Könyvtár lett a templomból

Egy 1964-ben épült quebec-i templomot alakított könyvtárrá Dan Hanganu és a Côté Leahy Cardas Architects.

Dili a kaposvári könyvtárban

A kaposvári könyvtár, azaz hivatalosan a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár munkatársai, ha nem is formabontó, de vicces és figyelmfelkeltő akcióval ösztönzik olvasásra közönségüket. A könyvborítókat arc elé tartás műfaja nem újkeletű, ide például évek óta kerülnek ki hasonló képek, és lemezborítókkal is régóta űzik ugyanezt, de magyar könyvtártól még nem láttam ezt a megoldást, ráadásul a kaposváriak húzása pillanatok az internet kedvence is lett.

Lettek ezrei költöztették át a nemzeti könyvtárat

Szombaton Lettország fővárosában a mínusz 14 fokos hideg ellenére közel tizenötezren formáltak élőláncot, hogy nemzeti könyvtáruk régi épületéből az újba juttassanak 2000 könyvet. Az élőlánccal Riga Európa Kulturális Fővárosa címét ünnepelték.

Kokaint találtak a legnépszerűbb könyvtári könyveken

Toxikológiai vizsgálatnak vetették alá a könyvtári könyveket Antwerpenben. A legtöbbet kölcsönzött kötetek mindegyikén kokaint találtak. A szürke ötven árnyalatán herpeszt. Pánikra semmi ok.

Könyvtárossal bővült a Lego-figurák sora

A Lego új, tizedik minifigura-sorozatában a karakterek között megtaláljuk a paintballjátékost, a szomorú bohócot, a Medúzát, sőt a nagypapát is. A meglehetősen eklektikus társaságba egyetlen foglalkozás került be, a könyvtáros. Az összesen több mint 150 minifigura közül alig tíz olyan van, ami főiskolai, egyetemi diplomához kötött szakma képviselőjét ábrázolja, ennek a szűk csoportnak lett a tagja a könyvtáros.

Strandkönyvtár

A tengerparti nyaraláson még az is kedvet kap nagy valószínűséggel az olvasáshoz, aki év közben hanyagolja a könyveket. (Szoktátok figyelni, ki mit olvas körülöttetek? Kifejezetten szórakoztató tud lenni.) A tavalyi nyaralásra készülve elszámoltam magam, és a bepakolt olvasnivaló elég hamar elfogyott, az ilyen szerencsétlen esetekben jöhet igazán jól a strandkönyvtár - főleg, ha olyan jól néz ki, mint amilyet a francia Matali Crasset tervezett.

Ötezer könyv bolyong az országban

5 éves a Veszíts el könyvet! Az évfordulóhoz kapcsolódóan ma 15 órától közös olvasást és könyvelhagyást tervez az akció magyarországi elindítója, az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár az Árpád-kertben. Bárki mehet, akinek kedve van a közös olvasáshoz, majd könyvelhagyáshoz. A könyves flashmobokhoz hasonlóan itt is lesz közös, tízpercnyi olvasás (mindenki a saját könyvét persze), majd a könyvet vagy elcserélhetjük mással, vagy elhagyhatjuk egy jól látható helyen. Az akcióhoz nyereményjáték is kapcsolódik, a nagy könyvelhagyó hétvége részletei itt.

Könyvtárba csábít a metró

A plakátok virtuális polcain elhelyezett könyvek első tíz oldalát lehet elolvasni az okostelefonok segítségével a New York-i metrón. Az Underground Library-t a világhírű, vezető reklámiskola, a Miami Ad School három hallgatója tervezte, a cél, hogy ösztönözzék az utasokat, hogy keressék fel a New York-i Közkönyvtárat. Miután azok az utasok, akik használták az Underground Library-t, elhagyják a metrót, felugrik egy térkép a telefonjukon, amely a legközelebbi tagkönyvtárhoz navigál, ahol megszerezhető az olvasott könyv teljes, nyomtatott változata.

Könyvboxok helyettesítik a könyvtárakat

A Sandy hurrikán óta még mindig több olyan könyvtár van New Yorkban, ami nem tudott újra kinyitni. Hogy azok se maradjanak könyv nélkül, akik környezetében egyelőre zárva tart a könyvtár, a Urban Librarians Unite (ULU) mobil, ingyenes minikönyvtárakat helyezett el. A narancssárga, újságboxokra emlékeztető szekrények a hurrikán pusztítása miatt zárva tartó brooklyni és queensi közkönyvtárak előtt találhatók. A dobozok egyszerre kb. száz kötetet tartalmaznak, amelyek akár örökre "kikölcsönözhetők", ugyanis nem kell visszavinni őket.

