A képek nem a szöveg szolgái többé

A kortárs magyar gyermekkönyv-illusztráció új reneszánszának indulását több eseményhez köthetjük. Egyike a lehetséges pontoknak 2003, a Csimota könyvkiadó alapítása, hiszen a kiadó elmúlt tíz esztendeje önmagában is reprezentálja a hazai gyermekkönyvek megújuló vizualitását. A Csimota a tőle megszokott eredeti módon ünnepelte tavaly év végén jubileumát: első kiadványának, Tóth Krisztina A londoni mackók című, akkor az év gyermekkönyvének választott verseskötetének új kiadásával. Sajátos duplacsavar: a varázslatos átbucskázás végén ugyanis a kötet úgy marad ugyanaz, hogy mégis egészen más lesz. Ami egykor úttörő volt a maga idejében, új köntösében ismét az. De miben újított a kötet? Elemzés.

Gyermek- és ifjúsági irodalom szakot indít a Károli Gáspár Református Egyetem

Két féléves, félévente 5-6 alkalmas gyermek- és ifjúsági irodalom szak indul a KRE-n 2014. szeptemberében. A jelentkezési határidő május 31., a jelentkezés feltétele pedig valamilyen bölcsészettudományi vagy pedagógusképzési szakon szerzett oklevél.

Az eltűnt lány egy macska szolgája lett

Már három hónapja annak, hogy Hannának nyoma veszett, méghozzá olyan titokzatos körülmények között, hogy csak egy gyerekész képes megsejteni az igazságot.

Nevezzen meg egy spanyol festőt, aki gyík volt!

A következő kritikát teljes szívvel csak azoknak tudjuk ajánlani, akik a méltán népszerű gyíkvetélkedő, a Fogadjunk egy kacsában kérdéseit legalább 60%-os arányban meg tudják válaszolni. (A helyes válaszok a kérdések utáni látszólag nem létező, egyébként fehér színű szövegek kiemelésével válnak olvashatóvá!)

1. Dumas melyik regényéből készült világhírű opera?- A kamélonos hölgy.

2. Nevezzenek meg egy híres spanyol festőt, aki gyík volt!- El Gekkó.

3. Nevezzék meg az ókori világ nagy birodalmát!- Szalamandria.

4. Melyik a Naprendszer hetedik bolygója?- A Varánusz.

5. Nevezzék meg a híres tizennyolcadik századi zeneszerzőt!-Tarajos Goethe.

6. Mi Sergio Leone 1966-os filmjének címe?- A jó, a rossz és a gyík.

7. A híres orosz regény főhősnője?- Iguanna Karenina


Nyerd meg a Seraphinát!

Most jelenik meg Rachel Hartman első regénye, a Seraphina. A könyv számos díjat nyert, többek között a New York Times Bestsellerének jelölték és az Amazon Top 20 Teen Book of the Year elismerését is megkapta. Az ifjúsági regény magyarul a Scolar Kiadó Fantasy sorozatában jelenik meg, a sorozat első könyvéről, a Five-ról itt írtunk.

A kiadó jóvoltából most két szerencsés olvasónk megnyerheti a Seraphinát. Ehhez két kérdésre kell válaszolni:

A gardrób, a gyűrű, a varázsló és az Óperenciás-tenger

A Five szerzője már rögtön a saját (ál)névválasztásával és címadásával idegen világokba kalauzol bennünket. A borítót szemlélve és a fülszöveget olvasva fel sem merül bennünk, hogy ez egy magyar ifjúsági regény lenne, - főleg a gyerekek neveit olvasva - sokkal előbb tippeltem volna skandináv származásra. Azonban a Five magyar szerző regénye, írója pedig, a sejtelmességet otthon hagyva, ott ült a XX. Nemzetközi Könyvfesztiválon szemtől szemben a közönségével. Bár ezek után funkciótlannak tűnik ez a kezdetektől tartó homályosítás, arra mindenképp jó, hogy megadja a könyv alaphangulatát. Azonnal tudjuk, hogy ez most nem egy földhözragadt regény lesz. Azt viszont még nem tudjuk, hogy mennyire nem.

