Az óriások azt hitték, a veszély már nem leselkedik rájuk

Janet egy igazán kedves és tanulságos mesét írt a gyerekeknek. Az óriások csodálatos világán keresztül tanít arra, hogy valakit a külsője alapján megítélni rossz, és hogy a látszat néha csal. Fikarc, a világ legkisebb óriása immár másodszorra menti meg családját, barátait és a Morajló-hegy lakosait.

Hibátlan, de csak egy krimi: Fejvadászok


A skandináv krimi köztudomásúan sötét, borongós és gyakran politizál. Ha direktben mégsem, fontos társadalmi kérdéseket akkor is feszeget. A műfajjal a moralista Henning Mankell révén ismerkedtem meg, akinek hőse, Kurt Wallander messziről emlékeztetett Raymond Chandler Phillip Marlowe-jára. A Mankell-kötetek hangulatában is volt valami ilyesmi, úgyhogy a szerzőnek nyert ügye volt nálam. Később jöttek sorban a többiek, az izlandi Arnaldur Indridassontól a norvég Jo Nesbón át a svéd Stieg Larssonig - utóbbit mindenki ismeri, aki kicsit is figyelt arra, ami az irodalomban és a filmben az utóbbi egy-két évben történt.

Jo Nesbo A-tól Z-ig

A norvég krimiírót az új Stieg Larssonként emlegetik. Eddig nyolcmillió példányt adtak el műveiből világszerte, pedig az amerikai piacra még csak most tört be a nyáron. Nagy-Britanniában viszont már őt kérdezték a lapok, mit gondol az oslói vérengzésről. Regényeinek erőssége - a duplacsavaros cselekmény mellett -, hogy társadalmi problémák és összetett karakterek köré építi történeteit. Tizenöt könyve jelent meg eddig, amelyek közül azok a legismertebbek, amelyek főszereplője az iszákos, melák Harry Hole. Összeállításunkban Nesbo írói világát próbáltuk feltérképezni.

Nőgyűlölő hóember

Jo Nesbo, csakúgy, mint hőse, Harry Hole, jó formában van: a Hóemberrel az eddigieknél pörgősebb és rafináltabb krimit kapunk a kezünkbe. A Harry Hole-sorozat magyarul most megjelent újabb részében az alkoholista oslói nyomozó egy családanyákra vadászó sorozatgyilkost üldöz.

Hogy csempésszünk amfetamint börtönbe?

A legújabb skandináv bestsellerként beharangozott Három másodperc a drogügyletek és a börtönök világát mutatja be még krimikben is szokatlanul hitelesen és realisztikusan. Nem véletlenül: a szerző egy bűnügyi újságíró és egy exrab, akiknek ez már az ötödik közös könyve. Jó film lesz belőle, regényként gyenge.

Gyilkosságból ötös - az év krimijei

Sok jó krimi jelent meg az évben, nem egyszerű kiválasztani az öt legjobbat. A norvég Nesbo-nek két Hole-regénye is kijött idén, folytatódott a magyar krimi felélesztőjének, Kondor Vilmosnak második világháború éveiben játszódó magyar noir-sorozata, új könyve jelent meg a norvég krimikirálynő Karin Fossumnak, és megismerkedhettünk Kurt Wallander fiatalkori kalandjaival. De ha csak ötöt kell mondani közülük, mi ezeket választjuk. A legjobbak.

Jo Nesbo tovább keresi a rendőrmaffia fejeseit

1991-ben megerőszakolnak egy kislányt az Üdvhadsereg nyári táborában. Tizenkét évvel később, karácsony előtt egy héttel a szervezet egyik munkatársát fejen lövik Oslóban. Mi az összefüggés? Jo Nesbo-nek van egy nagy előnye A tetovált lánnyal világszerte ismertté lett Stieg Larssonnal szemben. Még él. És ír. Magyarul most jelent meg a legújabb, negyedik Harry Hole-krimi, ami az előzőeknél is virtuózabb írói csavarokkal meséli el a jó keresztények után loholó horvát bérgyilkos történetét.

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (294),kritika (238),krimi (69),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),e-könyv (21),programajánló (21),Scolar (21),vers (21),amerikai irodalom (19),Harry Potter (19),cover design (18),Nobel-díj (17),irodalmi díj (17),ifjúsági irodalom (17),ponyva (17),illusztráció (16),történelmi regény (15),Murakami Haruki (15),Kondor Vilmos (15),J. K. Rowling (15),Stephen King (15),infografika (13),Könyvfesztivál 2012 (13),skandináv krimi (13),Cartaphilus (13),Geopen (13),észak-amerikai irodalom (13),latin-amerikai irodalom (13),Bret Easton Ellis (12),regény (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),skandináv irodalom (12),könyvdizájn (12),portré (12),életrajz (12),fantasy (12),Scolar Kiadó (11),Nyitott Könyvműhely (11),olvasásnépszerűsítés (11),ifjúsági (11),Könyvhét 2011 (11),orosz irodalom (11),top10 (10),családregény (10),adaptáció (10),könyvpiac (10),vicces (10),Partvonal (10),fordítás (10),ajánló (10),Magvető Kiadó (10),Jonathan Franzen (10),Umberto Eco (9),ifjúsági regény (9),magánélet (9),magyar krimi (9),Michel Houellebecq (9),Gabriel García Márquez (9),könyvművesek (9),kézirat (9),Jo Nesbo (9),Baráth Katalin (9),Ljudmila Ulickaja (9),vámpírregény (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),francia irodalom (8),könyvfesztivál 2013 (8),romantikus (8),Berg Judit (8),történelem (8),Mario Vargas Llosa (8),design (8),Lackfi János (7),horror (7),Háy János (7),memoár (7),Grecsó Krisztián (7),Animus (7),kiállítás (7),Cormac McCarthy (7),német irodalom (7),Man Booker-díj (7),Agatha Christie (7),Szécsi Noémi (7),Neil Gaiman (7),Salman Rushdie (6),ingyenkönyv (6),könyvbemutató (6),angol irodalom (6),Stieg Larsson (6),Parti Nagy Lajos (6),költészet (6),Könyvhét 2012 (6),cenzúra (6),Kossuth Kiadó (6),Bartos Erika (6),Manó Könyvek (6),Jane Austen (6),Sherlock Holmes (6),John le Carré (6),Batman (6),japán irodalom (6),DC Comics (6),zombiregény (6),esszé (6),Tóth Krisztina (6),Trónok harca (5),Shakespeare (5),kemény krimi (5),Benedek Szabolcs (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Andy Warhol (5),képriport (5),A nagy Gatsby (5),Ray Bradbury (5),Superman (5),Dés Mihály (5),Könyvmolyképző (5),gasztro (5),interjúkötet (5),tényirodalom (5),J. D. Salinger (5),1Q84 (5),pszicho (5),északi irodalom (5),kortárs (5),Frei Tamás (5),Athenaeum (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),játék (5),Alice Munro (5),Paolo Coelho (5),napló (5),meghalt (5),pályázat (5),Jack Kerouac (5),dél-amerikai irodalom (5),Kertész Imre (5),történelmi krimi (5),feminizmus (5),Rejtő Jenő (5),Douglas Coupland (5),film (5)

RSS