Ilyenek rémálmaid könyvtárai

A francia festő, Marc Giai-Miniet (1946) kényelmetlen, baljós érzést keltő, árnyakkal teli diorámáit pályája egy későbbi szakaszán kezdte el készíteni. A rémálmok babaházait idéző aprólékosan kidolgozott, miniatűr építményekben van valami ismerős, mégis szürreálisnak, idegennek hatnak. Visszatérő témái a korhadó, elhagyatott könyvtárak, laboratóriumok, tengeralattjárók, belekre emlékeztető csőrendszerek - ábrázoljon azonban bármit is, a könyvek nem hiányozhatnak a magányos, rémisztő terekből. Egyes építmények másfél méter szélesek vagy magasak. Marc Giai-Miniet szándéka, hogy a sötét és a fény, a jó és a rossz kapcsolatát jelenítse meg.

Jön a könyv nélküli könyvtár

A BiblioTech látványterve

Valahol félelmetes, de ez a pillanat is eljött: ősszel megnyílik az első nyomtatott könyv nélküli közkönyvtár, a BiblioTech az Egyesült Államokban. Az ötlet Bexar megye (Texas) bírójának fejében született meg, miközben Steve Jobs életrajzát olvasta Walter Isaacsontól (a könyvről itt írtunk). A jövő könyvtárának prototípusa állítólag az Apple Store-okra fog hasonlítani.

Robotok kezében a könyvtár

Az Észak-Karolinai Állami Egyetem James B. Hunt Jr. Könyvtárában könyvtárosok helyett egy robot, az ún. bookBot válogatja ki a raktári kéréseket. A napokban a látogatók előtt újra megnyitott, ötemeletes intézményben 40 ezer példányt tárolnak az olvasótermek polcain, az állomány többi, másfélmillió kötetét 18 ezer fémtartályban rendezték - de nem a hagyományos rendszerezési elvek (pl. könyvtári ábécé, betűrendi jel vagy szakjelzet) alapján. A raktárban válogató négy robot ugyanis méret szerint tud különbséget tenni, navigálni a példányok között.

Valódi füvet vetettek egy egyetemi könyvtárba

Valódi gyepszőnyeget fektettek le a New York-i Cornell University könyvtárának belterében, amivel a vizsgaidőszakban fellépő stressz csökkentését tűzte ki az egyetem.

A városokban többet olvasnak, mint vidéken

Az életmód alakíthatja-e az olvasási szokásokat a városokban, külvárosokban és vidéken? A három lakóhelytípus markánsan nem, de valamennyire különbözik, ha az olvasás szempontjából hasonlítják össze őket, az eltérések főként az ott élők korából, az iskolázottságból és a háztartások bevételéből fakadnak. A Pew Research Center's Internet & American Life Project több reprezentatív felmérés eredményét vetette össze, hogy bemutassa, mi jellemző az amerikaiak olvasási szokásaira attól függően, hol élnek. Az elemzés hat szempontot emelt ki: kik olvasnak, milyen célból, használnak-e könyvtárat, és hogyan, kiktől hallanak a könyvekről, olvasnak-e újságot, folyóiratot, illetve a nyomtatott vagy az e-könyvet részesítik-e előnyben.

Digitális könyvtárrá változott metróállomás

A Vodafone Romania együttműködve a Humanitas könyvkiadóval október elején indította el egy hónapos kampányát, amit irigylünk is kicsit Bukaresttől. Október 31-ig a Piața Victoriei (M2) metróállomást digitális könyvtárrá változtatták. A falakat padlótól plafonig plakátokkal fedték be, olyan érzést keltve a bukaresti ingázókban, mintha egy könyvtárba lépnének be. De nemcsak az atmoszférára figyeltek: a plakátokon látható könyvek gerincén QR-kódok találhatók, az okostelefonok segítségével akár azonnal "levehető" a polcról bármelyik könyv és olvasható.

Amire George Lucas is szemet vetett: a Trinity College könyvtárában jártunk


A könyvtár kívülről szeptemberben (Fotó: Vincze Barbara)

A Trinity College-ot, a legpatinásabb ír egyetemet 1592-ben alapította I. Erzsébet királynő a protestáns diákok számára. Diákjai sorába olyanok tartoztak, mint Oscar Willde vagy Samuel Beckett, egyik legnevesebb tanára Erwin Schrödinger volt. A kiterjedt épületegyüttes főattrakciója az 1732-ben elkészült Old Library, amelyben kétszázezer könyvet őriznek, de itt található Írország legrégebbi hárfája is (ez pedig legalább olyan fontos az íreknek, mint nekünk a királyi korona).

