kötve-fűzve

Kulka János elizgulta a vajkrémet



Kedd este mutatta be a Kossuth Kiadó Kulka János szakácskönyvét, az idegborzoló című Önételrajzot, amely a színész kedvenc ételeinek receptjeit és a főzésről, az ételekről szóló gondolatait tartalmazza. Kulka nem szeret interjút adni, nem szívesen beszél magáról - ez meglátszik a szakácskönyvön is. Az életből csak morzsákat kapunk, megállunk egy-egy fontosabb állomásnál, és megnézzük, milyen étel köti oda az ország Mágenheim doktorát. Kiderül például, hogy gyerekként rá sem bírt nézni a mákra, később megszerette, illetve hogy kamaszként Szegeden kenyérevő versenyt rendeztek, és aztán napokig rosszul voltak. Szeged, Fonyód, Kaposvár, Budapest - van, ahová az első szilvás gombóc, máshová a házvezetőnő, Mariska néni burgonyás rétese köti a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Tovább
0

Becsap Sólyom néni paraovija



A tél legnagyobb könyvsikereként harangozták be, pedig inkább a szezon legnagyobb csalódása az elsőkönyves amerikai Ransom Riggs Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyve. Mindenki a Harry Potterhez hasonlította, pedig csak arra jó példa, hogyan lehet végzetesen agyoncsapni egy briliáns regényötletet. Tim Burton, aki a hírek szerint filmet fog rendezni a sztoriból, még kihozhat belőle valami jót. Riggs sajnos lusta volt az ötlethez méltó regényt írni, de egy jó forgatókönyvíró és élénk képzelőerővel megáldott rendező még csodát tehet. Az alapanyag ott van: távoli sziget, walesi láp, elhagyatott árvaház, rejtélyes tragédiák, fura gyerekek, titkok, nyomozás, párhuzamos világ, veszélyt hordozó ellenség. Most már csak ki kell találni hozzá minden egyebet.

Tovább
0

Lebegő kislány Vándorsólyom kisasszony árvaházából



Általában nem szoktunk részleteket közölni nemsokára megjelenő könyvekből, mert meg vagyunk győződve arról, hogy ezeket senkinek sincs türelme elolvasni. Most viszont kivételt teszünk, mert a november elején várható Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei minket is nagyon bezsongatott. Az amerikai gyerekkönyv nagy siker volt a tengerentúlon, és nem csodálkoznánk, ha hamar filmet csinálnának belőle. A regény egy titokzatos árvaházról szól, ahol különleges képességű gyerekek élnek. Itt a magyar borító, a tovább gomb után pedig borzongatós részlet a könyvből!

Korábban: A legtökéletesebb könyvelőzetes

Tovább
0

A legtökéletesebb könyvelőzetes



Ha csak a sztorija nem lenne bőven elegendő, hogy beleszeressünk a Vándorsólyom kisasszony különös gyermekei című fantasyregénybe, hát itt a trailer, ami garantáltan behúz mindenkit, aki szereti a furcsa történeteket. A legtökéletesebb, legszebb könyvelőzetes, amit valaha láttunk; olyan, mint egy kilencvenes évek eleji kalandfilm komplett első két perce. A könyv szerzője maga forgatta Belgiumban, ahol ráakadt a könyvbeli walesi furcsa árvaház mására. A történet pedig dióhéjban: egy titokzatos gyermekotthonban különleges képességű gyerekek laknak. Több évtizeddel később talál rá a lerombolt árvaház nyomaira a nagypapája halála ügyében nyomozó kamaszfiú, és elkezdi érdekelni, mi történt itt. Sajnos még két és fél hónapot várnunk kell a könyvre. Viszont reméljük, az angol nyelvű kiadás borítóját átveszi a Kossuth Kiadó.

Tovább
3

Ezeket olvassuk ősszel



Legjobban egy mesebeli sasmadarat várunk, de előre rákattantunk két családregényre is: jön Kepes András első regénye és Julie Orringer második világháborús Láthatatlan hídja, amit Koltai Lajos akar megfilmesíteni.

Tovább
0

Karinthy az újságosnál



Karinthy műveiből indított már szerzői sorozatot az Európa Könyvkiadó és az Akkord is; most hozzájuk csatlakozott egy újabb kiadó. A Kossuth Karinthy-sorozatának különlegessége az lesz, hogy a kéthetente megjelenő újabb köteteket az újságosoknál is lehet majd kapni, illetve, hogy art deco designt idéző borítókkal kerülnek forgalomba 495 forintos áron. Az első könyv augusztus 31-én jelent Budapesti emlék címmel, a következő kötet a Mennyei riport lesz.

Tovább
2

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (69),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),sci-fi (23),Ulpius-ház (23),könyvtár (22),dizájn (22),e-könyv (21),Scolar (21),programajánló (21),vers (21),amerikai irodalom (19),Harry Potter (19),cover design (18),irodalmi díj (17),ifjúsági irodalom (17),Nobel-díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),történelmi regény (15),Murakami Haruki (15),J. K. Rowling (15),Kondor Vilmos (15),Stephen King (15),skandináv krimi (13),regény (13),infografika (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),Geopen (13),észak-amerikai irodalom (13),latin-amerikai irodalom (13),portré (12),skandináv irodalom (12),Bret Easton Ellis (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),Könyvhét 2011 (11),orosz irodalom (11),Nyitott Könyvműhely (11),olvasásnépszerűsítés (11),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),Magvető Kiadó (10),adaptáció (10),top10 (10),vicces (10),Partvonal (10),fordítás (10),családregény (10),könyvpiac (10),Jonathan Franzen (10),kézirat (10),ajánló (10),Umberto Eco (9),Gabriel García Márquez (9),Michel Houellebecq (9),magánélet (9),Ljudmila Ulickaja (9),ifjúsági regény (9),Baráth Katalin (9),Jo Nesbo (9),magyar krimi (9),könyvművesek (9),Mario Vargas Llosa (8),Agave Kiadó (8),vámpírregény (8),memoár (8),Krasznahorkai László (8),francia irodalom (8),történelem (8),Berg Judit (8),romantikus (8),design (8),könyvfesztivál 2013 (8),Man Booker-díj (7),könyv (7),horror (7),Szécsi Noémi (7),Neil Gaiman (7),Animus (7),Háy János (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),német irodalom (7),Grecsó Krisztián (7),kiállítás (7),Lackfi János (7),könyvbemutató (6),Parti Nagy Lajos (6),Könyvhét 2012 (6),cenzúra (6),Batman (6),angol irodalom (6),Kossuth Kiadó (6),Bartos Erika (6),japán irodalom (6),zombiregény (6),John le Carré (6),esszé (6),költészet (6),DC Comics (6),Salman Rushdie (6),Stieg Larsson (6),Sherlock Holmes (6),Tóth Krisztina (6),Manó Könyvek (6),ingyenkönyv (6),Jane Austen (6),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Budapest (5),Superman (5),Andy Warhol (5),képriport (5),Benedek Szabolcs (5),kemény krimi (5),Ray Bradbury (5),feminizmus (5),gasztro (5),interjúkötet (5),tényirodalom (5),J. D. Salinger (5),1Q84 (5),pszicho (5),északi irodalom (5),Athenaeum (5),Frei Tamás (5),mese (5),kortárs (5),Sofi Oksanen (5),játék (5),Alice Munro (5),Paolo Coelho (5),napló (5),meghalt (5),pályázat (5),Jack Kerouac (5),dél-amerikai irodalom (5),Kertész Imre (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),Rejtő Jenő (5),Douglas Coupland (5),film (5)

RSS