Zsófi, Tibi és Hanna a szabadkőművesek nyomába erednek

Az Időfutár - A körző titka igazi Google-ön alapuló krimi, időutazó regény és kamaszproblémákkal tűzdelt történet. A könyv hátára nyomtatott "12 éven felül mindenkinek" ajánlás valóban igaz. Az Időfutár közege egy kisgimnáziumi osztály, a célközönség otthon érezheti magát a történetben, mert hiteles a megidézett terep: az iskola, a diákszerelem, a Skype, a Facebook, az éjszakai titkos laptopozás. De kortól függtelenül mindenki végigizgulja a nyomozást a szabadkőművesek kincse után.

Kő nyomja az év gyerekkönyve hősének mellkasát

Tasnádi István A kőmajmok háza című ifjúsági regénye kapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat. A könyvben a hétköznapok tragédiái és traumái válnak varázslattá, és nem csak a gyerekeknek szól.

A mesék vadásznak rád

Az elmúlt egy-két évben magyarul is megjelent kortárs nyugati ifjúsági regények egyik központi kérdése, hogy kezelhető-e, kioltható-e az agresszió. Janne Teller Semmi című regényében (itt írtunk róla) az agresszió tünetként jelenik meg: a tanácstalanság, a meg nem értettség hívja elő és mélyíti el. Robert Williamson Luke és Jonjában (itt írtunk róla) az elfojtott érzések robbannak ki. Patrick Ness Chaos Walking trilógiájában a magánélet lehetetlenül el, és a könyvek a kolonizáció összes erőszakos stációját végigjáratják hőseikkel. A nagyon korán, mellrákban elhunyt Siobhan Dowd könyveiben (A londoni óriáskerék rejtélye, Éles és gyors sikoly) tizenéves gyerekek szembesülnek a veszteséggel járó fájdalommal, a közösség, a normák fojtogatásával.

A pokolból kivezető út

A 13 éves kamasz, Luke számára április 11-én 16 óra 27 perckor megállt az élet. Édesanyja meghalt egy közúti balesetben. Az apja inni kezd, elmerül a veszteség miatti fájdalmában. Luke próbál a felszínen maradni, nem megadni magát, de mégis mit tehet egy gyerek annak a napnak a délutánján, amikor elhamvasztják az anyját, mit tehet, ha tudja, hogy az apja azért küldi játszani, hogy ne lássa, ahogyan leissza magát?

Elnökgyilkosság nem rondíthat a karácsonyba

A karácsonyi rohamra kiadott könyvek kínálata színes és erős, de nem feltétlenül teszi vidámabbá, szeretetteljesebbé majd az ünnepi hangulatot. Cormac McCarthy és Vaszilij Grosszman a negyvenes évek elejének kegyetlen amerikai és orosz világával, Stephen King rákos baráttal alapozza meg a hangulatot, jön Puzsér Róbert, Jonathan Franzen, valamint Magda, a bestia és egy szakácskönyv másnapossághoz. Végre magyarul is olvasható kultkönyvek, Tolkien- és Dickens-ünnep, mackók minden mennyiségben és habcsókos mesék az ünnepi könyvkínálatban.

Kiberveszélyben a tinik

Ironikus módon Ursula Poznanski tini thrillerjének borítója nem sok meglepetést hagy az olvasónak. Az Erebos fülszövege elárulja, hogy a felhasználókat megfigyelő, az életükbe beavatkozó játékprogramról fog szólni a történet, amely még gyilkosságra is megpróbálja rávenni a játékosait. Ha hozzávesszük az ifjúsági regény többi kötelező kellékét, akár magunk is felskiccelhetjük a történetet.

Kihívás utáni vágyból nem lesz bestseller

A kilencvenes évek közepén nagyjából mindent el lehetett adni, ami színes és nyomtatott volt, hihetetlen példányszámban találtak gazdára olyan minőségű kiadványok, amelyek most már ki sem kerülnek a boltokba. Ma a könyvkiadás tőkeszegény piac, a gyerekkönyvekre általában két-három millió forintot tud fordítani egy kiadó, és ha valamiből ötezer kötet elkel, az maga a nagy siker. A példányszámok radikálisan csökkentek, a trendek évről évre változnak, de most is van olyan kiadó, amely egy aktuális divatot kap el, remekül megél belőle, majd a lecsengés után eltűnik a süllyesztőben.