A világ legkisebb könyvtára

A legnagyobb és leghíresebb babaház Mária királynőnek készült unokatestvére, Mária Lujza megrendelésére 1922-ben. Az építését Edwin Lutyens, a kor leghíresebb brit építésze felügyelte, ezerötszáz kézműves három évig dolgozott rajta. A működő mosdók, felvonók és autók mellett egy könyvtár is helyet kapott az 1:12 arányban készült Edward-kori villában, amely kétszáz kötetet tartalmaz 171 szerzőtől. Megtalálhatók benne többek között Arthur Conan Doyle, J. M. Barrie, Thomas Hardy, Rudyard Kipling és W. Somerset Maugham művei is.

Könyvborítók fedik a homlokzatot

Kansas City szívében könyves külsőt kapott egy garázs. A projekt a belváros újjászületésének keretében zajlott, a kultikus könyveket idéző borítók mögött az új közkönyvtár parkolója bújik meg. A helyi lakosok szavazhattak arra, melyik könyvekből álljon össze a homlokzat, amit a Dimensional Innovations tervezett.

80 éve kivett könyvet vittek vissza

Nyolcvan éves késéssel került vissza egy kötet az írországi Navan könyvtárába. Előző hétvégén egy rejtélyes kölcsönző csúsztatta be a példányt a könyvtár postaládájába. 1932 óta várták vissza a könyvet, becslések szerint 4160 euró (1,2 millió forint) késedelmi díjat számolhatnának fel érte. (Az 1930-as években érvényes díjakkal számolva, amikor hetente egy pennyvel nőtt a bírság összege.) A könyvtár "jó keresztényként" viszont úgy döntött, elengedi a díjat, ha a kölcsönző felfedi kilétét - a kölcsönzési adatokat ugyanis csak 1994 óta tárolja a számítógépes rendszer, így sejtésük sincs arról, ki vehette ki a most előkerült kötetet. A nyolcvan éve kikölcsönzött példány arról juthatott a rejtélyes visszaszolgáltató eszébe, hogy a következő hetekben tartják az 50. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust Dublinban, ugyanis a könyv egy képes album a 31. kongresszusról - írta a BBC.

Hitler rossz helyesírással írta meg, hogy fogorvosnál járt

Adolf Hitler 27 éves katonaként küldött képeslapja arról árulkodik, hogy a későbbi diktátornak problémái voltak a fogával és a helyesírásával (a rögtön jelentésű sofort nála két f). Az 1916. decemberi keltezésű, Karl Lanzhammer tiszttársának írt, nemrég előkerült képeslapon Hitler arról számol be, hogy fogorvosnál járt Münchenben, és amint lehet, önként jelentkezik a harctérre.

Utálják Az éhezők viadalát az amerikaiak

Az Amerikai Könyvtárak Szövetsége (ALA) minden évben közzéteszi azoknak a könyveknek a tízes listáját, amelyeknek közkönyvtárakból való kitiltását a legtöbb amerikai állampolgár követeli. A listára - akárcsak tavaly - felkerült Aldous Huxley Szép új világa és Suzanne Collins bestsellere, Az éhezők viadala is. Az éhezők viadala trilógia tavalyhoz képest két helyet "rontott": 2011 során már ez volt a harmadik leginkább utált könyv családellenessége, érzéketlensége, erőszakossága miatt, de panaszt tettek rá okkultizmusa miatt is.

24 ezer régi és ritka könyvet lopott össze könyvtárakból egy német tudós

Félszáz könyvtárból milliós értékben összelopkodott régi, értékes és ritka kötetekkel volt zsúfolt egy könyvtárfosztogatás közben tetten ért német tudós családi háza a hesseni Bad Arolsenben - írja az MTI. A képen a Bad Arolsen-i hercegi kastély könyvtára, a Fürstlich Waldecksche Hofbibliothek látható. Itt bukott le a könyvtolvaj.

Bukott és elfeledett könyvek: a Halott könyvtár

A Halott könyvtár kísérlet a magyar könyvtárak 1989 óta olvasatlan állományának modellezésére. Az OSA Archívum február 28-án nyíló kiállításán a látogatók ötezer olyan könyvet vehetnek le a polcokról, forgathatnak, szagolhatnak, amelyet 1989 óta senki sem kölcsönzött ki. A fiókkönyvtárszerűen berendezett kiállító térben az eredeti könyvtári tematika szerint elrendezett, dohos szagú, fűzött keménykötésű könyvekből áll össze a Halott könyvtár.

