirajongókat a fővárosban.

Tovább
0

Holden Caulfieldet az iskolákba!




Egy duplaórába belefér az összes kamaszprobléma, és ki tudná nekünk ezt jobban kivesézni Holden Caulfieldnél? A négy éve végzett fiatal filmrendező, Szabó Csilla egy alapítvány pályázatára készítette el Salinger Zabhegyező című regényének színpadi változatát, amiből iskolatermi előadássorozatot terveznek.

Tovább
0

Télapós Hulk és álomfantasy a Hungarocomixon



Két hét múlva szombaton (december 18-án) rendezik meg a hagyományos téli képregényvásárt, a Hungarocomixot. Ezúttal az animések is betársulnak, a két rendezvény együtt fog új helyszínre költözni, a Millenáris B épületébe (ez az, ahol a Könyvfesztivál is szokott lenni). A belépő 1000 Ft lesz. Télapós Hulk, neccharisnyás fantasy, vörös szörny, Enki Bilal, Stephen King és egy harcias kanadai tini.

Tovább
0

Kovács Katival és hagymásbabbal ünneplik Bud Spencer önéletrajzát



Csütörtökön lát napvilágot magyarul Carlo Pedersoli, közismertebb nevén Bud Spencer Különben dühbe jövök című önéletrajza a Nyitott Könyvműhely gondozásában. A megjelenést a rajongók hatalmas Bud Spencer-bulival ünneplik november 27-én, szombaton a Dürer kertben.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (69),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),sci-fi (23),Ulpius-ház (23),könyvtár (22),dizájn (22),e-könyv (21),Scolar (21),programajánló (21),vers (21),amerikai irodalom (19),Harry Potter (19),cover design (18),irodalmi díj (17),ifjúsági irodalom (17),Nobel-díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),történelmi regény (15),Murakami Haruki (15),J. K. Rowling (15),Kondor Vilmos (15),Stephen King (15),skandináv krimi (13),regény (13),infografika (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),Geopen (13),észak-amerikai irodalom (13),latin-amerikai irodalom (13),portré (12),skandináv irodalom (12),Bret Easton Ellis (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),Könyvhét 2011 (11),orosz irodalom (11),Nyitott Könyvműhely (11),olvasásnépszerűsítés (11),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),Magvető Kiadó (10),adaptáció (10),top10 (10),vicces (10),Partvonal (10),fordítás (10),családregény (10),könyvpiac (10),Jonathan Franzen (10),kézirat (10),ajánló (10),Umberto Eco (9),Gabriel García Márquez (9),Michel Houellebecq (9),magánélet (9),Ljudmila Ulickaja (9),ifjúsági regény (9),Baráth Katalin (9),Jo Nesbo (9),magyar krimi (9),könyvművesek (9),Mario Vargas Llosa (8),Agave Kiadó (8),vámpírregény (8),memoár (8),Krasznahorkai László (8),francia irodalom (8),történelem (8),Berg Judit (8),romantikus (8),design (8),könyvfesztivál 2013 (8),Man Booker-díj (7),könyv (7),horror (7),Szécsi Noémi (7),Neil Gaiman (7),Animus (7),Háy János (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),német irodalom (7),Grecsó Krisztián (7),kiállítás (7),Lackfi János (7),könyvbemutató (6),Parti Nagy Lajos (6),Könyvhét 2012 (6),cenzúra (6),Batman (6),angol irodalom (6),Kossuth Kiadó (6),Bartos Erika (6),japán irodalom (6),zombiregény (6),John le Carré (6),esszé (6),költészet (6),DC Comics (6),Salman Rushdie (6),Stieg Larsson (6),Sherlock Holmes (6),Tóth Krisztina (6),Manó Könyvek (6),ingyenkönyv (6),Jane Austen (6),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Budapest (5),Superman (5),Andy Warhol (5),képriport (5),Benedek Szabolcs (5),kemény krimi (5),Ray Bradbury (5),feminizmus (5),gasztro (5),interjúkötet (5),tényirodalom (5),J. D. Salinger (5),1Q84 (5),pszicho (5),északi irodalom (5),Athenaeum (5),Frei Tamás (5),mese (5),kortárs (5),Sofi Oksanen (5),játék (5),Alice Munro (5),Paolo Coelho (5),napló (5),meghalt (5),pályázat (5),Jack Kerouac (5),dél-amerikai irodalom (5),Kertész Imre (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),Rejtő Jenő (5),Douglas Coupland (5),film (5)

RSS