Amikor az ember a vérét is belefolyatja, sokkal nehezebb

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Nem bírja sem az anyák, sem a politizáló írók közösségét, most angolul megjelent 2002-es vámpírregényét a Nyirő-ügy felől olvasta a Guardian brit lap. Szécsi Noémi soha nem gondolta volna, hogy gyerekkönyvet fog írni, a tudálékos vámpírok, vegetariánus hentesek, anarchista biciklisfutárok, szabadságharcos emigránsok után most megjelent könyve mégis az elfoglalt szülők, a csonka családok gyerekeiről szól. A Mandragóra utca 7. megjelenése apropóján a tekintélyfüggő magyar irodalomról, az ijesztő anyaságról, zsarnok iskoláról, kelet-európai történetekről beszélgettünk az írónővel.

Ez egy könyv, válaszolja a majom. Gyerekkönyvek őszi estékre

"Egy öregemberről akarok mesélni, egy olyan öregről, aki egy szót sem szól már, arca fáradt, túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogjon, túl fáradt, hogy haragudjon" - kezdi egyik szokatlan meséjét Peter Bichsel. Az egyre sötétebb és hosszabb őszi estékre abszurd, indiános, dundi-bolyhos, könyvnépszerűsítő és tanító szándékkal írt meséket válogattunk.

75 éve jelent meg először A hobbit

A The Hobbit első kiadásának borítója

"Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit" - írta le a legenda szerint J. R. R. Tolkien nyolcvan éve dolgozatjavítás közben egy üres oldalra. Tolkien az 1920-as években kezdett el mesélni a gyerekeinek, ezekből a történetekből több meg is jelent, majd nekilátott egy meseregény megírásának egy kis hobbitról. Ennek kéziratát 1936 őszén adta le kiadójának, az Allen&Unwinnek. A The Hobbit című könyv pontosan 75 éve, 1937. szeptember 21-én meg is jelent Nagy-Britanniában, egy nappal a főhős, Zsákos Bilbó születésnapja előtt. Azóta százmillió példányt adtak el belőle, közel ötven nyelvre fordították le. A rajongók 1978 óta Zsákos Bilbó és Frodó (A Gyűrűk Ura hőse) születésnapja, azaz a szeptember 22-i Hobbit Nap körül megünneplik a Hobbit Hetet Tolkien világához kapcsolódó programokkal.

Kossuth álma valóra vált

Pintér Bence és Pintér Máté András nem testvérek: a huszonegy éves szerzőpáros alternatív történelmi regénye, A szivarhajó utolsó útja, amelyben az 1848-49-es szabadságharc győzött, és megvalósult a Dunai Konföderáció, október 9-én jelenik meg. Az alternatív történelmi regény ritka műfaj itthon, az elmúlt húsz évből például Trenka Csaba Gábor regénye, az Egyenlítői Magyar Afrika sorolható ide, és a tizenhat éves kortól ajánlott ifjúsági regényből sincs sok a kortárs magyar irodalomban. A szerzőkről arról beszélgettünk, mitől lehet érdekes egy 19. század végi történet a tizenéves olvasóknak, mi a baj Ferenc József pofaszakállával, kell-e vér és halál egy ifjúsági regénybe?

Több felnőtt, mint gyerek vesz ifjúsági könyvet

Egy friss tanulmány szerint az Egyesült Államokban a 12-17 éves korosztálynak szóló könyvek vásárlói 55 százalékban a 18 évesnél idősebbek közül kerülnek ki. Az ifjúsági könyvek 28 százalékát a 30-44 évesek vásárolják meg. A felnőttek nem csak másoknak veszik ezeket a könyveket, 78 százalékban saját maguknak viszik haza.

Balatoni kalandok és holdutazás: ma startol a 11. Gyermekkönyvnapok

A felnőtteknek szóló könyvheti újdonságok után szétnéztünk, milyen friss kötetekkel készülnek a kiadók a gyerekolvasóknak. Lesz balatoni kalandregény, afrikai utazás, nem olvasásra, hanem minden másra szánt könyv, találni focis, apás meséket, és persze mindenféle furcsa lényekről szóló történeteket is. Jön az új Bogyó és Babóca, Rumini és Boribon is.