Fagyival Milosevic ellen

Mit gondolt egy szerb ellenzéki a kilencvenes évek elején a hazájáról? Dragan Todorovic Kanadába emigrált szerb író regénye, a most megjelent Félbeszakadt napok krónikája a délszláv háborúról tudósít egy lázadó művészközösség szemén keresztül. Sem a fagyiszobor, sem a tüntetés nem állítja meg a háborúba masírozó Milosevicet. A főhős emigrál, és kintről figyeli tovább az eseményeket.

Hogyan szexelnek az amerikaiak? A Modern Könyvtár múltja és jelene

Az áprilisi Könyvfesztiválra megjelenő két új kötettel megújul az Európa Könyvkiadó legendás Modern Könyvtár-sorozata. A szocializmusban ablakot nyitott a nyugati világra, mostantól fiatalos és trendi irodalmi elitzsebkönyv akar lenni. Nem először újítják meg a designt, most minden borítót más művész tervez, amelyek idővel grafikai kiállítássá állnak össze a polcon. A sorozat szerkesztőjét, M. Nagy Miklóst kérdeztük a Modern Könyvtár ötven évéről.

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (294),kritika (238),krimi (69),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),e-könyv (21),programajánló (21),Scolar (21),vers (21),amerikai irodalom (19),Harry Potter (19),cover design (18),Nobel-díj (17),irodalmi díj (17),ifjúsági irodalom (17),ponyva (17),illusztráció (16),történelmi regény (15),Murakami Haruki (15),Kondor Vilmos (15),J. K. Rowling (15),Stephen King (15),infografika (13),Könyvfesztivál 2012 (13),skandináv krimi (13),Cartaphilus (13),Geopen (13),észak-amerikai irodalom (13),latin-amerikai irodalom (13),Bret Easton Ellis (12),regény (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),skandináv irodalom (12),könyvdizájn (12),portré (12),életrajz (12),fantasy (12),Scolar Kiadó (11),Nyitott Könyvműhely (11),olvasásnépszerűsítés (11),ifjúsági (11),Könyvhét 2011 (11),orosz irodalom (11),top10 (10),családregény (10),adaptáció (10),könyvpiac (10),vicces (10),Partvonal (10),fordítás (10),ajánló (10),Magvető Kiadó (10),Jonathan Franzen (10),Umberto Eco (9),ifjúsági regény (9),magánélet (9),magyar krimi (9),Michel Houellebecq (9),Gabriel García Márquez (9),könyvművesek (9),kézirat (9),Jo Nesbo (9),Baráth Katalin (9),Ljudmila Ulickaja (9),vámpírregény (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),francia irodalom (8),könyvfesztivál 2013 (8),romantikus (8),Berg Judit (8),történelem (8),Mario Vargas Llosa (8),design (8),Lackfi János (7),horror (7),Háy János (7),memoár (7),Grecsó Krisztián (7),Animus (7),kiállítás (7),Cormac McCarthy (7),német irodalom (7),Man Booker-díj (7),Agatha Christie (7),Szécsi Noémi (7),Neil Gaiman (7),Salman Rushdie (6),ingyenkönyv (6),könyvbemutató (6),angol irodalom (6),Stieg Larsson (6),Parti Nagy Lajos (6),költészet (6),Könyvhét 2012 (6),cenzúra (6),Kossuth Kiadó (6),Bartos Erika (6),Manó Könyvek (6),Jane Austen (6),Sherlock Holmes (6),John le Carré (6),Batman (6),japán irodalom (6),DC Comics (6),zombiregény (6),esszé (6),Tóth Krisztina (6),Trónok harca (5),Shakespeare (5),kemény krimi (5),Benedek Szabolcs (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Andy Warhol (5),képriport (5),A nagy Gatsby (5),Ray Bradbury (5),Superman (5),Dés Mihály (5),Könyvmolyképző (5),gasztro (5),interjúkötet (5),tényirodalom (5),J. D. Salinger (5),1Q84 (5),pszicho (5),északi irodalom (5),kortárs (5),Frei Tamás (5),Athenaeum (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),játék (5),Alice Munro (5),Paolo Coelho (5),napló (5),meghalt (5),pályázat (5),Jack Kerouac (5),dél-amerikai irodalom (5),Kertész Imre (5),történelmi krimi (5),feminizmus (5),Rejtő Jenő (5),Douglas Coupland (5),film (5)

RSS