„Ki kell finganom magam az égig” – Jo Nesbø gyerekkönyve

Jo Nesbø gyerekkönyvének hőse, Doktor Proktor egy barátságos, de kicsit őrült zseni, aki két dologhoz nagyon ért: a látszólag haszontalan porok gyártásához (mint amilyen a puki- vagy a foszforeszkáló por) és a karamellás puding elkészítéséhez. Nehezen lehetne nála izgalmasabb barátot elképzelni tízévesen. A professzor utcájában két magányos gyerek is lakik: a jó tanuló, visszahúzódó Lise és a - Nesbø szerint - egy használtautó-kereskedő beszélőkéjével megáldott Bulle. A három figura között bontakozó barátság legyőzi az Oslo csatornarendszerében élő bestiákat, a gonosz gazdagokat, sőt a szagtalan, de annál nagyobb erejű, akár az űrbe is felrepítő fingpor segítségével megmentik május 17-ét, Norvégia nemzeti ünnepét is. A történet végére a kiközösített furák a közösség népszerű különceivé válnak.

Guus Kuijer nyerte a legnagyobb gyerekirodalmi díjat

Az ünnepelt holland író, Guus Kuijer kapta idén az Astrid Lindgren-emlékdíjat - jelentették be tegnap Lindgren szülővárosában, a svédországi Vimmerbyben. A gyerekirodalmi díjak közül a 2002-ben alapított Astrid Lindgren jár a legnagyobb pénzjutalommal, ötmillió svéd koronával (kb. 155 millió forinttal). A Harisnyás Pippi írójának tiszteletére alapított díjat egy 12 tagú, gyerekirodalmi szakértőkből álló zsűri ítéli oda évente egy vagy két szerzőnek, illusztrátornak, korábban például Philip Pullmannak (Az Úr sötét anyagai trilógia), Maurice Sendaknak (Ahol a vadak várnak). Kuijert 66 ország 184 jelöltje közül választották ki. Magyar esélyes idén nem volt, 2007-ben Lázár Ervint jelölték, de őt végül elutasították, mert a díj posztumusz nem adható. 2010-ben Szegedi Katalin illusztrátor szerepelt a javasoltak listáján.

A varázslat gépezetei: A leleményes Hugo Cabret

Brian Selznick több díjat is kapott már számos kötet illusztrálásáért, de csak 2007-ben jelentkezett teljesen saját könyvvel. A leleményes Hugo Cabret éppen csak megjelent, máris imádták. A Caldecott-érem történetében ez lett az első regény, ami megkapta az illusztrációkért járó legrangosabb amerikai elismerést, és már a megjelenés évében megvásárolta Martin Scorsese a filmes jogokat. Az adaptációt, a rendező első ifjúsági filmjét 2011 végén mutatták be, és idén ez a film kapta a legtöbb Oscar-jelölést: 11 kategóriában indul, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó szoborra is esélyes.

Egy kisfiú, a teremtő és ősi lények harca a szabadságért

A kiadott gyerekkönyvek csaknem hatvan százaléka készül a 6 év alatti gyerekeknek a KSH adatai szerint. A szerényebb választék miatt nagy érdeklődést vált ki, ha végre egy 10-14 éveseknek szóló regény jelenik meg egy magyar szerzőtől. Különösen, ha azt a Magvető adja ki, ahol viszonylag ritkán jelentkeznek gyerekkönyvvel, a kivételek között pedig olyan kortárs kánonképző könyveket találni, mint például Varró Dániel verses meseregénye (Túl a Maszat-hegyen), Kovács András Ferenc gyűjteményes verskötete (Hajnali csillag peremén) vagy Tóth Krisztina kötete (Állatságok).

Ebben a környezetben jelent meg 2011 végén Lakatos István meseregénye, a Dobozváros.

Fociról és börtönről olvasnak a gyerekek 2012-ben

Valódi gyilkosságra felszólító számítógépes játékról, identitásától megfosztott gyerekről, a nagyszülők haláláról szóló ifjúsági és gyerekkönyvek is érkeznek 2012 első félévében. A Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Skandinávia mesekönyveket hoz, folytatódnak a sztársorozatok. Ebben az évben sem marad senki új Bogyó és Babóca vagy Boribon nélkül.

Mitől válnak kegyetlenné a gyerekek?

A Scolar Kiadó idén ősszel adta ki a dán Janne Teller botránykönyvét, a Semmi című ifjúsági regényt. A két-három óra alatt elolvasható könyv, mely igazi világsiker lett, leszámol a gyermeki ártatlanságba vetett hittel: a valakivé válás nehézségét, az identitásukat nem találó gyerekek erőszakban tobzódó kegyetlen világát mutatja meg. Pedagógusok és könyvtárosok a megjelenést követően komolyan attól féltek, a regény öngyilkosságra késztetheti a gyerekeket - pedig a Semmi éppen arról szól, hogy igenis, van értelme élni, hogy önmagunkat sosem szabad feladni.

«
12

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (294),kritika (238),krimi (69),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),e-könyv (21),programajánló (21),Scolar (21),vers (21),amerikai irodalom (19),Harry Potter (19),cover design (18),Nobel-díj (17),irodalmi díj (17),ifjúsági irodalom (17),ponyva (17),illusztráció (16),történelmi regény (15),Murakami Haruki (15),Kondor Vilmos (15),J. K. Rowling (15),Stephen King (15),infografika (13),Könyvfesztivál 2012 (13),skandináv krimi (13),Cartaphilus (13),Geopen (13),észak-amerikai irodalom (13),latin-amerikai irodalom (13),Bret Easton Ellis (12),regény (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),skandináv irodalom (12),könyvdizájn (12),portré (12),életrajz (12),fantasy (12),Scolar Kiadó (11),Nyitott Könyvműhely (11),olvasásnépszerűsítés (11),ifjúsági (11),Könyvhét 2011 (11),orosz irodalom (11),top10 (10),családregény (10),adaptáció (10),könyvpiac (10),vicces (10),Partvonal (10),fordítás (10),ajánló (10),Magvető Kiadó (10),Jonathan Franzen (10),Umberto Eco (9),ifjúsági regény (9),magánélet (9),magyar krimi (9),Michel Houellebecq (9),Gabriel García Márquez (9),könyvművesek (9),kézirat (9),Jo Nesbo (9),Baráth Katalin (9),Ljudmila Ulickaja (9),vámpírregény (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),francia irodalom (8),könyvfesztivál 2013 (8),romantikus (8),Berg Judit (8),történelem (8),Mario Vargas Llosa (8),design (8),Lackfi János (7),horror (7),Háy János (7),memoár (7),Grecsó Krisztián (7),Animus (7),kiállítás (7),Cormac McCarthy (7),német irodalom (7),Man Booker-díj (7),Agatha Christie (7),Szécsi Noémi (7),Neil Gaiman (7),Salman Rushdie (6),ingyenkönyv (6),könyvbemutató (6),angol irodalom (6),Stieg Larsson (6),Parti Nagy Lajos (6),költészet (6),Könyvhét 2012 (6),cenzúra (6),Kossuth Kiadó (6),Bartos Erika (6),Manó Könyvek (6),Jane Austen (6),Sherlock Holmes (6),John le Carré (6),Batman (6),japán irodalom (6),DC Comics (6),zombiregény (6),esszé (6),Tóth Krisztina (6),Trónok harca (5),Shakespeare (5),kemény krimi (5),Benedek Szabolcs (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Andy Warhol (5),képriport (5),A nagy Gatsby (5),Ray Bradbury (5),Superman (5),Dés Mihály (5),Könyvmolyképző (5),gasztro (5),interjúkötet (5),tényirodalom (5),J. D. Salinger (5),1Q84 (5),pszicho (5),északi irodalom (5),kortárs (5),Frei Tamás (5),Athenaeum (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),játék (5),Alice Munro (5),Paolo Coelho (5),napló (5),meghalt (5),pályázat (5),Jack Kerouac (5),dél-amerikai irodalom (5),Kertész Imre (5),történelmi krimi (5),feminizmus (5),Rejtő Jenő (5),Douglas Coupland (5),film (5)

RSS